Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék az MTA-törvény miatt

  • CD
  • 2019. július 8.

Belpol

Hiller István parlamenti interpellációja során jelentette ezt be.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék az MTA megcsonkítását lehetővé tevő törvény miatt – jelentette be Hiller István hétfői parlamenti interpellációja során. Az ehhez szükséges aláírás már össze is gyűlt: az összes ellenzéki képviselő, valamint a független képviselők egy része is aláírta a beadványt. (50 aláírásra volt szükség, ez bőven meg is van.)

Hiller úgy fogalmazott, hogy a kormánypárti többség a hazai és nemzetközi tiltakozás ellenére elvette a Magyar Tudományos Akadémiától annak kutatóhálózatát.

Az MTA vagyonát ellentételezés nélkül az államra ruházták át – hangsúlyozta az MSZP képviselője. Emlékeztetve, hogy nem igaz az az érvelés, mely szerint az akadémiai vagyon egyébként is az államé lett volna. Hiller elmondta, hogy bár az állami támogatás központi szerepet játszott az Akadémia működésében, felidézte, hogy az MTA vagyonának egy jelentős része annak kezdeteitől magánszemélyek felajánlásaiból, ajándékaiból származik.

Hiller feltette a kérdést, hogy akkor az MTA teljes vagyonát államosítani fogják-e.

A kormány részéről Cseresnyés Péter Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára válaszolt. Elmondta, hogy az intézményfenntartó és az intézményhálózat szerepe változatlan marad a 2021-2027-es időszak uniós forrásainak felhasználása során. A cél elmondása szerint az, hogy megnöveljék a magyar tudomány közösségi forrásokból származó, jelenleg rendkívül alacsony arányú részesedését.

Az államtitkár természetesen ágált az ellen, hogy a kormány márpedig nem államosította az MTA vagyonát.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.