Áder: az ország 10 százalékát fenyegeti az elsivatagosodás

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. október 15.

Belpol

A köztársasági elnök ezekben a botrányokkal tarkított időkben is hiba nélkül testesíti meg a nemzet egységét.

A szemünk láttára bontakozik ki a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz drámája, ez valójában "az emberiség drámája, a mi felelőtlenségünk logikus következménye" - mondta Áder János köztársasági elnök a Budapesti Víz Világtalálkozó megnyitóján, kedden Budapesten.

Az államfő kiemelte:  azért gyűltek össze, mert szeretnék megelőzni az élelmiszer-ellátás biztonságát veszélyeztető, az energiatermelést ellehetetlenítő, a városok fejlődését akadályozó, a gazdaság kiszámítható működését lehetetlenné tévő, az embereknek súlyos egészségügyi gondokat okozó vízválságot.

Áder János arról is beszélt, hogy Magyarországon az egy főre jutó éves vízmennyiség ugyan 11-szeresen múlja felül a vízszegénységi küszöböt, mégis az ország területének csaknem 10 százalékát fenyegeti az elsivatagosodás. Ezért a következő 15 évben a veszélyeztetett területeken több vízgazdálkodást javító beruházásra lesz szükség, mint a megelőző 30-50 évben.

Azt mondta, a vízválság megelőzéséhez vagy az alkalmazkodáshoz szükség lesz a 21. század technológiáira. A konferenciával párhuzamosan ezért egy olyan bemutatót is szerveztek, ahol a víz drámáira találni néhány magyar innovatív megoldást.

Az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködve a kormány 2013 októberében rendezte meg először a Budapesti Víz Világtalálkozót.

Figyelmébe ajánljuk