"Kenyeret ígért, még ha penészeset is - mondja Erhartné dr. Molnár Katalin, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) fõtitkára az Assisto Kft.-rõl. - És mi mint érdekvédelmi szervezet nem tehettük meg, hogy ne engedjük az embereket beleharapni."
A vak emberek toborzása gombválogatói munkára még 2003-ban kezdõdött. A nyíregy-házi Zunifer Kft. kereste meg az MVGYOSZ megyei szervezeteit, hogy megyénként átlagosan 100-120 látássérültet foglalkoztasson. A gödöllõi Assisto Kft. - melynek tulajdonosi köre a történet összes szereplõje szerint azonos a Zuniferével - tavaly nyáron vette át a 2300 vak alkalmazottat, és fizette nekik a havi 46 000 forintos "hétórás" minimálbért, illetve a megbízási szerzõdéssel dolgozóknak még ennél is kevesebbet. Így volt ez egészen a novemberben kezdõdött APEH-vizsgálatig. Ekkor a társaság rövid közleményben tudatta, hogy a legfeljebb 120 napos APEH-vizsgálat lezárultáig nem alkalmaz senkit, mivel ez idõ alatt nem kapja meg a megváltozott munkaképességû foglalkoztatottak után járó állami támogatást. A cég tartozik az utolsó havi bérekkel, képviselõi pedig hónapok óta elérhetetlenek. A tulajdonosi kör a cégnyilvántartások szerint éppen átalakulóban van.
"Egy éve lehetett, amikor én is jártam az Alföldön, a Zunifer egyik toborzó gyûlésén - folytatja Erhartné. - Körülbelül száz tagunk jelent ott meg, és hiába figyelmeztet-tem õket, hogy nem lesz ez a dolog hosszú távú. Hát honnan is lenne munka? 2300 vak embert foglalkoztatni lehetetlenség. Örök probléma, hogy milyen bedolgozói munkát adjunk nekik. Tagjaink leginkább finommechanikai munkákat végeznek, ilyen volt például sokáig a Kinder tojás mûanyag részeinek összeszerelése. De hát már azt is más országban végeztetik, ahol még ennél is olcsóbb a munkaerõ."
A gombválogatás sok bedolgozó szerint látszatfoglalkoztatás volt, csupán ürügy arra, hogy a Zunifer, majd az Assisto felvehesse az állami támogatást. Ami egy ún. "sötét vak" foglalkoztatott után a minimálbér 320 (bizonyos esetekben 360) százaléka, ma havonta kb. 180 000 forint. Az alkalmazottak gyanúja szerint a nagy zsákokban kiszállított, majd általuk szétválogatott gombokat elvitték tõlük, újra összekeverték, és újra kiszállították. A válogatóknak munkájuk végeztével a nevüket egy cetlire kellett írniuk és a zsákokba tenniük. Több gombválogató megtalálta kollégája névcéduláját a szállítmányban, és sokan közülük érezték, hogy használt, sérült gombokkal dolgoznak.
"Ilyen jellegû munka nincs és soha nem is volt - mondja Erhartné. - De természetesen az a 46 ezer forint nagyon jól jött az embereknek. Ezzel együtt felelõtlennek tartom azokat a megyei szervezeteket, melyek még az emberek toborzásában is segítettek az assistósoknak. Hát arra én is emlékszem, hogy itt, a Pest megyei szervezetben összetereltek egy csomó vak embert, hívtak egy orvost, aztán vizsgálat címén megmérték a vérnyomásukat. Komolytalan volt az egész, és teljesen szabálytalan."
Az Assisto Kft. nem csak vak bedolgozókat alkalmazott, például a szombathelyi üzemében mozgássérültek dolgoztak: a varrodában 33-an, a csomagolóüzemben 88-an. A varrodában munkaruhákat készítettek, a csomagolóüzemben gombokat válogattak - itt szín és forma szerint is -, majd rolniztak ötvenesével, szintén havi 46 000-ért. "A volt munkahelyünkön még mindig ott sorakoznak a gombok, ömlesztve - mondja Friesl László, a csomagolóüzem mûszakveze-tõje. - Jött egy sofõr, hozott több tonna gombot. Azt egyszer elvitték, miután szétválogattuk. Akkor kaptunk még egy adagot, de azt már soha nem vitték el. November 10-én jött egy üzletkötõforma ember, azt mondta, Gödöllõrõl, õ hozta a felmondólevelünket. Attól kezdve semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, az interneten próbáltunk tájékozódni, de az Assisto teljesen felszívódott."
A szombathelyi dolgozók többségének nem szabályosan szûnt meg a munkaviszonya az Assisto Kft.-vel, ami miatt a munkaügyi központ nem tudja regisztrálni õket mint munkanélkülieket. "Többségük jogi helyzete teljesen tisztázatlan - mondja Éder Géza, a Vas Megyei Munkaügyi Központ igazgatója. - Nálunk ezekrõl az emberekrõl semmilyen információ nem kelet-kezett, mert akik bármit tudnának mondani, teljesen eltûntek. Sokuknak meg sem szûnt a munkaviszonyuk, ezért tanácsadással, tréningekkel tudunk csak segíteni nekik. A létszámleépítés szabálytalan volt, mert 110-120 ember elbocsátása már csoportos létszámleépítésnek számít, és ezt be kell nekünk jelenteni. Az Assisto Kft. ezt nem tette meg, ami elegendõ egy munkaügyi per elindításához."
Friesl László és munkatársai 2003 áprilisában kezdtek el dolgozni, az Assisto ekkortól bérelte a Sylvester Nyomdától a területet. Júniusban azonban az Assisto kiszállt, a dolgozók ekkor megkapták felmondólevelüket, amit Sebestyén Krisztina, a cég képviselõje visszavont. Friesl Lászlóék ezután a Styl gyártól bérelt telephelyen dolgoztak. Ma egy szombathelyi cég 25 embert szívesen alkalmazna ugyanitt, de mivel tisztázatlan még az is, hogy az elhagyott hely eszközeit ki használhatja, a munkaügyi központ nem tudja itt az embereket elhelyezni.
A szombathelyi üzem dolgozóinak kéthavi bérrel tartozik az Assisto Kft. Friesl Lászlóék folyamatosan hívják a gödöllõi telephely telefonjait és az egyetlen mobilt, ami néhány hónapja még "élt", de mos-tanában már nem veszik fel õket. Megkeresték a szociális minisztériumot és az állampolgári jogok biztosát is, de sehol sem tudtak segíteni nekik. Az ombudsman irodájában végül azt javasolta valaki, hogy próbálják meg a különleges tudakozót. "Én voltam itt a legmagasabb beosztásban, a dokumentumokat nekem kellett Gödöllõre küldenem: jelenléti íveket arról, hogy ki mikor dolgozott, és ki mikor volt beteg. 'k is levélben küldtek mindig mindent. Balatoniné - csak ennyi volt mindig a borítékon."
A gombválogatás
Dr. Szõke László ügyvéd, az MVGYOSZ elnöke szerint is fiktív munka volt. "Még arra se vették a fáradságot, hogy kivegyék a cetlit, amire annak a sorstársnak a neve volt írva, aki keverte vagy válogatta - nem is tudom, melyik a helyes kifejezés. És hát ezt észrevették a látó hozzátartozók és azok a sorstársaim, akiknek szerencsére több-kevesebb látásmaradványuk van."
Dr. Szõke László azt tervezi, hogy felhívja sorstársait: bízzák meg a képviseletükkel. Jogerõs fizetési meghagyást vagy munkaügyi pert kezdeményez az Assisto Kft. ellen, amely a legtöbb vak bedolgozónak az utolsó havi bérrel és szabadságelszámolásokkal, összesen kb. 60 000 forinttal tartozik. Az Assisto legtöbb alkalmazottjával határozott idejû munkaszerzõdést kötött, amit havonta hosszabbítgatott meg. A dolgozók december végén levélben kaptak bérelszámolást, ezen szerepel a hiányzó bérük is, melyet nem kaptak meg, viszont így már adózniuk kell utána. Dr. Szõke szerint nem volt jogszerû az sem, amikor a Zunifer nyáron "átpasszolta" a dolgozókat. 'k csak azt vették észre, hogy az új munkaszerzõdésen már az Assisto a munkáltató, pedig az ilyen változtatást közös megegyezéssel lehet csak végrehajtani.
A megyei szervezetek segítettek ugyan a tagoknak kitölteni a nyomtatványokat, de felelõsséget nem vállalhattak a munkaszerzõdésért. Arra a kérdésre, hogy vajon néhány, az Assistóval jobban együttmûködõ szervezet nem lehetett-e anyagilag is érdekelt, a szövetség elnöke azt mondja: "Alapvetõen nem hiszem, hogy ilyen lett volna. Inkább csak egy-két szervezet rosszul értelmezte ezt az egész kérdést."
A Zunifer Kft. eredeti dokumentumokat - tb-igazolást, járadékokról szóló elszámolást, munkaviszony megszûnésének igazolását - kért a vak dolgozóktól. Sokan közülük ezeket soha nem kapták vissza, és ezek nélkül nem tudnak újra munkát vállalni. A dokumentumok valószínûleg akkor vesztek el, amikor a Zunifer átadta õket az Assistónak. "Ez állítólag ömlesztve történt - mondja dr. Szõke. - Még arra sem ügyeltek, hogy szétválogassák õket." A tömeges orvosi vizsgálatokra pedig azért lehetett szükség az elnök szerint, mert ma már minden munkavállaláshoz kell orvosszakértõi vélemény, de akik régebben mentek nyugdíjba, azoknak nem volt ilyen igazolásuk rokkantságuk mértékérõl - ami viszont fontos az állami támogatás kiszámításakor.
A vak- és mozgássérültbiznisz öt évvel ezelõtt indult be, amikor a minimálbér emelkedni kezdett. Az érvényben lévõ, 1983-as rendelet ugyanis ez alapján számítja az állami támogatást, melynek mértéke az alkalmazott rokkantságának fokától függ. A támogatást az állam az APEH-en keresztül utalja annak a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatására létrejött célszervezetnek, mely a sérült ember(eke)t alkalmazza. A szabályozás nem szól a támogatás felhasználásáról, ezért a nem tisztességes "célszervezet" minimális bért fizet a sérült embernek, a maradékot pedig elteszi. A minimálbér akár 3,6-szeresét elérõ támogatás még akkor is jár a szervezetnek havonta, ha az
a minimálbérnél is kevesebbet
fizet megbízási szerzõdéssel a neki dolgozóknak. Ma Magyarországon 100 körüli a célszervezetek száma; hogy közülük hány "tisztességtelen" - vagyis hány szakosodott arra, hogy sérült embereket tömegesen toborozzon, majd fiktív munkával alkalmazza õket, az államtól pedig lenyúlja a nekik fizetett éhbér többszörösét -, a hivatalos szervek adótitokra hivatkozva nem árulják el, de a valódi célszervezetek képviselõi kivétel nélkül "egy-kettõt" mondanak.
A kormányzat tavaly figyelt fel arra, hogy "egyes foglalkoztatók" ezrével növelték súlyosan fogyatékos alkalmazottaik számát, és hogy szervezetek jöttek létre "azzal a kizárólagos céllal, hogy a költségvetési forrást felhasználják". Augusztusban elkezdõdött a több mint húszéves rendelet módosításának elõkészítése. A két munkáltatói szervezettel, de a munkavállalók mellõzésével december közepére összerakott együttes miniszteri rendelet fix ötvenezer forinthoz köti (a minimálbér helyett) a támogatás vetítési alapját, az év közepén akkreditációs eljárásnak veti alá az összes érintett szervezetet és a 2003-as támogatásokat maximumként határozza meg.
"Az új rendelet miatt legalább tízezer ember kerülhet az utcára" - mondja dr. Hegedûs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke. Szerinte azok a cégek, amelyek az utóbbi másfél évben kezdtek el sérült embereket alkalmazni, a rendelet hatására mind visszalépnek. Az új szabályozás Hegedûs Lajos szerint azért is ellentétes az EU-gyakorlattal, mert még mindig nem az alkalmazottnak valóban kifizetett bérhez köti a támogatást. "Annak pedig, hogy az akkreditáció hogyan zajlik, még a körvonalait sem látjuk. Pedig már tavaly nyáron is volt egy átfogó revízió. Kommandós módszerekkel ellenõriztek minket, de a többségnél elenyészõ hibákat találtak. Hát olyan óriási szabálytalanságok voltak, hogy a jelenléti ívbe másnap írtak be valakit, nem aznap. A szférában egy-két szervezet kivételével mindenki tisztességes, de hogy el tudják adni a rossz kormányrendeletet, most úgy tesznek, mintha az egész terület egy csaló-rabló banda lenne. 2004-ben az állam a megváltozott munkaképességûek foglalkoztatására 60 milliárdot költött, most, a 2003-as támogatást maximumnak véve, ez legfeljebb 52 milliárd lesz. Azzal, hogy a költségvetés ezen a területen takarékoskodjon, nem tudunk egyetérteni."
Kordás László, a Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerint azért kell a 2003-as támogatásokat felsõ korlátként figyelembe venni, hogy a reform tervezhetõ legyen. "Másrészt
a dotáció mire is
kell? A dotáció a munkabér támogatása a megváltozott munkaképességûeknél, illetve az õ munkájukhoz szükséges eszközök fejlesztésére kell. Nem arra, hogy tömködjük vele az eredménytelen gazdálkodás lyukait."
A fokozatosan, 2007-ig megváltoztatandó rendelet az államtitkár szerint kimondja: a támogatás egy része csak bérre, egy másik része csak infrastrukturális fejlesztésre költhetõ. Az érintett szervezetek részvételével tervezik egy "monitoring testület" felállítását, melynek feladata lenne az Assistóhoz hasonló, "fiktív" munkát végeztetõk kiszûrése. Arra a kérdésre, hogy hogyan is lehetne a látszattevékenységet meghatározni, Kordás László azt mondja: a kb. száz szervezet képviselõi ismerik egymást annyira, hogy ez ne legyen gond. Nemrég egyikük azt mondta az államtitkárnak: "Mi ruhacsipeszeket szerelünk össze. De soha nem szedjük szét õket." A felvetésre, hogy 2300 vak embernek egyszerre valószínûleg soha nem lesz munkalehetõsége, Kordás László így reagált: "A mostani helyzet akkor is tarthatatlan. Hihetetlen pénzeket költünk erre, közelítõleg ugyanannyit, amennyit a munka-nélküliekre, és semmi sem változik. A cél az, hogy az egy-két szervezetnél kicsorgó pénzeket visszatartsuk, és a tisztességeseket fejlesztésre ösztönözzük." A gyors fejszámolásra, hogy az Assisto, ha csak 80 000-et tett el egy alkalmazott után, az közel 200 millió havonta, az államtitkár összeteszi a kezét: "Rettenetes pénz! Még az is jobb lett volna, ha mindet csak úgy odaadjuk ezeknek a vak embereknek."
Hosszas és kitartó telefonálással végül sikerül elérni a "felszívódott" Assisto egyik képviselõjét, Sebestyén Krisztinát, aki rögtön azt mondja: 2004. június 10. óta nem tagja az Assisto Kft.-nek. A kukacoskodásra, hogy a cégbírósági dokumentumok szerint éppen ettõl a naptól lett a tagja, azt válaszolja: "Biztos összekeverte a cégbíró." Megkérdezem, hogy ha már ilyen nagy összegekhez jutottak havonta a vak emberek állami támogatásából, miért nem fizették ki az utolsó havi bérüket, felcsattanó hangon visszakérdez:
"Milyen nagy összegrõl beszél?"
"Beszoroztam a minimálbér 360 százalékát 2300-zal, és elég nagy szám jött ki."
"A sajtó ezt is rosszul tudja. 320 százalék a jó szám, 360 csak a telephelyen foglalkoztatottak után jár. Különben is az egyes tulajdonosok hozták mindig az újabb kört, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy már az elején volt 2300 alkalmazott. Ez egy felfuttatott dolog volt. De mivel az APEH azt mondta, hogy nem tesz jót az ügynek, ha nyilatkozunk, az Assisto csendben állja a sarat. Nyilatkozni már sem jogom, sem tisztségem, sem kedvem nincsen."
Deme Jánosné Szondi Anikó a kezdetektõl válogatott gombokat az Assistónak. "Nagy mennyiségben kaptuk, zsákokban. Számolni kellett õket, és húszasával csomagolni. Voltak nagyon aprók is, azokat nem szerettem, nehezebb volt kiválogatni." Szondi Anikó tizennégy éves korában vesztette el a látását. Elvégzett egy telefonkezelõi és egy masszázstanfolyamot, de a nyugdíját alkalmi munkákkal tudja csak kiegészíteni. "Csavarokat szereltünk a Praktikernek, meg fagolyókat fûzögettünk, amikbõl nyugágyakat csináltak. Ez a gombválogatás jó munka volt, tudtam hallgatni közben a hangos könyvet, bármit. Ha kétszer ennyit hoznak, azt is megcsinálom. Persze nem ütöttem az asztalt, hogy én gombválogató szeretnék lenni." Szondi Anikó biztos benne, hogy a gombok nem voltak összekeverve. "Mindig rétegesen volt a zsákban, ha ügyesek voltunk, és nem kevertük össze õket, akkor könnyebb volt a munka." ' is havi 46 ezret kapott a gombválogatásért. "Én nem szeretném védeni az Assistót, de jó volt velük a kapcsolatom, és hiányzik az a 46 000 forint. Az ellen meg nem lehet lázadozni, hogy vakok vagyunk. Hát más embernek sincs munkája, hogy lenne nekünk, akik mindent hússzor, harmincszor lassabban csinálunk? Tudom, hogy most divatos a fogyatékosokat felkarolni; valódi, értékes munkát adni nekünk, de azt sohasem kérdezik, hogy a munkát el is tudjuk-e végezni. Arra senki sem gondol, hogy egy rendes, nyolcórás munkahelyre nekünk eljutni is nagyon sok idõ, és ugyan mi motiválna egy céget, hogy velem kínlódjon?" Szondi Anikónak három hónapja a rokkantnyugdíja az egyetlen bevétele. Amikor azt kérdezem, hogy ebbõl meg lehet-e élni, kinevet: "Meg lehet belõle élni, hiszen élek."
Nagy Sebestyén
