A tévéelnök-választás kudarca: Cseppben a pocsolya

  • - b -
  • 1998. június 11.

Belpol

Végül is nem lett elnöke a Magyar Televíziónak, olyannyira, hogy kuratóriumi elnöksége is hirtelen megszűnt lenni: lemondott szegény, önkezével teljesítvén be korai végzetét.
Végül is nem lett elnöke a Magyar Televíziónak, olyannyira, hogy kuratóriumi elnöksége is hirtelen megszűnt lenni: lemondott szegény, önkezével teljesítvén be korai végzetét.

A kuratóriumi elnökség tíz tagja főúri gesztussal szórta ki az ablakon a havi 150 rongyot (nettó), ami pedig még két évig járt volna nekik: a múlt szombaton az éjszakába nyúltak, a megfáradt férfiak és az egy szem asszony egyszer még rezignáltan végigzongorázták a szóba jöhető jelölteket. Miután ezek egyike sem kapta meg a szükséges kétharmadot, úgy döntöttek, nem írnak ki új pályázatot, inkább feladják az egymással folytatott egyenlőtlen küzdelmet. Az ismeretlenségből és az egykori MSZMP KB valamelyik homályos és a feledés aranyporával borított zugából előrántott Kósa Somogyi György nem lesz tévéelnök, valószínűleg immár soha többé.

Kósa Somogyiról az őt ismerőknek a "közepes" jelzőn kívül nemigen jutott eszébe semmi más; talán még az, hogy leginkább az MSZP nyomta őt, a vége felé egyre kevesebb eséllyel. Pedig a választások második fordulója után megtartott kuratóriumi elnökségi ülésen majdnem bejött neki a dolog: nemcsak a három MSZP által delegált kurátor, de a kisgazdák képviselője, Kocsis L. Mihály és a KDNP embere, Rományi Béla is feltehetőleg őrá szavazott, sőt mellette voksolt az egyik SZDSZ által jelölt kurátor is. Hogy K. S. Gy.-t miért támogatta K. L. M. és Rományi, nehezen kibogozható: az utóbbiról mindenesetre az a hír járja, hogy Jánosi György MSZP-s kultúrpolitikussal sincs rosszban amellett, hogy anno Nahlik Gábor egykori tévéelnök is közvetlen munkatársaként lehetett büszke képességeire. A mögött, hogy a két SZDSZ-es kurátor (Szente Péter és Wessely Anna) egyike is támogatta őt, már több értelmet sejthetünk: az MSZP és az SZDSZ koalíciója ekkor még igen friss, alig pár napos emlék volt, és a választási vereség okozta sokkos állapotban akár életrevaló stratégiának is tűnhetett, hogy a kormányzati pozícióba kerülő jobboldal várhatóan megnövekvő befolyását MSZP-s és SZDSZ-es hátszelű tévéelnök ellensúlyozza. Kósa Somogyi, aki nyilván tudatában is volt annak, hogy megválasztása az SZDSZ és az általa delegált kurátorok támogatása nélkül nem fog menni, információink szerint a csillagokat is leígérte az égről a liberálisoknak, és (jelentős megrendelésekre számító) lobbierőket is felvonultatott. Az SZDSZ azonban mindvégig kétlelkű volt vele kapcsolatban; a dilemma, amit K. S. Gy. - remélhetőleg hosszú időre utoljára - megtestesített, pontosan az volt, ami az elmúlt négy évben mindvégig kínozta a szabad demokrata lelkeket. Jelesül: érdemes-e felsorakozni gyanús pedigréjű nímandok mögé, és kell-e bizonyos minőségi és egyéb elvekből engedni, tanácsos-e a túlerőben lévő koalíciós partner szeszélyes ötleteihez jó képet vágni, és konfliktust kerülni azért, hogy más területeken a dolgok viszonylag normálisan bírjanak alakulni - és hogy ezek és a kádereik jobbak-e, mint azok és a kádereik? Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy az egyik SZDSZ-es kurátor "nem" szavazatában, ami Kósa S. elnökségébe került, e dilemmára lássunk karakán választ.

Kósa Somogyi sorsa tehát az elnökválasztás első, a múlt szombatit megelőző fordulójában dőlt el. Az elmúlt két hétben, az MSZP-SZDSZ-koalíció veresége után megszűnt a kényszer, ami a liberálisokat a szocialisták támogatására szorította, sőt: ellenzékben az SZDSZ megengedheti magának, hogy avval kössön alkalmi szövetségeket, és azt támogassa, akivel és akit jónak lát. Kósa S.-t meg nem látta jónak: szombaton a nevezett jelölt immár csak öt szavazatot kapott.

Miután a kuratórium elnöksége ily módon nem végezte el feladatát, választhatott: vagy újra kiírja a pályázatot, vagy feloszlatja magát. Az első esetben az elnökség tagjainak megmaradt volna jól fizető állása (mandátumuk 2000-ig szól ugyanis), de a testületet az új parlamenti erőviszonyoknak megfelelően 14 tagúra (a MIÉP-es képviselők esetleges frakcióvá válása esetén 16-ra) bővítik (hiszen az ellenzék és a kormányerők egyenlő erőkkel képviseltetik magukat a testületben a médiatörvény szerint). Ez lényegében kétharmados jobboldali túlsúlyt és a médiatörvény szellemének, a józan észnek és a méltányosságnak a megcsúfolását jelentette volna. Furcsa és nem túl biztató, hogy a Fidesz által delegált Tellér Gyula, a KDNP-s Rományi, az MDF-es Grezsa és az MDNP-s Ligeti ennek ellenére a szavazáson e mellett, azaz az új pályázat kiírása mellett foglaltak állást.

Sokra persze nem mentek vele: kétharmados többség kellett volna ugyanis az új kiíráshoz, amit a három MSZP-s, a két SZDSZ-es, valamint Kocsis L. Mihály simán leszavaztak. Ez tulajdonképpen bátor és becsületes döntés volt. Az új Országgyűlésnek most új kuratóriumi elnökséget kell kineveznie, ami feltehetőleg nyolc tagból áll majd: négy kormánypártiból és négy ellenzékiből; az elnököt a kormánypártok, az alelnököt az ellenzékiek delegálják. A két oldalnak első körben meg kell egyeznie egymás között az arányokról; ha nem megy, sorsolni fognak. (És továbbra is kérdés, hogy játszik-e a MIÉP.) Lehet, hogy itt is a paritás lesz majd a vezérlőelv, és a négy, frakcióval rendelkező párt két-két képviselőt delegál majd. De új felállás lesz, az biztos, ami új kavarások, új szövetségek előtt nyit majd új távlatokat. És a végén még az is kiderülhet, hogy a pártok lassan megtanulják használni a médiatörvényt.

Hacsak a páciens, az MTV bele nem döglik közben.

- b -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.