A tévéelnök-választás kudarca: Cseppben a pocsolya

szerző
- b -
publikálva
1998/24. (06. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Végül is nem lett elnöke a Magyar Televíziónak, olyannyira, hogy kuratóriumi elnöksége is hirtelen megszűnt lenni: lemondott szegény, önkezével teljesítvén be korai végzetét.

Végül is nem lett elnöke a Magyar Televíziónak, olyannyira, hogy kuratóriumi elnöksége is hirtelen megszűnt lenni: lemondott szegény, önkezével teljesítvén be korai végzetét.

A kuratóriumi elnökség tíz tagja főúri gesztussal szórta ki az ablakon a havi 150 rongyot (nettó), ami pedig még két évig járt volna nekik: a múlt szombaton az éjszakába nyúltak, a megfáradt férfiak és az egy szem asszony egyszer még rezignáltan végigzongorázták a szóba jöhető jelölteket. Miután ezek egyike sem kapta meg a szükséges kétharmadot, úgy döntöttek, nem írnak ki új pályázatot, inkább feladják az egymással folytatott egyenlőtlen küzdelmet. Az ismeretlenségből és az egykori MSZMP KB valamelyik homályos és a feledés aranyporával borított zugából előrántott Kósa Somogyi György nem lesz tévéelnök, valószínűleg immár soha többé.

Kósa Somogyiról az őt ismerőknek a "közepes" jelzőn kívül nemigen jutott eszébe semmi más; talán még az, hogy leginkább az MSZP nyomta őt, a vége felé egyre kevesebb eséllyel. Pedig a választások második fordulója után megtartott kuratóriumi elnökségi ülésen majdnem bejött neki a dolog: nemcsak a három MSZP által delegált kurátor, de a kisgazdák képviselője, Kocsis L. Mihály és a KDNP embere, Rományi Béla is feltehetőleg őrá szavazott, sőt mellette voksolt az egyik SZDSZ által jelölt kurátor is. Hogy K. S. Gy.-t miért támogatta K. L. M. és Rományi, nehezen kibogozható: az utóbbiról mindenesetre az a hír járja, hogy Jánosi György MSZP-s kultúrpolitikussal sincs rosszban amellett, hogy anno Nahlik Gábor egykori tévéelnök is közvetlen munkatársaként lehetett büszke képességeire. A mögött, hogy a két SZDSZ-es kurátor (Szente Péter és Wessely Anna) egyike is támogatta őt, már több értelmet sejthetünk: az MSZP és az SZDSZ koalíciója ekkor még igen friss, alig pár napos emlék volt, és a választási vereség okozta sokkos állapotban akár életrevaló stratégiának is tűnhetett, hogy a kormányzati pozícióba kerülő jobboldal várhatóan megnövekvő befolyását MSZP-s és SZDSZ-es hátszelű tévéelnök ellensúlyozza. Kósa Somogyi, aki nyilván tudatában is volt annak, hogy megválasztása az SZDSZ és az általa delegált kurátorok támogatása nélkül nem fog menni, információink szerint a csillagokat is leígérte az égről a liberálisoknak, és (jelentős megrendelésekre számító) lobbierőket is felvonultatott. Az SZDSZ azonban mindvégig kétlelkű volt vele kapcsolatban; a dilemma, amit K. S. Gy. - remélhetőleg hosszú időre utoljára - megtestesített, pontosan az volt, ami az elmúlt négy évben mindvégig kínozta a szabad demokrata lelkeket. Jelesül: érdemes-e felsorakozni gyanús pedigréjű nímandok mögé, és kell-e bizonyos minőségi és egyéb elvekből engedni, tanácsos-e a túlerőben lévő koalíciós partner szeszélyes ötleteihez jó képet vágni, és konfliktust kerülni azért, hogy más területeken a dolgok viszonylag normálisan bírjanak alakulni - és hogy ezek és a kádereik jobbak-e, mint azok és a kádereik? Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy az egyik SZDSZ-es kurátor "nem" szavazatában, ami Kósa S. elnökségébe került, e dilemmára lássunk karakán választ.

Kósa Somogyi sorsa tehát az elnökválasztás első, a múlt szombatit megelőző fordulójában dőlt el. Az elmúlt két hétben, az MSZP-SZDSZ-koalíció veresége után megszűnt a kényszer, ami a liberálisokat a szocialisták támogatására szorította, sőt: ellenzékben az SZDSZ megengedheti magának, hogy avval kössön alkalmi szövetségeket, és azt támogassa, akivel és akit jónak lát. Kósa S.-t meg nem látta jónak: szombaton a nevezett jelölt immár csak öt szavazatot kapott.

Miután a kuratórium elnöksége ily módon nem végezte el feladatát, választhatott: vagy újra kiírja a pályázatot, vagy feloszlatja magát. Az első esetben az elnökség tagjainak megmaradt volna jól fizető állása (mandátumuk 2000-ig szól ugyanis), de a testületet az új parlamenti erőviszonyoknak megfelelően 14 tagúra (a MIÉP-es képviselők esetleges frakcióvá válása esetén 16-ra) bővítik (hiszen az ellenzék és a kormányerők egyenlő erőkkel képviseltetik magukat a testületben a médiatörvény szerint). Ez lényegében kétharmados jobboldali túlsúlyt és a médiatörvény szellemének, a józan észnek és a méltányosságnak a megcsúfolását jelentette volna. Furcsa és nem túl biztató, hogy a Fidesz által delegált Tellér Gyula, a KDNP-s Rományi, az MDF-es Grezsa és az MDNP-s Ligeti ennek ellenére a szavazáson e mellett, azaz az új pályázat kiírása mellett foglaltak állást.

Sokra persze nem mentek vele: kétharmados többség kellett volna ugyanis az új kiíráshoz, amit a három MSZP-s, a két SZDSZ-es, valamint Kocsis L. Mihály simán leszavaztak. Ez tulajdonképpen bátor és becsületes döntés volt. Az új Országgyűlésnek most új kuratóriumi elnökséget kell kineveznie, ami feltehetőleg nyolc tagból áll majd: négy kormánypártiból és négy ellenzékiből; az elnököt a kormánypártok, az alelnököt az ellenzékiek delegálják. A két oldalnak első körben meg kell egyeznie egymás között az arányokról; ha nem megy, sorsolni fognak. (És továbbra is kérdés, hogy játszik-e a MIÉP.) Lehet, hogy itt is a paritás lesz majd a vezérlőelv, és a négy, frakcióval rendelkező párt két-két képviselőt delegál majd. De új felállás lesz, az biztos, ami új kavarások, új szövetségek előtt nyit majd új távlatokat. És a végén még az is kiderülhet, hogy a pártok lassan megtanulják használni a médiatörvényt.

Hacsak a páciens, az MTV bele nem döglik közben.

- b -

szerző
- b -
publikálva
1998/24. (06. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra