Arctalan hadseregük lassan, de feltartóztathatatlanul özönlötte el a sok vér öntözte hágókat. A szeszélyeskedő hadurak után a küldetését követő tömeg. Olyan emberek, akik tudják, hogy Isten akaratának beteljesítéséhez nem önfeláldozó hősökre, hanem egy láthatatlan gépezetbe illeszkedő pontos csavarokra van szükség. Hogy kik ők, sosem érthetjük meg, ha fanatikusnak gondoljuk őket. Nem fanatikusok. Konzekvensek.
Kizökkent az idő, ó, kárhozat
Amit a tálibok követelnek, az éppenséggel nem az iszlám típusú modernizáció, hanem a modern világ igényeinek kirekesztése az iszlámból. Eltekintve attól, hogy eszméik az iszlám világ jelentős részén idegenkedésre találnak, sőt a pakisztáni sajtó egy részében (Karacsi: Dawn) kifejezetten iszlámellenesként mutatódnak be, mibenlétüket egyetlenegy nyugati terminussal lehet igazán leírni: levitizmus. Ez a fogalom, amely az ószövetségi léviták nevéből ered, ma vallástörténeti szakszó. Azt írja le, ahogy az egyes vallások egyre bornírtabb szabályokkal igyekeznek híveiket kiszorítani egy adott korszak élethelyzeteiből. Annak a hirdetése által, hogy egy adott probléma jelentkezése vallásilag tilos, egyszerűen megkísérlik magát a problémát is nem létezőként beállítani. Eltekintve az óceániai szigetvilág híres tabuitól, a korai újkor kelet-európai zsidó hasszidjait említhetjük még erre példaként. Továbbá a XX. század végi iszlám egyes jelenségeit.
Egy gyilkos szillogizmus
Ami az iszlámot illeti, e gondolatmenet igen egyszerűen leírható: - A modern világ európai, tehát a sátán műve. - Az iszlám szemben áll a sátánnal. Következésképp: minden, ami akár csak emlékeztet a modern nyugati világra, szemben kell hogy álljon az iszlámmal.
E szillogizmus bornírtságát akkor érthetjük meg a legjobban, ha tudjuk: miközben az iszlám országok dollármilliókat költöttek arra, hogy megfilmesítsék Mohamed próféta küldetését (ennek eredménye az Al-Riszála című filmalkotás), az egyiptomi és az afgán iszlamisták betiltották a filmet, amiért az emberi alakot ábrázol.
Miért a tálibok?
A tálibok egy huszonhárom éve polgárháborús országban működnek. A lakosság számára két szavuk van, amit tartani is tudnak: rend és nyugalom. Teljesen lényegtelen, hogy mit mondanak még, a lényeg: béke lesz. Azt garantálják, hogy - több mint egy negyedszázad után - nem fognak rakéták hullani. Ahol a háború életforma, ez az életet jelenti. Ebben áll a tálibok sikerének titka. Afganisztánban ugyanis jószerivel nincs olyan generáció, amely még emlékezne arra, milyen volt a béke.
Nevük jelentése: a (szunnita) hittudomány tanulója. Olyan személyek tehát, akik életüket az iszlám igazságainak szeretnék szentelni. Önértékelésüket paradox módon az Interneten (http://frankenstein.worldweb.net/afghan/Taliban/gif/18.gif) találjuk meg. Ide másolta be Abed Afghani, az Afghan HomePage lelkes rendszergazdája azt a tálibok által Washingtonban 1995. november 1-jén kiadott nyilatkozatot, amelyben céljaikat és elveiket rögzítik. A szöveg darí (afganisztáni perzsa) nyelven íródott.
Származásukra nézve büszkék arra, hogy a tálibán intézménye több mint 1300 éves, és jelenleg - saját becsléseik szerint - több mint 120 ezren vannak. Ehhez a számhoz nem számítják hozzá azokat, akik csak alkalmilag, illetve külföldön folytatnak iszlám teológiai tanulmányokat.
Szervezeteik testületi előképének a déliráni Szísztánban Abdurrahman arab hadvezér által 657-ben megalapított iskolát tartják, míg szellemi elődeiket a XVIII. században alapított vahabita iskolában látják. Ez arról nevezetes, hogy az iszlám legszélsőségesebb és legpuritánabb, "betű szerinti" értelmezésének a híve. A klasszikus szunnita irányzatok jelentős részének a szemében már-már eretnekeknek minősülnek Muhammad Abdulvahab követői. Másik szellemi előképüknek pedig az egyiptomi alapítású Muzulmán Testvérek mozgalmát tartják. Különösen tisztelik e mozgalom alapítóját, Szajjid Dzsamaladdín Afgánít.
Az út Kabulig
Az a pakisztáni Quettában, Muhammad Omar vezetésével megalakult csoport, amely a tálibán nevet viseli, abban a sajátos helyzetben van, hogy nem egy világias, hanem egy - közel-keleti mércével nézve is - szélsőségesen iszlamista rezsimet kellett opponálnia. Nadzsibullah 1992-ben bekövetkezett bukása után az iszlamista mudzsáhidok (nevük jelentése: hitharcos) két csoportja maradt a színen: Burhánuddín Rabbání elnök csoportja, amelyet a tádzsik hadúr, Ahmad sáh Maszúd fegyveresei is támogattak, valamint a miniszterelnök címét viselő pastu Gulbuddín Hikmatjár Hizbi Iszlámí (az Iszlám Pártja) nevet viselő milíciája. A két csoport megoszlása, ha távolról is, Afganisztán két legnagyobb etnikai csoportjának, a nagyrészt nomád pathanoknak és a perzsa (darí) nyelvű letelepülteknek a megoszlását követte. Közöttük egyensúlyozott Észak-Afganisztán hadura, az orosz támogatást élvező, üzbég származású Rasíd Dosztum tábornok.
A tálibán politikai órája akkor járt delelőre, amikor - mandátuma lejártával - Rabbání nem távozott elnöki posztjáról. Az 1994 végén újra fellángoló polgárháború, amely több alkalommal Tádzsikisztánba is átcsapni látszott, nem csak Oroszországot töltötte el félelemmel. Aggodalommal nézett a jövőbe Iszlámábád és Teherán is. Iszlámábád főként azért, mivel északi szomszédjának esetleges nemzetiségi konfliktusai közvetlenül éreztették volna hatásukat Pakisztánban is. Az ország északnyugati határvidékét ugyanis ugyanazok a pastu törzsek lakják, mint a Khajber-hágó túloldalán elterülő Afganisztánét. Nem véletlen, hogy a szigorú iszlám rezsimet fenntartó pakisztáni kormányzat teljes mellszélességgel állt ki a perzsa-tádzsik Rabbáni és Ahmad sáh Maszúd koalíciója mellett. Nekik viszont, tádzsikisztáni pozícióit féltve, Oroszország és Üzbegisztán volt a halálos ellenségük.
A nagyobbrészt pastu származású tálibok gyors sikerének főként az volt a titka, hogy egyszerűen mindenkivel szemben harcot hirdettek. Katonai szempontból pontosan úgy mozogtak, mint ellenfeleik, a mudzsáhidek egykor az oroszbarát kabuli rezsim ellen. Kandahár és Herát elfoglalása után következett az állami szervek kiépítése, majd a Kabul elleni döntő roham.
Milyen kilátások?
A tálibok rezsimjének bornírt oldala már bejárta a világsajtót. A nők kötelező kivonulása a nyilvános szférából, a közalkalmazottak számára előírt szakállnövesztés és a napi ötszöri kötelező nyilvános ima éppen akkora közfelháborodás tárgya lett, mint a szélsőséges iszlámmal összeegyeztethetetlen televízió, zene és mozi betiltása. De a lakosság zömének ma nem ez a gondja. Először is azért nem, mivel a nyugatos - s ez a szó Afganisztánban oroszbarátot jelent - értelmiségi réteg már elmenekült vagy elpusztult. A lakosság többsége pedig egyszerűen nem él olyan anyagi szinten, hogy a tálib kormányzat intézkedései igazán bánthatnák. A szélsőségesen levitikus, pietista iszlám vallásgyakorlat különösen mély hagyományokkal rendelkezik Közép-Ázsiában. Azaz a tálibok egyszerűen csak a térség hagyományos életformáját adnák vissza. Cserébe viszont létbiztonságot ígérnek. Afganisztán tálibok ellenőrizte része gyakorlatilag bekebeleződött Pakisztán gazdasági rendszerébe. A semmit sem érő afghání helyett a rúpia a fizetési eszköz. A telefonhálózatot Pakisztán üzemelteti. Onnan jön az áru is. Hitelben. Viszont béke van. Ezt érdemes többször leírni.
A tálibok kormányzata mindezek ellenére nem látszik tartósnak. Katonailag a Kabultól északra fekvő Jabal-szaradzs visszafoglalásával a tálibok ellen alakult nagykoalíció (Rabbáni, Hikmatjár és Rasíd Dosztum) négy kilométernyire közelítette meg a fővárost, amelynek lakossága határozottan szemben állni látszik a tálibok uralmával.
Elégedetlen velük Irán is. Teherán szeretné kívül tudni magát a szomszédban folyó válságon. Különösen, hogy a jelenlegi kabuli vezetés konzervatív színekben látszik őt előzni. Különösen, hogy az iráni síiták és az afganisztáni szunniták viszonya mindig feszült volt. Ugyanígy fintorog Iszlámábád, amely pedig idáig a fő támogatójuk volt. Világos azonban számára, hogy a gazdaságilag nagy fogást nem a kivérzett Afganisztán, hanem a gazdag Közép-Ázsia jelenti. Ráadásul a tálibok uralta afgán területek gazdasági gyarmatosítása ma csak viszi a pénzt. Be onnan semmi sem folyik. Közép-Ázsia területén pedig ma két erő áll egymással szemben. A Nadzsibullah rezsimjének megfelelő, részben iszlamizált posztszovjet rezsimek és a mudzsáhidokkal párhuzamba állítható ellenzék harca folyik. A tálibok viszont mindkét erő számára a memento mori üzenetét jelentik.
Egy attitűd üressége
A tálibán rezsimjének előre megjósolható bukása azonban nem ebből fakad. Hiába tudják ugyanis, hogy mit nem akarnak, ha a ma gazdasági kérdéseire egyszerűen nincs válaszuk. A huszonhárom éve tartó anarchia által földig rombolt országban pedig a gazdaság újjáépítése a legfontosabb folyamat. A legtöbb városban nincs áram- és vízszolgáltatás. Kabul lakossága számára már tavaly is egy brit segítőcsoport tartott kútásási és ciszternaépítési tanfolyamokat. Fűtőanyag szintén nincs. A nyilvánvaló nyomor nem vette el a lakosság kedvét az élni akarástól. A bazár kereskedik. Az emberek adnak-vesznek.
A tálibán legfőbb ereje abban állt, hogy kívül voltak az afganisztáni nagypolitikán. Gyakorlatilag ez fogja - rövid időn belül - a bukásukat is okozni: Afganisztán népe ugyanis békét akar, nem középkort. A harcok elmúltával a tálibok rendje el fogja veszíteni támogatóit. Még fontosabb az, hogy bármennyire fegyelmezett, iszlámhívő közösségnek mutatják is magukat, a tálibok azok, akik: diákok. Olyan emberek, akik még nem tapasztalták meg, milyen egy családos férfi sorsa. Márpedig az általuk elképzelt rend, előbb vagy utóbb, éppen ebbe fog beletörni.
Dobrovits Mihály
Az ország
460 000 négyzetkilométeren terül el, közel 16 millió lakossal. A lakosság száz százaléka hívő, sőt, a mi fogalmaink szerint, "fanatikus" muzulmán. A nemzetiségi eloszlás: pastuk, perzsák, tádzsikok, üzbégek, hazárák, mongolok.
Az ország a késői ókor óta a kultúrák keresztútján feküdt. Itt virágzott fel - Nagy Sándor hódításai hatására - a gréko-baktriai kultúra, amely a hellén műveltség legkeletebbi önálló ága volt. Innen származott, Gardéz városából, az a Gardézi is, aki - a perzsa nyelvű szerzők közt - először írt a honfoglaló magyarokról. Sok szállal kötődött e tájhoz, főként Herát városához Mír Ali Sír Neváí, a XV-XVI. század kiemelkedő török nyelvű költője és államférfija, valamint Bábur sáh, az indiai mogulok dinasztiájának megalapítója, aki török nyelvű önéletírásával egyedülállót teremtett az iszlám irodalomban.
Nem tekinthető sovinisztának, aki a terület nyugati feltárói közül különös hangsúlyt fektet Vámbéry Ármin, Stein Aurél és Ligeti Lajos utazásaira.
A modern Afganisztán kialakulása a XVIII. századra tehető, amikor - Nádir perzsa sah uralmát követően - a pathan törzsek uralmuk alá vették az ország perzsa nyelvű északi és nyugati vidékeit. Az itteni perzsa lakosság nem annyira nyelvi, mint inkább vallási alapon tér el az iránitól. Õk ugyanis megtartották az eredeti szunnita hitvallást, szemben a síitává lett irániakkal. Egészen a XVI. századig azonban ez a vidék volt az autentikus perzsa kultúra kútfője.
