Áder János kijelentette: Magyarország nem tervezi az oltások kötelezővé tételét

Belpol

De elmondta azt is, hogy semmilyen probléma nincs itthon jogállamiság kérdésében.

Áder János köztársasági elnök hétfőn Budapesten, a visegrádi csoport (V4) államfői találkozóján tartott beszédet.Az eseményen az államfő a lengyel és szlovák kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a visegrádi partnerek biztosították Lengyelországot szolidaritásukról, és arról, hogy akár politikai, akár technikai támogatásra, akár rendőri erőre van szüksége, számíthat a másik három országra.

Kifejtette: az elmúlt hetekben nagyon súlyos migrációs és politikai válság alakult ki a lengyel-fehérorosz, a lett-fehérorosz, valamint a litván-fehérorosz határon. A visegrádi partnerek szolidárisak Lengyelországgal, ami Magyarország esetében azért is indokolt, mert 2015-ben, „amikor mi voltunk bajban”, Lengyelország és a másik két V4-es ország biztosította Magyarországot a szolidaritásáról - idézte fel. Úgy vélte, a migráció kérdése és az, ami a lengyel határon zajlik, újra felhívja a figyelmet arra, hogy az EU nem késlekedhet tovább. „Ha az afganisztáni válságot nézzük”, vagy „ha az afrikai és Ázsia más térségeinek a változásait nézzük, akár a klímaváltozásnak a hatásait”, Európára fokozódó migrációs nyomás nehezedik majd – mondta.

Áder János arról is szólt, hogy a V4-es államfők közös nyilatkozatban hívják fel a figyelmet arra, hogy aki eddig nem oltatta be magát, tegye meg, mert az oltás az egyetlen valódi védelem a járvánnyal szemben. Közölte: mind a négy országban ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, a felnőtt lakosság egy jelentős része ugyanis még mindig „nem hajlandó beoltatni magát", minden figyelmeztetés, „minden a józan észre apelláló érv ellenére” sem.

Az államfő kitért rá: a V4 országcsoport az Európai Unió leggyorsabban fejlődő régiója, és a négy visegrádi ország az EU leggyorsabban fejlődő országai közé tartozik a Covid-járvány ellenére is. Ez a négy ország a legkisebb veszteséggel és a leggyorsabban tudta kezelni a járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait értékelt.

V4 államfői találkozó Budapesten

 
V4 államfői találkozó Budapesten
 
Budapest, 2021. november 29. Áder János köztársasági elnök (k) fogadja Zuzana Caputová szlovák (j) és Andrzej Duda lengyel elnököt a visegrádi országok (V4) államfői találkozóján a Szépművészeti Múzeumban 2021. november 29-én. 
Fotó: MTI/ Bruzák Noémi

Úgy fogalmazott, a V4 ismertségét, a választópolgárok részéről tapasztalt támogatottságot, az EU-ban a politikai tekintély növelését, azon kívül az érdekérvényesítő képességet vagy a közös gazdasági programok sikerességét tekintve, a V4 sikertörténet mind a négy országnak. „Van mire büszkének lennünk, és van mire építenünk” a következő harminc évben – tette hozzá.

A köztársasági elnök megjegyezte: a mai találkozó rendhagyó volt, hiszen Milos Zeman cseh elnök nem lehetett Budapesten a betegsége miatt, de online folyamatosan részese volt a megbeszélésnek.

 Áder János kérdésre közölte: a magyar kormány nem tervezi az oltások kötelezővé tételét. Gulyás Gergely korábban úgy nyilatkozott, hogy „bátor döntést hozott a magyar kormány, amikor a munkáltatókra bízta a kötelező oltás elrendelését.”

Azt is mondta: jogállamiság ügyében nincs szükség egységes fellépésre, mert semmilyen probléma nincs jogállamiság kérdésében.

A találkozón A V4-es országok államfői közös nyilatkozatban erősítették meg, hogy a fehérorosz rezsim lépéseit elfogadhatatlannak tartják és tiltakoznak az alapvető emberi jogok megsértése ellen. A fehérorosz hatóságok teljes felelősséggel tartoznak azoknak az életéért és egészségéért, akiket az országukba hoztak – írták. Hozzátették: Csehország, Magyarország és Szlovákia kész támogatni Lengyelországot, Lettországot és Litvániát.

A visegrádi elnökök ugyancsak közös nyilatkozatban kérik mindenkitől, hogy mielőbb vegye fel az oltást a saját maga és a hozzá közel állók egészsége érdekében.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.