Akkor is érvényes a népszavazás, ha nem lesz érvényes

  • narancs.hu
  • 2016. október 2.

Belpol

Az egyszerű kérdésre Gulyás Gergely értelmetlenül tudott csak válaszolni, Kósa Lajos pedig teljesen összezavarodott.

Akkor is érvényes a népszavazás, ha nem lesz érvényes a népszavazás – valami ilyesmit nyilatkozott Gulyás Gergely, a magyar parlament fideszes alelnöke az El País című spanyol baloldali napilapnak adott, vasárnap megjelent interjújában, melyről az MTI számolt be. „Ahhoz, hogy a referendum érvényes legyen, szükséges a szavazók több mint 50 százalékának a részvétele. Habár politikai nézőpontból akkor is érvényes, ha nem éri el ezt a számot. Mi a nemek nagy többségét szeretnénk, hogy az állampolgárok így adják támogatásukat ahhoz, hogy a magyar kormány tárgyaljon az EU-ban más kormányokkal” – fogalmazott a politikus. Gulyás szerint a magyar referendum jó példa lehet más uniós országoknak, hogy ki lehet nyilvánítani: az Európai Bizottság által hozott megoldások szemben állnak az európai szavazók véleményével. „Nem mindenki, aki Európába érkezik, terrorista, de őrület engedni, hogy milliók lépjenek be Európába ellenőrzés nélkül. Ez veszély a társadalmunkra, függetlenül a százaléktól” – hangsúlyozta a politikus.

false

 

Fotó: MTI

Kósa Lajost is teljesen összezavarta, hogy most akkor mi lesz a népszavazás után. Az érvényesség számít? A nemek aránya számít? Igen? Nem? Lemond valaki? Pedig csak egy egyszerű kérdést tettek fel neki. Nézzék meg, frenetikus élmény.

Annak ellenére, hogy a nyilatkozatok szintjén a Fidesz már a népszavazás érvénytelenségére készül, a párt mindent megtesz a mozgósításért. A közmédia a hétfőn meginduló több ezer migránssal riogat, a Kubatov-listán szereplők pedig kapják az SMS-eket: „Már csak néhány óra van hátra, a tét Magyarország biztonsága. Kérjük, menjen el szavazni! Fidesz”. A szavazókörök 19:00-kor zárnak.

Mivel 15 óráig mindössze a szavazásra jogosultak kevesebb mint egyharmada ment el szavazni, szinte biztos, hogy a népszavazás érvénytelen lesz. Mivel ez a szám a szavazáson részt vevőket jelenti, ebből még le kell vonni az érvénytelenül szavazókat, akik minden bizonnyal többen lesznek a szokásosnál.

Ezek után már csak a nem szavazatok száma kérdés. A 2014-es országgyűlési választásokon a Fidesz–KDNP-re  2 142 142-en, a Jobbikra 1 017 550-en szavaztak. Hiába lesz tehát érvénytelen a népszavazás, ha a nemek száma jóval meghaladja a 3,16 milliót, az mindenképp megerősítés a kormánypártoknak.

Külföldön sok a kétfarkú

Szeptember 14. és október 1. között, szombat éjfélig 64 283 levélszavazat érkezett vissza a Nemzeti Választási Irodához, és további 26 638-at a külképviseletekről szállítottak ide. Összesítve tehát 90 921 levélszavazat érkezett vissza az NVI-hez a vasárnapi szavazás megkezdése előtt. Ezek közül 89 405 szavazási iratot ellenőriztek vasárnap reggelig, és ebből 74 652 irat volt érvényes, vagyis a külföldről leadott szavazatok 16,5 százaléka érvénytelen. Persze kintről könnyebb érvénytelenül szavazni, hiszen egy rosszul kitöltött nyilatkozat vagy egy nem megfelelően lezárt boríték is érvényteleníti a voksot.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.