Szolgáltatás vagy infrastruktúra alapú verseny?
A szolgáltatók a tervezet nyilvánosságra kerülésekor természetesen hosszasan sorolták - néha egészen apokaliptikus hangvételű - ellenérveiket, melyek között ott szerepelt például, hogy a szolgáltatás alapú verseny csak rövid távon jó a fogyasztóknak, mivel az árak csökkenésével sokan elhagyják majd a helyi szolgáltatási piacokat; a kormány becsapja a külföldi cégeket, akik a beígért infrastruktúra alapú verseny reményében ruháztak be nálunk, lelassul a hálózatok fejlesztése, pedig még mind a mobil, mind pedig a vezetékes ellátottság messze elmarad az európaitól, csökkenni fognak a távközlési beruházások, sőt el is maradhatnak, mivel senki nem lehet biztos beruházásai értékállóságában.
Érveiket azonban a nyilvános politikai diskurzusban nem nagyon vállalta fel senki. A kétfajta liberalizációs felfogás politikai fordítása már a távközlési bizottság EHT-tervezetről tartott vitáján megszületett. A bizottság MSZP-s alelnöke, Molnár Gyula a beígért infrastruktúra alapú versenyt hiányolva belecsúszott a hálózataik kiépítésére hatalmas összegeket áldozó szolgáltatók szószólójának szerepébe. Rogán Antal fideszes bizottsági elnök persze azonnal a fejére olvasta, hogy a domináns szolgáltatók nézőpontjából látja a dolgokat, nem úgy, mint a Fidesz, mely a liberalizáció során a fogyasztók érdekeit tartja szem előtt.
A vélhetően finomabb módszerekhez folyamodó Matáv kivételével az utolsó nagy lobbirohamban távközlési cégeink még a módosító javaslatokat is készek voltak legyártani és leszállítani a képviselőknek. Podolák György MSZP-s képviselő a három óra alatt elintézett május 9-i részletes vita elején ismertette filológiai vizsgálódásai eredményét, mely szerint a szolgáltatóktól fejléces papírokon érkezett, gyakran módosító javaslat formájára hozott kívánságok közül a képviselők 65-öt minden változtatás nélkül benyújtottak, egyes esetekben a bennük szereplő hibákkal együtt. A "kinél ki lobbizik" tárgyban tartott bemelegítő jellegű szócsata során azonban a képviselők gyorsan konszenzusra jutottak abban, hogy bizony így megy ez, és az EHT "lobbiérzékeny" törvény. Az önreflexióra hajló, posztmodernebb gondolkodású képviselők pedig arra is rácsodálkoztak, hogy milyen hasznos tapasztalatokat lehet most szerezni a készülő lobbitörvény háttérmunkálataként.
A május 21-i kormányülés után újabb fordulat következett. A szóvivő bejelentette, hogy a kabinet felfedezte a "mérsékelten infrastruktúra alapú verseny" kifejezést. Ez a megnyugtató hangzású terminus technicus azonban jelenleg még eléggé homályos, a "hálózati szereplő" - a törvénytervezetbe is bekerült - definíciója ugyanis nem sok konkrétumot tartalmaz, és egy később megszülető, alacsonyabb szintű jogszabály mondja majd meg pontosan, hogy milyen infrastruktúrával kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki távközlési szereplőnek minősülhessen. Némi tartalmat azonban már adott neki a távközlési bizottság múlt heti ülésén tárgyalt két kormányzati javaslat, melyek egyértelműen arra utalnak, hogy a szolgáltatás alapú versenytől visszarettent kormányzat hajlandó engedni a szolgáltatóknak. A parlament kedden (lapzártánk után) dönt az EHT tervezetéhez benyújtott több száz módosító indítványról.
Szorul a hurok
Ma még csak annyi biztos, hogy jövő januárban a nemzetközi és belföldi távolsági hívások területén megszűnik a Matáv monopóliuma, és legkésőbb 2002. május 25-ig valamennyi primer körzetében lejár kizárólagos szolgáltatási joga. A helyi távközlési szolgáltatók, melyekkel az állam később kötött koncessziós szerződést, 2002 novemberéig élvezhetik kiváltságaikat. A tervezet - jelenlegi formájában - a helyi szolgáltatási piacon is gyors nyitást ígér. A Matáv és a saját területükön szintén monopolista helyi társaságok kitartóan hangoztatott kívánságai ellenére a kizárólagos szolgáltatási jog lejárta után azonnal kötelezővé tenné a helyi hurok, az előfizetőt a helyi központtal összekötő rézdrót részleges, illetve teljes átengedését más szolgáltatóknak. Az előbbi esetben mindkét vállalat nyújt szolgáltatásokat a hálózaton, és az előfizető választhat, hogy melyiktől mit vesz igénybe, az utóbbi esetben viszont már csak az új szolgáltató áll kapcsolatban az előfizetővel.
A helyi hálózattal rendelkezők, élükön a Matávval, sérelmezték, hogy a tervezetben - a korábbi változatoktól eltérően - nem szerepel, hogy a szolgáltatónak meddig kötelessége átengedni riválisainak a helyi hurkot. Lotz Károly, Magyar Bálint és Mécs Imre (SZDSZ), valamint Gémesi György (MDF) mellett Rogán Antal (Fidesz) is benyújtott egy olyan módosító javaslatot, mely két évben maximalizálta volna az átengedési kötelezettség időtartamát. A távközlési bizottság május elején úgy döntött, a szavazáskor nem támogatja majd ezeket a javaslatokat. Az utolsó pillanatban azonban a kormány - kompromisszumos megoldásként - azt javasolta, a helyi hurokkal rendelkező szolgáltatóknak csak két évig kelljen költség alapú áron átengedni hálózatukat, utána piaci árat kérhetnek, szerződéskötési kötelezettségük azonban megmarad.
Az Európai Unióban 2001. január elsejétől érvényes szabályozáshoz viszonyítva a kormány javaslata a jövő egészen egzakt ismeretéről tanúskodik. Az uniós szabályozás ugyanis csak annyit tartalmaz, hogy a tagállamokban az arra hivatottak kétévente újra és újra megvizsgálják, megfelelő verseny alakult-e ki a helyi piacon, és ha úgy ítélik, hogy igen, akkor lehetővé teszik, hogy a helyi hálózat tulajdonosa a költség alapúnál magasabb árat kérjen a hálózatát használóktól.
A törvénytervezet szerint a távközlő hálózat tulajdon- vagy használati jogával rendelkező szolgáltatóknak "összekapcsolásra irányuló, gazdaságilag és műszakilag indokolt ajánlat esetén" kötelességük szerződést kötni. A jelentős piaci erővel rendelkező, vagyis 25 százalékos piaci részesedéssel bíró szolgáltatók számára azt is előírja, hogy az igénylők számára költség alapú áron biztosítsanak hozzáférést hálózatukhoz, a többi szolgáltató viszont piaci alapon szabhatja meg az összekapcsolásért kért összeget. Az árat mind az összekapcsolási szerződéseknél, mind pedig az előfizetői hurok átengedésénél az ezoterikus elnevezésű "hosszú távú, előremutató különbözeti költségek" módszerét alkalmazva kell kiszámolniuk.
Bár a neve nem sok jót sejtet, a módszer áldásos hatással járhat a fogyasztók és az új piacra lépők számára, mivel az összekapcsolási díjak drasztikus csökkenéséhez vezet. Alkalmazásakor ugyanis az összekapcsolási díjak megállapításánál csak azokat a költségeket szabad figyelembe venni, amelyek egy hatékonyan működő távközlési cégnél felmerülnének, ha összekapcsolási szolgáltatást kívánna indítani. Magyarországon viszont jelenleg a szintén kevéssé költői elnevezésű, "teljesen felosztott múltbeli költségek" módszerét használják, melynek köszönhetően a szolgáltatók mindenféle más költségeiket is ráterhelhetik az összekapcsolási díjakra.
Az eljárás, melynek alkalmazását az Európai Unióban is elvárják a szolgáltatóktól, csak annyit biztosít, hogy megtérüljenek az összekapcsolási szolgáltatással összefüggő további beruházások. A helyi hálózattal rendelkező szolgáltatók viszont természetesen azt mondják, hogy a kizárólagos szolgáltatási időszak alatt még nem térültek meg beruházásaik. Gémesi György (MDF), illetve Lotz Károly, Magyar Bálint és Mécs Imre (SZDSZ) szinte szóról szóra megegyező módosító javaslataikban azt indítványozták, hogy a "helyi hozzáférési hiány megszüntetéséig az ellenérték kiszámításának alapja" a fenti módszeren túl a "teljes hálózatépítésre ténylegesen fordított befektetések megtérüléssel csökkentett költsége" legyen. De valamennyi hálózattal rendelkező vállalat minimum azt érezné korábbi beruházásai elismerésének, ha piaci árat kérhetne legalább azoktól az új belépőktől, akik egyáltalán nem építettek ki infrastruktúrát. A kormányzat végül részben engedett kérésüknek, és ha igaz, megtalálta a megoldást, hogy még a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók is a költség alapúnál magasabb árat kérhessenek azoktól, akik nem építettek ki saját hálózatot.
Nagy László
(index.hu)
