Akadémiai törvény: Kutatói szabadság

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egyszer volt, hol nem volt, a parlamenti bizottsági vitákon túl, a plenáris ülésen még innen, él valahol egy javaslat a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló, 1994-es törvény módosítására: benyújtói és támogatói (a kormányzat és az MTA vezetése) gyorsítanák, bírálói (némely ellenzéki és kormánypárti képviselő és akadémiai kutató) leállítanák e folyamatot, újragondolás végett, úgymond.

Egyszer volt, hol nem volt, a parlamenti bizottsági vitákon túl, a plenáris ülésen még innen, él valahol egy javaslat a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló, 1994-es törvény módosítására: benyújtói és támogatói (a kormányzat és az MTA vezetése) gyorsítanák, bírálói (némely ellenzéki és kormánypárti képviselő és akadémiai kutató) leállítanák e folyamatot, újragondolás végett, úgymond.

"A Kutatói Fórum szükségesnek tartja az MTA-ról szóló 1994. évi XL. törvény módosítását, de nem ért egyet az Országgyűléshez a kormány által benyújtott törvénymódosítási javaslatnak a kutatóhálózatra vonatkozó részével, mivel az nem alkalmas az MTA-kutatóhelyek működési keretének és gazdálkodási formáinak szabályozására, valamint azért, mert a javaslat kellő előkészítés nélkül került az Országgyűlés elé" - szögezi le többek között az akadémiai kutatóhelyeken dolgozó minősített kutatók 180 képviselőjéből álló MTA Kutatói Fórum február 12-i határozata, bebizonyosodni látván saját, december 17-i ülésén fölmerült aggályait.

*

"A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete elnöksége érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a munkavállalók helyzetét érintő törvény módosító tervezete elkészítése során semmilyen érdekegyeztetés nem történt, sem az érintett kutatóintézeti dolgozók, kutatók, sem a szakszervezetek, sem az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa véleményét nem igényelték" - ez pedig abban a tavaly december 4-i levélben állt, melyet a TUDOSZ elnöke, Kuti László küldött a parlament oktatási, illetve kulturális bizottsága elnökének, Jánosi Györgynek, illetve Vitányi Ivánnak, azt kérvén, hogy a törvényalkotók vegyék figyelembe az érintettek véleményét is, és az egyeztetések érdemi lefolytatásáig függesszék fel a törvényjavaslat tárgyalását.

A második idézet a bizottsági ülések előtt, az első a bizottsági ülések után született. Február elején mindkét bizottság megtárgyalta a törvényjavaslatot, a kritikával élő kutatók és szakszervezetek képviselői mindkét alkalommal kifejthették véleményüket, s végül mindkét bizottság többsége általános vitára alkalmasnak találta a szöveget, mely azonban a házbizottság múlt heti határozata értelmében várhatóan már nem kerül ebben a ciklusban a plenáris ülés elé. Más fontosabbnak, sürgősebbnek, netán alaposabban előkészítettnek ítélt témák mögé sorolódott.

Vagy egyszerűen kifutott az időből. Pedig tulajdonképp - egész a célegyenesig - viszonylag sima útja volt, kisebb göröngyökkel persze. Glatz Ferenc, az MTA elnöke például elég éles vitába keveredett a kulturális bizottság előtt tudós szakszervezeti kollégájával, Kemény Tamással, ugyanígy Harmathy Attila MTA-alelnök Révész Márta TUDOSZ-képviselővel az oktatási bizottságban. Bretter Zoltán, az SZDSZ képviselője ellenezte, hogy az SZDSZ-es művelődési miniszter által beterjesztett törvényjavaslat jelenlegi formájában továbbmenjen: ezúttal egy platformra került azokkal a Fidesz-képviselőkkel (Kovács Kálmán, Sasvári Szilárd), akik szerint nem elég kiérlelt a törvényjavaslat, a parlament előtt álló egy, másfél hónap már nem elegendő egy ilyen fontos testülettel kapcsolatos törvényalkotói munkára, el kéne halasztani az egészet, a tisztázandó kérdéseket pedig tisztázni a következő parlament felállásáig. A többség azonban úgy vélte, az általános vitára bocsátás még nem magának a javaslatnak az elfogadása, csak a vita lehetőségének a megteremtése. Lássunk hozzá mielőbb, javasolta Schiffer Pál (MSZP), még ha jogos is az "időbeli kétely". Lehet, hogy úgy is megörökli az egészet a következő ciklus, jövendölte Zsigmond Attila (MDNP). Úgy tűnik, neki lett igaza.

*

A tudományban és a tudományos közéletben járatlan ember számára kicsit nehezen megfogható az MTA-ról szóló törvény módosítása, ráadásul a kívülállót tekintélytiszteletre készteti a bármelyik oldalon megszólaló tudósok, kutatók rangja. Csak aki ebben él, az veszi igazán észre a részletekben megbúvó krampuszokat, látja át, hogy mire vezethetnek az egyes változtatások, tippelheti meg, hogy a deklarált célok mögött milyen szándékok rejtőzhetnek.

A törvénymódosítási javaslat egy részéről nincs különösebb vita. Racionális érvek szólnak a változtatások mellett. Hogy például az MTA elnöke ne két-, hanem - az akadémiai vezetőváltás ciklusaival egybeeső módon - háromévente számoljon be az Országgyűlésnek az MTA munkájáról, a magyar tudomány helyzetéről. Vagy hogy összhangba kéne hozni az 1994-es akadémiai törvényt az ennek életbe lépése után, 1995-ben módosított államháztartási törvénynek a vagyon kezeléséről szóló passzusaival, illetve az 1996-ban bevezetett kincstári rendszerrel.

Szó van az MTA belső irányítási rendszerének átalakításáról is, amit nehéz, bár lehetséges az adott személyektől elvonatkoztatva megítélni. Ennek egyik eleme az MTA elnöke és főtitkára hatalmi viszonyának újrarendezése. Amikor a törvényjavaslatot indokló minisztériumi helyettes államtitkár, Stark Antal azt mondja, hogy az elnök, illetve főtitkár eddig viszonylag mereven elhatárolt önálló jogköre helyett szükségessé vált egy kollektív vezetői struktúra létrehozása, s amikor minderre rálicitál Harmathy Attila, a törvénymódosítás előkészítésén dolgozó MTA-alelnök, hogy a felvázolt, testületi vezetésre való átállás voltaképpen visszatérés az 1969 előtti rendszerhez, akkor az ember óhatatlanul is a felelősség elkenése iránti vágy feltámadására kezd gyanakodni. Pedig lehet, hogy igazuk van, és valóban képtelenség, hogy jelenleg elnök és főtitkár két egyenrangú hatalmi központként néz ki irodája ablakán a Lánchídra; "az Akadémia vezethetetlen, kérem, vegyék tudomásul", így Glatz Ferenc. Aki - bármilyen furán hangzik is - az elnöki hatalom korlátozása mellett érvel, s "a polgári demokráciák irányába tartónak" nevezi az elnök (önmaga és utódai) kollektív testület alá helyezését. A törvénymódosítási javaslat szerint eme régi-új testület, az elnök elnökölte vezetőség (tagjai: főtitkár, alelnökök, főtitkárhelyettes plusz három tanácskozási jogú, a közgyűlés választotta fej) lenne az MTA eljövendő, igazi irányítója.

*

A törvénymódosítási javaslat legvitatottabb része az akadémiai kutatóhelyek működésével kapcsolatos. Glatz Ferenc a parlament kulturális bizottsága előtt tarthatatlannak nevezte a jelenleg érvényes szabályozást, hogy tehát "a munkavállalók valamiféle testülete önmagának akarja megmondani, mit kutassanak, a magyar adófizetők pénze fölött valakinek rendelkezni kell, s a feladatot ki kell adnia". Glatz szerencsétlennek tartaná, ha e feladat kiadása akár a dolgozók, akár az elnök, akár a főtitkár joga lenne: ehelyett, mint mondta, inkább a kutatóintézeti tudományos érdekvédelem és a tudományos osztályok konszenzusára épülne a feladatállítás és a programfinanszírozás. Kemény Tamás (TDDSZ) szerint a kutatókat valóban hajtja az új ismeretek megszerzésének igénye, de a mai körülmények tökéletesen kizárják, hogy öncélúan tűzögethessenek ki feladatokat maguk elé, rá vannak kényszerítve arra, hogy külső forrásokból finanszírozzák kutatási projektjeiket, aki pedig pénzt ad, meg is nézi, kinek és mire.

Ahhoz, hogy a tisztánlátás reményével közelíthessünk ehhez a kérdéshez, érdemes röviden felidézni, hogy a pillanatnyilag érvényes állapot szerint az MTA kutatóintézeteinek működését az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa (AKT) irányítja. E harmincfős testület tagjainak felét a közgyűlés, az MTA legfőbb szerve választja, másik felét a kutatóhelyeken dolgozókat képviselő Kutatói Fórum. Az akadémikusokból és a nem akadémikusok küldöttjeiből álló közgyűlés az AKT javaslata alapján határoz a kutatóhelyek alapvető kérdéseiről. (Emlékezetes, hogy az MTA tavaly decemberi közgyűlése a konszolidáció jegyében hét kutatóintézet alapító okiratát megszüntette, háromét módosította, az összevonás útján létrejött négy újét pedig elfogadta. (A kutatóintézetek helyzetéről bővebben: MaNcs, 1997. július 31.) A törvénymódosítási javaslat alapvetően csorbítaná a kutatók önállóságát: megszüntetné a kutatóhelyek jogát, hogy tagokat delegáljanak az AKT-ba (ezt a jogot a közgyűlésnek adná), elvonná az AKT jogát, hogy döntsön saját gazdálkodásának kereteiről, és a közgyűlésnek javaslatot tegyen a kutatóhelyek alapvető kérdéseiről (ez ügyben mindössze véleményalkotó jogot adna az AKT-nak és a vele szemben erősödő szerepű tudományos osztályoknak), s elvonná az AKT vétójogát az MTA főtitkárának választását illetően.

Nem véletlen, hogy e pontok izzították fel leginkább a kedélyeket. A kutatók - mint a cikk elején idézett mondatból kiderül - a módosításnak az AKT jogkörét korlátozó, a kutatóhelyek önállóságát veszélyeztető, centralizálási szándékra utaló irányát és módszerét egyaránt kifogásolják. Hogy a javaslat előkészítői anélkül mentek neki az AKT-nak, hogy kritikai elemzés alá vették volna a működését, az egyeztetésbe pedig kifejezett kérése ellenére sem vonták be: az MTA tavaly májusi közgyűlése elfogadta a törvénymódosítás alapelveit, a konkrét szöveget megismervén az AKT szeptemberben megfogalmazta kifogásait, de hiába, novemberben benyújtották a parlamentnek a javaslatot, amit a decemberi közgyűlés - néhány bíráló felszólalás ellenére - utólag szentesített.

Kardos Julianna, a Központi Kémiai Kutató Intézet tudományos tanácsadója, a Kutatói Fórum egyik szóvivője a Narancsnak elmondta: a decemberi szavazás is bizonyítja, hogy kutatóhelyek ügyeiben nem jó a közgyűlésre hagyatkozni, mert a zömmel nem kutatóintézeti, hanem egyetemi emberek alkotta testület nem érzékeny a működőképesség határán élő kutatóhelyek gondjai iránt. Viszont az, hogy a parlament e ciklusban már nem tárgyalja az akadémiai törvény módosítását, hagy némi időt egy elfogadható kompromisszum kidolgozására. A Kutatói Fórum a múlt héten ilyen értelmű levelet írt Glatz elnöknek, aki egyébként a szakszervezeteket már felkérte módosítási javaslataik benyújtására. Hasonló választ remél tőle a módosítási elképzelésekkel szintén rendelkező Kutatói Fórum is. De nincs túl sok idő: májusban ismét MTA-közgyűlés, ezek az utolsó hetek ahhoz, hogy napirendre tűzhesse a témát. Ha ez sikerül, akkor talán vissza lehet csempészni a legtöbb érintett által magáénak érzett, 1994-es akadémiai törvény megszületését megelőző, máig nosztalgiával emlegetett, egyeztetésről egyeztetésre araszoló, hosszú előkészítési folyamatot. És akkor ősszel már az új Országgyűlésen a sor.

Szőnyei Tamás

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra