Az évente több milliárd forint állami támogatás elosztását végző Magyar Mozgókép Közalapítványt (MMK) az elmúlt hónapokban több éles kritika is érte. A személyében is támadott Grunwalsky Ferenc kuratóriumi elnök szerint csak a szakma "szokásos" év eleji összeveszése került reflektorfénybe, de rendeződött már a helyzet. Optimizmusát többen egyáltalán nem osztják.
Az Országgyűlés 2003. december 22-én fogadta el, de csak a következő év április 1-jén lépett hatályba a mozgóképtörvény. A filmiparban dolgozók azt várták ettől, hogy a lényegében 15 éve tartó átmeneti időszakot, ha nem is egy csapásra, de belátható időn belül megszünteti. Erre a törvény előzményei alapján minden okuk megvolt, hiszen a 2004. évi II. törvény előkészítését nem kodifikátorok, hanem a szakmai kerekasztalnál maguk a filmesek végezték, azaz lehetőségük nyílt arra, hogy maguk határozzák meg a szükséges szabályozásokat. Mindennek tetejébe az akkori miniszterelnök növekvő összegű, elegendőnek látszó állami támogatást ígért.
Kiborult, beborult
Az idén februárban az animációsok érdekvédelmi szervezete (Manifeszt) másodszor, áprilisban a Magyar Producerek Szövetsége sokadszor, majd a dokumentumfilmesek (előbb a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete - MADE, később a Filmkör) levelet juttattak el a sajtóhoz, hogy felhívják a figyelmet az MMK szerintük visszás és törvénytelen működésére, döntéseire. A közalapítvány, mint a filmiparba juttatott állami pénzek legnagyobb elosztószervezete, ha egyáltalán reagált valamelyikre, alaptalannak titulálta a vádakat. Áp-rilisban azonban borult a bili: az alapítvány a film.hu portálra a játékfilmes kuratóriumi döntéshez tartozó olyan táblázatot küldött, amelyben benne maradtak a belső használatra szánt megjegyzések is. Például olyanok, hogy az akár 100-120 millió forint támogatásra érdemesnek talált filmek közül több költségvetés nélkül, a határidő lejárta után vagy alapvető hiányosságokkal került a döntnökök elé. Mindennek tetejébe Jancsó Miklós új filmjének stábjában a kuratóriumi elnök operatőrként szerepelt. Grunwalsky Ferenc aztán már hiába állította, hogy a megjegyzések nem a végleges állapotot tükrözték, mindenki mondta a magáét, s előkerült az is, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábban több hibát is talált az MMK működésében. Elmarasztaló minisztériumi vizsgálat és a kuratóriumba az alapítók által delegált Naszvadi György lemondása lett az ügy vége, no meg az, hogy Bozóki András külön sajtótájékoztatón is kimondta Grunwalsky elnöki és alkotótársi összeférhetetlenségét.
Az MMK kuratóriumának április 28-án kiadott közleményében lényegében leszögezi: a belső vizsgálat nem állapított meg jogsértést. Közben az is egyre világosabban látszott: az egész ügy hátterében az áll, hogy április elején még nem írták ki a játékfilmes (meg a másmilyen) pályázatokat, ráadásul a minisztérium a korábbi ígéretekkel ellentétben lényegesen kevesebb pénzt adott.
"Az idei összeveszés annyiban volt súlyosabb a korábbiaknál, hogy áprilisig mi sem tudtuk, az állami pénzek radikális csökkentése után valójában mennyi pénze lesz az MMK-nak. A bizonytalanság miatti feszültséget többen a médián keresztül kívánták levezetni. Miután ki tudtuk harcolni az előzetesen megígért 6,5 milliárd forintot, és a minisztériumtól megjött a pénz első fele, a leginkább hőzöngők is elcsendesedtek" - összegezte a történteket Grunwalsky, aki szerint azt kell tudni megérezni, hogy "mikor van tényleg gáz". Úgy véli, most nincs.
Ám míg korábban az MMK-t ért külső kritikákra gyorsan zárták a sorokat, és a vitákat a szakmán belül többnyire sikeresen lejátszották (vagy elfojtották), jelenleg közel sincs teljes takarás. Van, aki szerint a folyamatos kibeszélés egyáltalán nem tett és tesz jót a filmes szakmának, és van olyan vélemény is, miszerint az idén napvilágot látott visszásságok miatt kaptak kevesebb pénzt a filmesek, mert úgymond "büntibe" kerültek. Többen viszont amellett kardoskodnak, hogy ennek végre meg kellett történnie. Egy név nélkül nyilatkozó stúdióvezető azt mondta: ha van egy törvény, és az állam ennek szellemében magára vállalt bizonyos pénzügyi kötelezettségeket, akkor ahhoz ragaszkodni kell.
Mondatvégi pont
A filmtörvény általános vélemény szerint jó kerettörvény, sokkal jobbat a filmesek ma sem tudnának kitalálni. Tóth Erzsébet (az MMK főtitkára) summázata, hogy a törvény megteremtette a lehetőségét annak, hogy filmszakmai kérdésekbe kívülről ne szóljon, szólhasson bele senki. "A törvény az általánosságai ellenére próbálja lefedni a film kreatív és ipari oldalát is. Azt, hogy mit szeretne a szakma, de azt is, hogy mire képes a mai magyar filmipar" - egészítette ki mindezt Miskolczi Péter, az Eurofilm Stúdió producere, aki a gyártók oldaláról úgy látja: legalább alapfokon kezd rend lenni a szakmában. Ám szerinte nem túl jó, hogy nincs elég pénz a rendszerben; ennél is komolyabb konfliktusnövelő tényező, hogy az MMK filmipari finanszírozóként lényegében magára maradt. Bár a törvényben szerepel, még csak néhány ülésen van túl a Mozgókép Koordinációs Tanács - ennek lenne a feladata, hogy a Magyarországon fellelhető egyéb pénzeket (Miskolczi elsősorban a televíziókéra gondolt, hiszen a befektetőket a 20 százalékos filmes adókedvezmény egyébként is ide vonzotta) valamilyen módon a filmesek utcájába terelje.
"Egy jó kerettörvény, mert nem szabályoz aprólékosan mindent" - indít Kisfaludy András, a MADE elnöke is. De rögtön hozzáteszi: a törvényhez több mint egy év alatt a támogatási szabályzatnak csak a terve készült el, amit ráadásul a dokumentumfilmesek nevében nem is tudott elfogadni. Szerinte a törvény végrehaj-tása során is azt kellene szem előtt tartani, hogy a filmes szakágak az igényeiknek és súlyuknak megfelelő arányban kaphassanak az MMK-ra bízott összegekből. Kisfaludy szerint ez nem történik meg. "Hiába van a törvényben, hogy >>az elosztási rendszer kialakítása során [az MMK] meghatározza az egyes részterületek közötti arányokat, egyensúlyt teremt az alkotói, film-előállítói, terjesztési és nézői szempontok, valamint a művészeti és gazdasági érdekek közöttA Duna Műhelyt is vezető Durst György producernek a filmtörvénnyel nincs baja, annak végrehajtásával és főként a finanszírozással viszont sok a problémája. Például a márciusban átvett Balázs Béla-díjjal járó pénzt az egyik bankhitellel készült kisfilmje kamattörlesztésére kellett fordítani. Éppen ezért, ha befejezi a korábban megkezdett munkáit, határozatlan időre abbahagyja a filmezést. Szerinte ugyanis a banki kölcsönök formájában finanszírozott hazai filmkészítés a pénzintézetek gazdagításán kívül sehová sem vezet. "Amíg a magyar gazdasági környezet ilyen bizonytalan, amíg az egyes produkciók létrehozását az alulfinanszírozottság jellemzi, amíg nincsenek kitalálva és létrehozva a különböző, a filmtörvényt megelőző tárgyalásokon időről időre felbukkant, majd sajnos elfelejtett alapok, normatív támogatások, amíg az államháztartási törvény szabja meg a film elkészülésének menetét, határidejét, addig teljes felelőtlenség a kuratórium részéről a producer nyakába varrni egy film beindításának a felelősségét" - mondta Durst. Osztja a véleményét több kis szakmai műhely is, azaz ha a jelenlegi finanszírozási rendszert a bankszektor felé tolják tovább, akkor az őket eltakarítja a filmiparból. Kizártnak tartják ugyanis, hogy miután egy bank megnézi az éves forgalmukat és az alaptőkét, 50 vagy 100 millió forintos hitelt adna nekik.
Alapítók esze ága
A Grunwalsky, illetve az MMK elleni össztűz hevessége több, mélyebb problémát is a felszínre hozott. Muhi András - akit a törvény-előkészítő kerekasztalnál és a szakmai reformbizottságban is az egyik legfőbb motornak tartottak - úgy látja, hogy a pénzek elosztása körül feltárt problémák csak az okozatot jelentik, az okot az alapoknál és az elveknél kell keresni. Az szerinte is elvitathatatlan, hogy az MMK-nak a legfontosabb elosztószerepet kell játszania a rendszerben, azt azonban többen is nehezményezik, hogy az alapítvány az önmagára vonatkozó szabályozást nem megfelelően hajtja végre. "Azzal az MMK-nál mindeddig senki sem számolt (vagy ha igen, akkor az igen nagy játékos), hogy az alapítványra egyetlen komoly befolyásoló tényező van, a saját alapítói, akik a kialakult szokások alapján a legfontosabb döntéseket hozzák" - magyarázta az Inforg Stúdió vezetője. Muhi a problémát abban látja, hogy míg a 26 (+1 fő a minisztériumból) alapító között több olyan, ma már kiüresedett szervezet is van, amely nem vagy alig-alig készít filmeket, aközben az évi magyar filmtermés legalább 90 százalékát előállító műhelyeknek, produceri irodáknak és egyéb stúdióknak nincs döntési lehetőségük az őket érintő alapvető kérdésekben. Még akkor sem, ha most már oly nagy a nyomás a megcsontosodott rendszeren, hogy a szavazásig már minden filmes szervezet ott lehet és véleményt nyilváníthat. "Az utolsó körben, a végső döntésnél azonban ez nem feltétlenül számít" - véli Muhi, aki Miskolczi Péterrel és a "madzagos" Pálfi Györggyel a reformbizottságban kidolgozott már egy jóval átláthatóbb rendszert. A javaslatra az alapítóknak egyöntetűen rá kellett volna bólintani - vagyis a sikertelenség borítékolható volt. A Dialóg, a Hunnia vagy az Objektív Filmstúdió (jelenleg egy-egy gazdasági társaság) vezetőit semmivel sem lehet rávenni arra, hogy önként megváljanak egykor jogosan szerzett, de ma már inkább csak bitorolt pozíciójuktól. Egyébként a többieket sem. A Miskolczi-Muhi-Pálfi-féle javaslatban arról volt szó, hogy ne szervezetek, hanem szakmai kategóriák szerint fedjék le szakmát. Így lett volna külön kategória a forgalmazóknak, a munkavállalóknak (fodrászok, kellékesek, világosítók stb.), a rendezőknek és a producereknek, és így vált volna lehetővé, hogy mindenkit be lehessen vonni a szakmai döntésekbe, probléma esetén pedig bárkit vissza lehessen hívni a tisztségéből.
"Az alapítvány alapítói jogait csak alapítók gyakorolhatják" aranyigazságát hangoztatva az alapítóknak eszük ágában sem volt e kérdésben konszenzusra jutni. "A merev alapítványi jogszabályok lehetetlenné teszik az élethez való igazodást. Megváltozott a szakmai képviselet fogalma az akkoriakhoz képest, a gyakorlatban érvényét veszítette az Alapítói Kör mindenhatósága. De mivel a szabály alól nem lehet kitérni, vagy meg kell változtatni a törvényt, vagy egy új alapítványt kell létrehozni. Minden szó, ami nem e két irány valamelyikét erősíti, csak időrablás, további jog- és életszerűtlenség forrása" - mondta Durst György márciusban egy szakmai fórumon.
"Az aktív szakma nagyon szeretné megszerezni a közvetlen beleszólás jogát, és mindenki érzi, hogy még az idén sor kerül így vagy úgy e nonszensz helyzet feloldására" - mondta Sipos Áron. Úgy véli, hogy a szakmai önkormányzatiság szempontjából valóban a közalapítvány a legjobb forma, de amikor a producereknek, akiknek jelenléte a filmek világában minden téren meghatározóvá vált már, azt mondják, hogy "erről csak az alapítók dönthetnek", abban a pillanatban a szakmát gyakorló jelentős kör szorul a partvonalon túlra.
Tóth Erzsébet főtitkár az ezt feszegető kérdésekre azzal válaszol, hogy szerinte az alapítók szerepe fel van nagyítva, hiszen ők egyetlen dolgot határoznak meg: a kuratóriumot. Biztos abban, hogy senki sem szenvedett még hátrányt azért, mert nem szerepel az alapítók között. Bizonyítékként előhozza: az ÁSZ sem talált aránytalanságokat, hiszen a legtöbb támogatást kapott produkciók közül csak kettő kötődik az alapítók valamelyikéhez. A főtitkár az ismételt kérdésre mégiscsak elismeri: az alapítók körének problémája létezik. A téma egyáltalán nem új, de a kiüresedett szervezetek nem mutattak a változtatásra hajlandóságot. Márpedig az MMK alapítóival nagyon csínján kell bánni - hámozható ki Tóth Erzsébet diplomatikus mondataiból -, mert ha valamelyikük megmakacsolja magát és destruktívan kezd viselkedni, megbénul a szervezet működése. És ez akkor is így van, ha szerinte sem túl egészséges rendszerre utal, hogy a producerek és a filmes szakma több aktív szereplője nincs benne a filmszakmai irányt meghatározó, alapítói jogosítványokkal bírók sorában. Ugyanakkor "örömmel jelentheti", hogy már van olyan szervezet, mely, ha jogilag tisztázzák a kérdést, hajlik alapítói jogosítványai átadására. (Információink szerint a Mafilm Média Center Egyesülésről van szó, mely a Madzag javára tenné meg ezt a szívességet.)
A Magyar Producerek Szövetségének elnöke, Sipos Áron szerint lehet, hogy a jelenlegi helyzet jogilag nem kifogásolható, de az teljesen egészségtelen, hogy azok, akik az éves filmtermés háromnegyedét hozzák, nem lehetnek hatással a legfontosabb szervezet, a kuratórium megválasztására. "Újra kell gombolni a kabátot, és ha nem megy másként, akkor szét kell szedni, és újból össze kell rakni az MMK-t" - mondta. Ezzel csak az a baj, hogy ha az alapítók ezt meg is szavaznák, az alapítvány vagyona az államra szállna. A jelenlegi jogszabályok szerint közalapítványt viszont csak önkormányzat vagy kormányzat hozhat létre, ráadásul egyedüli alapítóként. Ergo a mindenkori kormányzat nevezné ki a kuratóriumot. "Lehetséges, hogy van, aki egy ilyen fordulatnak örülne, de szerintem még mindig jobb, ha 26 alapító feszül egymásnak, mint hogy megint az állam irányítson" - érvelt az ötlet ellen Tóth Erzsébet.
H
Noha az ütközést és a támadásokat mártírkodás nélkül viseli az alapítvány főtitkára, a filmesek nagy része azon a véleményen van, hogy az MMK-nak a lehető legkevésbé támadhatóan kellene működnie. Kisfaludy András szerint addig ez nem tud teljesülni, míg az alapítványnak folyamatosan futnia kell az állami ígérvények részösszegei után, ráadásul a szervezet politikailag továbbra is zsarolható marad. Miskolczi Péter finomabban fogalmaz: szerinte azzal, hogy nem konkrét üzleti szerződés köti az államot az MMK-hoz az éves ígéretei betartására, a filmesek - ha áttételesen is, de - függésben maradnak. Muhi András szerint annyi azért van a rendszerben, hogy jobb szervezéssel és a szokás-jogon alapuló működés kiiktatásával az MMK megfelelőképpen tudna működni a törvény szellemében. Ehhez viszont Sipos Áron szerint a viszonyok megváltozására lenne szükség. A Magyar Producer Szövetség vezetője tarthatatlannak látja azt az állapotot, hogy az alapítvány munkája voltaképpen csak arról szól, hogy a határidőre benyújtott pályázatot így vagy úgy elbírálja, és a megvalósításhoz ad vagy nem ad pénzt. Szerinte az alapítványnak a filmkészítés minden fázisában készen kell állni a partneri segítségnyújtásra.
Szépség konzervbe
A sokat bírált MMK-döntések közül a legemlékezetesebbek olyan produkciókhoz kötődnek, melyek elkészültéhez az alapítvány nagy összeggel hozzájárult ugyan, de a filmek valamiért mégsem kerültek a mozik műsorrendjébe. Ilyen gondok voltak például Gothár Péter 2003-ban filmszemlefődíjas Magyar szépség című munkájával - a bemutatón tudniillik mindenki láthatta, hogy a film az Amerikai szépség magyar klónja/szabad fordítása. Az csak később, a díj átvétele után derült ki: a szerzői jogok megvásárlására még a producer sem gondolt. A Magyar szépség így konzervbe került, hiszen akár jól, akár rosszul sikerült a hollywoodi transzformáció, a film forgalmazása szóba sem jöhetett. Hasonló végeredménnyel zárt Mészáros Márta a Csodálatos mandarinnal, amire állami pénzből is elköltöttek mintegy százmilliót, s csak aztán vált világossá, hogy a végül elkészült és bemutatott 30 perces balettfilm köré szőtt történethez az amerikai Bartók-örökösök nem adják a szükséges jogokat. Filmeskörökben mindenki úgy tudja: az MMK egyik esetben élt számonkéréssel, a kapott állami támogatások visszafizetéséről nem is beszélve. Általános vélemény szerint azért, mert az esetenként százmilliós "bakiban" leginkább az MMK-t terheli a felelősség. Az adminisztrációnak ki kellett volna szűrnie az ilyen eseteket, hiszen nyolc éve szerepel a pályázati kiírás-ban, hogy rendelkezni kell a szükséges szerzői jogokkal és szerződésekkel. "Svindli nélkül kizárt, hogy a rostán átmenjen olyan film támogatása, amelynek nincsenek meg a szerzői jogai. Erre nincs mentség, és az is csak maszatolás, ha azzal áltatjuk magunkat, efféle döntéseket nem kényszeríthettek át az apparátuson" - mondta lapunknak Kálomista Gábor, a MegaFilm Kiadó ügyvezető igazgatója.
Ha következmények nélkül ki lehet dobálni az ablakon százmilliókat, akkor voltaképpen mindent szabad. Miskolczi Péter, az Eurofilm Stúdió producere éppen azért tartja fontosnak a rendszer megerősítését, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. A Filmiroda működtetése azonban a dolognak csak az egyik része, mert ameddig az alapítványnál intézményesen működik ún. "befejezési támogatás" (ami kész filmek utólagos szanálásaként is értelmezhető), az állami pénzek feletti felelősség kérdésére senki nem fog komolyan odafigyelni. "Érdekes módon például az Eurimages-hoz senki nem mer olyan pályázatot beadni, ami jogilag, költségvetésileg stb. ne lenne teljes" - hozta a példát a producer arra, hogy ha nincsenek kiskapuk, mindenki tud "rendesen viselkedni".
Milliárdok
Az idei állami támogatásokból az MMK 3,7 milliárd forintot, a Magyar Történeti Filmalapítvány 500 milliót, a Nemzeti Kulturális Alap 375 milliót, az art mozi hálózat 200 milliót, a Filmiroda 186 milliót kap, és külön 100 millió forint vár az '56-ot feldolgozó filmek dotációjára. Ezen túl az MMK-nak ígért (igaz, a jövő évi kiutalása miatt inkább virtuálisnak nevezhető) további 2,8 milliárd forinttal a kormány összesen mintegy nyolcmilliárdnyi pénzt pumpál a magyar filmiparba. Ezzel az állami finanszírozás mértéke megközelíti a 40 százalékot, ami igen mutatós eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy 2-3 év alatt nagyjából a feléről kúszott fel erre a szintre. Hozzáértők szerint az, hogy a 40 százalékos arány jó-e vagy sem, fel sem merülhet, mert a rendszer másképp nem lenne működőképes.
A pusztán piaci alapon működő magyar filmgyártásról legfeljebb álmodozni lehet; erre ekkora piacon, mint a miénk, nincs reális esély. Ma egy játékfilm legalább 150-200 millió forintból készül - az eladott mozijegyek mindegyikéből nagyjából 100 forint kerül az alkotókhoz. Vagyis a viszonylag jól teljesítő, 140 ezer nézőt vonzó Csodálatos Júlia bevételeiből Szabó Istvánnak legfeljebb az itthoni reklámköltségek nullázására futotta. De a hazai viszonylatban kiugróan magas, majd félmilliós jegyeladást produkáló Magyar vándornak sem volt esélye a költségközeli bevételre. Vagyis a szakma működéséhez folyamatos dotálásra van szükség. Medgyessy Péter a 2004-es filmszemlén elmondott beszédében az alábbi ígéretet tette: a támogatások összértéke a 2003. évi 5 milliárdról 6,5-re, majd 8-ra, 2006-ban viszont 10 milliárd forintra emelkedik. 2003-ban nemcsak hogy le tudta fedni a gyártói és a terjesztői oldalt, de például az art mozik kiala-kítására, működtetésére és fejlesztésére is 500 millió forint jutott. A gondok azonban - a legerősebb szekciót jelentő játékfilmesek kivételével - már tavaly érződtek; például az art mozik támogatása 150 millióra csökkent.
A tavalyi 6,5 milliárdból az MMK 4,8 felett diszponált. Erre az évre 6,5 milliárdos minisztériumi támogatással kalkuláltak, a szaktárca március elején azonban csak 3,3 milliárd forint támogatásra kötött szerződést. Ráadásul a lehetővé tett csúszó finanszírozás miatt az évet mintegy kétmilliárdos ígérvénnyel kezdte az alapítvány. Hosszas tárgyalások és zárt ajtók mögötti lobbizás kellett ahhoz, hogy az MMK legalább az év eleji áfamódosítás miatt elvont 400 millió forintot visszakapja. Ám ezzel is lényegesen elmaradtak az idénre eredetileg beígért 6,5 milliárdtól. Bár a jövőre készpénzzé váló 2,8 milliárd forintról szóló szerződésre már rákerült a miniszteri pecsét, kérdés, mekkora egyéb összeget juttat még az állam az MMK-hoz.
Filmtörvény by Hungary
A magyar mozgóképtörvény a fogalmi meghatározások (például hogy ki a magyar filmelőállító, mi a közvetlen, közvetett és normatív támogatás, filmgyártás, műhely stb.) és az alkalmazott területek megjelölése után kitűzi a célt: állami támogatással segíteni, ugyanakkor szabályozottabbá és átláthatóbbá tenni a mozgóképes szakma egészét (bővebben lásd 2004. évi II. tv. 4. § a-g). A törvény kimondja: filmtervfejlesztésre, filmgyártás előkészítésére, gyártásra, terjesztésre, kópia felújítására és archiválására, kutatására és képzésére, szakmai rendezvényszervezésre, illetve ilyen rendezvényen való részvételre, szakmai kiadványok készítésére és kiadására, valamint infrastrukturális fejlesztésekre lehet támogatást nyújtani. Külön fejezet foglalkozik az EU-norma szerint létrehozott Filmirodával, ami hatóságként lényegében a művek besorolását és rendszerbe vételét hivatott végezni. Végül több olyan, főként a forgalmazókra vonatkozó szabályozás is belekerült a törvénybe, amely korábban önbevallásos alapon működött.
A törvény 5. § (1) "meghatározza a magyar mozgóképkultúra és mozgóképipar hazai és nemzetközi szerepének betöltéséhez szükséges mértékű költségvetési és költségvetésen kívüli forrás biztosításának módját". Támogatási összegről azonban még valamihez viszonyítottan sem esik szó. Hozzáértők szerint ennek ellenére a normálisnak nevezhető működéshez elvileg elég lenne betartani a törvényt. Persze nemcsak az MMK-nak, hanem az államnak is: az ugyanis láthatóan minden tervezést felborít, ha a kormányfő ígéretében szereplő összegekről a pénztártól való távozás után kiderül, hogy csak meszsziről vannak köszönő viszonyban a nagy nehezen kialkudottakkal.
