A Szolnoktól harminc kilométerre fekvő, ezernyolcszáz lelkes települést szinte észre sem lehet venni a térképen. Jelentéktelennek látszó Tisza-parti község, amely ráadásul a magas vízállás idején zsákfaluvá válik, mivel a szomszédos Fegyvernekre csak komppal lehet átjutni. De mindez csak kartográfia. A megérkezéskor ugyanis olyan látvány fogad, amit eddig csak romantikus filmeken láthattunk - díszletként. A tornácos parasztházakat gondozott udvarok ölelik, a közút is ápolt, gaznak semmi nyoma, hullámpala köpködők helyett fából faragott buszmegállók. Ezek után természetesnek tűnik néhány kéményen a gólyafészek, de az már cseppet sem, hogy egy ekkorka falunak emeletes iskolája, művelődési háza, könyvtára legyen - és nem csak mutatványként.
Persze ilyenkor, július végén mutatvány is akad. A falu végében vurstli, a házak előtt szalmabábuk és a madárijesztő-versenyre nevezett "lények". Az egész iskola kiállítóteremmé változott, a tájház programjai közt hajnali mangalicavágás és afrikai úti beszámoló is szerepel, egy Tolnay Klári-rajongó a művésznő emlékének szentelt tárlatot. A kilencéves múltra visszatekintő, háromhetes cseresznyefesztivál finisében járunk, hosszú a lista, mindenki megtalálhatja a kedvére valót.
A Halász vendéglőben szerény választék, "történelmi árak", kedves kiszolgálás. Egy stílusidegen szakács lép be az ajtón, rövidnadrágos Mikulás társaságában. Az imént lezárult gasztronómiai verseny zsűrije. A környékbeli települések mérték össze erejüket, elsősorban gulyásban. A Mikulásról kiderül: Vácról érkezett, és a hazai szórakoztatóipar undergroundjának ismert alakja - "És ti kértek cukrot?" -, a szakács pedig Csányi Sándor, a Magyar Gasztronómiai Fesztiválok Egyesület elnöke, aki viszont örömmel mondja el, hogy végre a nagykörüiek is kezdik komolyan venni a gasztronómiát, mert "sokáig csak a kultúrát vették komolyan".
Más utakon
De a Cseresznyefesztivál mégis csupán nyári epizódnak - afféle kulisszának - tűnik a települést jellemző sok-sok különlegességhez képest. Ráadásul nem csak idegenforgalomról van szó. Akár új gazdasági mechanizmusnak is nevezhetnénk a "nagykörüi kísérleteket", hiszen homlokegyenest más úton járnak, mint általában a magyar falvak. Csodavárás helyett inkább teremtéssel próbálkoznak. Annak ellenére, hogy kezdeményezéseik - anyagi okokból - még ma is csak kísérleti stádiumban vannak.
Veres Nándor 1991 óta a falu polgármestere. A fővárosban szerzett állatorvosi diplomát, de nem csak hivatása miatt, inkább elhivatottságból tért vissza szülőföldjére. Mint ahogy annyian a rendszerváltás után, ő is hatalmas terveket, ötleteket dédelgetve ment haza. Ám a többséggel ellentétben neki az elmúlt tizennégy évben valóban sikerült bebizonyítania, hogy megfelelő fogadtatás esetén a mindenre elszánt álmodozónak nem feltétlenül kell lógó orral, megkeseredetten visszavonulni. Országos viszonylatban már nagy eredménynek számít az is, hogy a faluban tíz év alatt európai színvonalú infrastruktúra épült ki - út, gáz, telefon, csatorna, hulladéklerakó -, s ahelyett, hogy megszűntek volna vagy vegetálnának, inkább megújultak, bővültek a helyi közintézmények. De a polgármester szerint ez csak az érem egyik oldala.
"Tény, hogy az elmúlt években látványos sikereket értünk el, de mindez kevés ahhoz, hogy talpon maradjunk: meg kell teremteni azokat a jövedelemtermelő lehetőségeket, melyek a gyarapodást segítik, megakadályozzák a fiatalok elvándorlását, itt tartják az értelmiséget. Szolnok közelsége miatt nálunk a munkanélküliség nem olyan mértékű, mint a messzebb fekvő alföldi településeken, de akár tetszik, akár nem, egy ilyen helyen, mint a miénk, a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége a döntő. 1998-ban létrehoztunk egy mezőgazdasági kutatóbázist és beindítottuk programjainkat. Nem akartuk, hogy mások találják ki és mondják meg, mi lenne számunkra az ideális megoldás. Abból indultunk ki, hogy régen ez a terület három-négyezer embert eltartott, ma viszont ezernyolcszázat sem. Úgy gondoltuk, ha megtaláljuk a kulcsokat a szerkezetváltáshoz, és olyan gazdálkodásba kezdünk, ami több jövedelmet biztosít hosszú távon és megfelel az uniós feltételeknek, komoly sikereket érhetünk el."
Kísérleti stádiumban
Ahhoz persze nem kellett jelentős kutatómunka, hogy feltűnjön: a gazdálkodók ésszerűtlenül használják területeiket. Ezért azon igyekeztek, hogy meggyőzzék a gazdákat, ne görcsöljenek a rossz adottságú talajon búza- vagy kukoricatermesztéssel, inkább váltsanak: alakítsanak ki például vizes élőhelyet, kezdjenek extenzív gyepgazdálkodásba, létesítsenek biogazdaságot. Szerencsére voltak olyan vállalkozók, akik nemcsak megfelelő tőkével rendelkeztek, de kellő elhivatottsággal is, szövetkezetet alapítottak, és a faluban megindult néhány "kedvcsináló", kísérleti program - ha nem is ezerhektáros területeken. A World Wildlife Foundation segítségével szürkemarha-tenyésztés indult, mangalicatelep létesült, mások biogazdálkodással próbálkoznak. Sikerült a konceszsziós joggal rendelkező halászati kft.-vel is megállapodniuk, s a szövetkezet tulajdonában lévő hullámtéri területen csatornarendszert hoztak létre, amelyben tavasszal megmaradhat a hal. Beindították az ún. kubikprogramot (lásd az Egy talicska hal című keretes írásunkat), amely szintén a halászatot szolgálja, de tervezik egy bioerőmű létrehozását is. Mindezen lépések az ún. "fokgazdálkodás" (lásd Fokról fokra című keretes írásunkat) visszaállításának az alapját teremthetik meg, ami tájrehabilitációs programjuk legfontosabb eleme.
Csakhogy 1998-ban még joggal bíztak a nagykörüiek abban, hogy az uniós csatlakozást követően épp az efféle kezdeményezések előtt nyílik meg a nagy pénztárca. Csalódniuk kellett. Veres Nándor abban látja a bajok gyökerét, hogy az agrártárca nem hajlandó tudomást venni az unió közös agrárpolitikájáról, szinte kizárólag az intenzív mezőgazdaságot támogatja.
"Amíg nincsenek meg az alapvető költségvetési feltételek az extenzív gazdálkodáshoz, álmodozhatunk sok mindenről, készíthetünk fantasztikus tanulmányokat, lelkesedhetünk, de nem változik a helyzet. Miért is változna? Ráadásul kísérleteinkből még egy fillér haszon sem származott. Nem csoda, hogy a szövetkezet tagjai hét év elteltével egyre fásultabban viszonyulnak a dologhoz. De nem csak ők. Tavaly ősszel a nagykörüi téeszből létrejött részvénytársaság ötszáz hektár földdel megpályázta a minisztérium agrár-környezetgazdálkodási programját. November 26-ig kellett a pályázatot beadni, hatvan nap volt az elbírálási idő. Két hónap múlva ezt még harminc nappal meghosszabbították. Azóta semmi nem történt, senki nem tud semmit, mintha nem is létezett volna ez a program, és senki nem adott volna be pályázatot."
Felkapott hely
A kísérleti gazdálkodás egyelőre csak viszi a pénzt, de Nagykörün más, biztosabb lehetőségek is akadnak. A faluban minden negyedik ház üdülő, ráadásul a régi ártéri gyümölcsös, illetve az ún. "történelmi cseresznyés" felparcellázott telkeinek felét is nyaralótulajdonosok birtokolják. Mindezek után nem csoda, hogy az ingatlanok majdnem kétszer annyiba kerülnek, mint a szomszédos településeken. Persze kellenek ehhez az "adottságok" is: a rend és tisztaság, de említhetnénk a hangulatos kompátkelőhelyet, a gáton vezető bicikliutat vagy a Tisza-parti strandot, bár ez utóbbi egy-egy kiadós eső után megközelíthetetlen a sártól.
Messziről jött embereket is igyekeznek idecsalogatni. A Tisza-tavi régión belül Tiszafüred és Abádszalók után itt van a legtöbb szálláshely. A falusi turizmus nem csak abból áll, hogy szabaddá teszik a tisztaszobát. Látványosság kell, sportolási, kirándulási lehetőség, vendéglő és programok.
Persze nem csak az lehet "program", hogy koncertet, előadást vagy akár fesztivált rendeznek, a szürkemarha-gulya megtekintése, a különböző "ökotúra-útvonalak" vagy a tervbe vett, régi tiszai halászati eszközöket bemutató "élő múzeum" mind-mind olyan vonzerő lehet a városlakónak, ami jóval több egy átlagos alföldi falu kínálatánál.
Bulyáki Ferenc pálinkafőzdéje közönséges főzde, bár a tulajdonos úgy tudja, ez a legrégebbi az országban. Bulyáki elsősorban bérfőzésből él, de míg tíz éve még 75 ezer liter pálinka került ki a műhelyből, mostanában már csak 15-20 ezer liter. Feleségével közösen vezeti a boltot, alkalmazottuk nincs, máskülönben nem érné meg. Látványfőzést is vállal - van-e ennél hálásabb üzemlátogatás? -, és szintén a falusi turizmus jegyében készül piacra dobni saját készítésű pálinkáját. "Tudom, hogy nem versenyezhetek a nagyokkal, de nem is ez a célom. Inkább keresetkiegészítésről van szó, valószínű, hogy a faluban megforduló vendégek is értékelnék, ha valami nagykörüi különlegességet vihetnének haza."
Bulyáki József gyerekkorából emlékszik még a poros utcákra, a telefonra mint varázslatos eszközre. Elismeri, összehasonlíthatatlanul jobbak jelenleg a körülmények, mégsem elégedett. "Úgy érzem, mégis el vagyunk zárva a külvilágtól. Kevés munkalehetőség van, a fiatalok elmennek. Nyitni kéne a Kunság felé. Fegyvernek, Törökszentmiklós, Karcag itt van a szomszédban, de ha emelkedik a vízszint, a komp nem jár, kerülő úton pedig 50-100 kilométert kell autózni. Ha lenne itt egy híd, biztosan másképp működnének a dolgok."
Ebben biztosak lehetünk. De azt már senki nem tudná megjósolni, hogy egy ilyen mű létrejötte után továbbra is megmaradnának-e az idilli feltételek. A nagykörüi kubikprogram egyedülálló vállalkozás a Tiszánál, halászati és természetvédelmi szempontból is jelentős. A lefolyás nélküli kubikgödrök - amelyeket még a gát építésekor ástak - ugyanis tavasszal megtelnek vízzel, bennük marad a halivadék, s augusztusra, amikor ezek a gödrök kiszáradnak, a halak elpusztulnak. A program keretében összekötötték a gödröket, s néhány kilométerenként zsilippel ellátott bevezető csatornát építettek a folyóhoz. így a növendék halak visszatérhetnek a Tiszába. A 2000-2001-es árvíz után bebizonyosodott, hogy a korábbi védelmi koncepció - ha jön a víz, erősíteni kell a gátakat - tarthatatlan, mivel egyre magasabb gátakra lenne szükség, egy-egy áradás után ugyanis tizenöt-húsz centis hordalék marad a folyómederben, ennyivel emelkedik az árvízszint a következő évben. A vizet tehát ki kell engedni a gáton a fő védvonalon kívülre, és szabályozottan szét kell teríteni. Mindez nemcsak az árvízvédelem szempontjából jó, hanem az egykor virágzó, ún. fokgazdálkodás újbóli bevezetését is szolgálhatja. A fokok az ártér gazdasági hasznosítása érdekében kialakított vízfolyások, melyek a vizet két irányba vezetik; áradáskor az ártér mélye, apadáskor a folyó medre felé. Az így kialakított vízrendszer leglényegesebb sajátsága, hogy egységes rendszerbe kapcsolja az ártér valamennyi álló és folyó vizét, s így lehetőséget biztosít az ártér gazdasági hasznosítására.A fokgazdálkodás a török hódoltság előtt a legelterjedtebb gazdálkodási gyakorlatnak számított az Alföldön, és noha nem merült feledésbe, később alig-alig fordult elő. Igaz, nem azért, mert hatékonyságát bárki is megkérdőjelezte volna, sokkal prózaibb oka volt mellőzésének: régen a teherhajókat, uszályokat lóval vontatták a meredekebb a szakaszokon, ezért a Habsburg-időkben a fokokat betemették. Nagykörün akkor lehet jelentős fokgazdálkodás, ha a Vásárhelyi-tervben szereplő víztározó és az ehhez tartozó zsilip - amelynek kivitelezési terve decemberre készül el - valóban felépül. Akkor ugyanis több ezer hektáros terület válik alkalmassá a fokgazdálkodásra, és a halastótól a legelőig sok mindent létrehozhatnának. De mindez csak akkor képzelhető el, ha megváltoznak az agrárpolitikai érdekek is. Amíg a gazdák csak azt látják, hogy a tárca év elején meghirdetett támogatási rendszerében szinte kizárólag a búza, a napraforgó és a kukorica szerepel, nem fognak kockáztatni egy biofarmmal.
