Ágyi poloskák lepik el a szentgotthárdi otthon lakóit

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 9.

Belpol

A 734 férőhelyes, pszichiátriai betegeket gondozó intézmény állítja, küzd az invázió ellen, de hiába.

Ágyi poloskák lepik el egy beteg paplanját, lepedőjét a pszichiátriai betegek szentgotthárdi otthonában, erről kapott és közöl videót az Átlátszó.

Akitől a felvételt kapta a lap, azt mondta, „ez csak egy ágy, a többi az ugyanez a szint.”

Az intézmény hivatalos neve: Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye, 1952 óta működik egy régi dohánygyári épületben, 734 férőhelyes, az ország legnagyobb olyan otthona, amelyben krónikus pszichiátriai betegekről gondoskodnak. 

Az ágyi poloskákkal 2018 óta küzdenek, irtják őket, de két-három nap múlva ugyanannyi a rovar, mint korábban. A betegek már aláírást is gyűjtöttek, de azt a választ kapták, hogy az irtás folyamatban van. Az ápolók próbálnak segíteni, ahogyan tudnak: porszívóznak, takarítanak, cserélik az ágyneműt, de a csere után fél órával már megint tele van poloskával. Ezt az állapotot a betegek hozzátartozói nem látják, mert látogatókat csak az udvaron lehet fogadni. 

Az intézmény a lap kérdésére azt írta, a fertőzés megszüntetése érdekében „megteszi a szükséges intézkedéseket. Az ellátottak látogatása az intézményre vonatkozó látogatási rend szerint biztosított”.

Ugyanezzel a problémával küzdöttek tavaly novemberben a Csongrád-Csanád megyei nagymágocsi otthonban is, de ott csak egy szobában jelent meg a poloska. Azt a helyiséget – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint – lezárták, az érintetteket ellátta az orvos, és az is kiderült, hogy ilyen eset abban az intézményben az utóbbi két évben nem fordult elő.

A lap szerette volna megtudni, hogy mely céggel irtatja az ágyi poloskát az otthonok fenntartója, hány ápoltat érint ez a probléma. Az derült ki, hogy ezeket az információkat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nem tartja nyilván. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.