A Munkáspárt belhelyzete fokozódik: múlt szombat reggel a pártellenzék kemény magja nem jutott be az egykori Csepel Művekben tartott kongresszusra. A renitensek az üzemcsarnokot elhagyó mintegy százötven szimpatizánssal a munkásotthonba vonultak, s ott folytatták a finánctőke elleni küzdelmet.
Vajnai Attila, a Munkáspárt (kizárt, de mégsem: erről később) alelnöke féltonnányi biztonsági őrt próbált meggyőzni arról, hogy a párt tisztségviselőjeként joga van részt venni a kongresszuson. Az alelnök előbb aziránt érdeklődik, hogyan döntik el, ki mehet be ("Ez az én magántulajdonom, azt engedem be, akit szívesen látok"), majd hogy miből kellene neki tudnia, hogy valóban a magántulajdonos képviselőjével áll-e szemben ("Nem érdekel engem, hogy mit hisz. Kérem, távozzon!"). A húszperces kamaradrámának a yardok vetnek véget, akik biztosítják a jelenlevőket, hogy jegyzőkönyvet vesznek fel az esetről.
Tizenegy magasságában Vajnai beküldi a korábban részvételre jogosultnak ítélt híveit, mi pedig a tucatnyi renitenssel a sorompón kívül maradva követhetjük az eseményeket. A kizárt alelnök folyamatos mobilkapcsolatban áll az üzemcsarnokban tartózkodókkal, s kétpercenként tájékoztatja híveit a történésekről. Jó negyedórával a benti kezdés után elhangzik a kulcsszó:
"Jönnek!"
Hirtelen mintegy százötven ember tódul ki és csatlakozik a kizártakhoz, a biztonságiak látható döbbenetére. A tömeg a munkásotthon felé veszi az irányt, ahol Bödő László elnöklésével megkezdődik a gyűlés. A beszédekből megtudjuk: a pártelnök szervezte "ankét" sérti a szervezeti szabályzatot, hiszen a szerint a megyék a párttagok arányában delegálhatnak küldötteket, a Csepel Művekben tartott rendezvényen viszont alanyi jogon vehettek részt a párttagok. Vagyis a rivális rendezvény egyértelműen nem kongresszus, bármilyen határozatot is hozzanak odaát. Bognár Péter felszólalásából kiderült: a Fővárosi Bíróság elsőfokon felfüggesztette Vajnai és Fratanolo elvtársak kizárását, valamint a kongresszus összehívását. Az ellentábor azonban azt állítja, hogy nem kapta meg a bírósági határozatot. Miután a bíróság tudvalevőleg egyszerre adja fel a határozatokat, a felperesek pedig már csütörtökön megkapták - na, mindenki tudja, mi következik ebből.
A többi megnyilatkozás is hasonló rugóra jár: változás kell, Thürmer nem jó, a pártdemokráciát vissza kell állítani, az odaát tervezett névváltoztatásra nincs szükség. Vajnai beszéde pozicionálja is a pártot: "Mely párt lenne az, aki még képes lenne megálljt mondani a neoliberális őrületnek?" A felszólaló úgy véli, a jövő sokat ígér, "vasárnap lesz egy hete, hogy új korszakba léptünk, győzött a népszavazás". A baloldali pártok és szervezetek munkájának tudja be a francia "nem"-et (miközben elegánsan megfeledkezik a szélsőjobb közreműködéséről), s ebből levezeti: "Van tehát új koncepció, amely a hatalmat közvetlenül a népnek adja. (...) Új korszakba léptünk, ez az évszázad a baloldal, a baloldali pártok, a marxizmus évszázada kell legyen."
Közben telefonon tájékoztatják a gyűlés elnökségét, hogy odaát Thürmer épp most javasolta kizárásra a párton belüli antidemokratikus folyamatokat megállítani kívánó májusi nyílt levél száz-egynéhány aláíróját.
A két torony
Vajnai és Thürmer konfliktusa informátoraink szerint a 2002-es választásig nyúlik vissza (lásd: A csillagharcos, Magyar Narancs, 2004. szeptember 30.; Hol a piros?, Magyar Narancs, 2005. január 13.). Akkor a második forduló után a pártelnök állítólag megsértődött, hogy a visszaléptetésekért cserébe az MSZP-től nem kapott megfelelő "kárpótlást", s fejébe vette a szocik kicsinálását, akár a jobboldallal való együttműködés árán is. Eközben az alelnök inkább az MSZP-től balra álló civil szervezetek felé kacsintott, s ez a párton belül sokaknak szimpatikusabb volt. Thürmer megijedt bebetonozottnak hitt posztjának elvesztésétől, s kampányba fogott Vajnai ellen.
A szélsőjobbhoz való viszonyulások különbsége a két rendezvényen kiosztott anyagokból is jól látható. Vajnaiék úgy vélik, "ma is léteznek a kapitalizmusban azok az alapvető okok, amelyek a fasizmust szülték és szülik: a finánctőke gátlástalan uralma, kiáltó szociális ellentétek, széles tömegek növekvő elégedetlensége, az erőszak kultusza, fajgyűlölet és sovinizmus, >>ordas eszmék(...) Június 4-e van. 85 esztendővel ezelőtt az imperialista nagyhatalmak porig alázták a magyarságot. A trianoni békében elvették Magyarország területének nagy részét, hazánkat jelentéktelen országgá degradálták. (...) A szocializmusban hallgattak e napról, hiba volt. Ma, a NATO és az EU korában, újra hallgatnak, és ez is hiba. A környező népek mind megtalálják nemzeti érvényesülésük útját, nekünk is meg kell találnunk."
A munkásotthonban tartott ankéton végül az előzetes terveknek megfelelően a "tényleg törvényes" 21. kongresszust előkészítő bizottságot választottak, míg odaát Thürmerék elsöprő többséggel, tizenhét nem szavazat és nyolc tartózkodás mellett elfogadták a párt központi bizottságának javaslatát, hogy a tömörülés neve ezentúl Magyar Kommunista Munkáspárt legyen - de a pártellenzék kizárásáról nem határoztak.
A pártelnök lapunknak ezúttal sem kommentálta a történteket. A pártvezetők kizárásáról és a kongresszus érvényességéről a bíróság elsőfokon lapzártánk után, szerdán dönt.
