Állami nyomdahiba miatt aggódhatnak a kamionosok

  • narancs.hu
  • 2021. március 3.

Belpol

Rossz érvényességi idővel készültek a tachográfkártyák.

Az állami Pénzjegynyomdában készülő tachográfkártyák egy részén rossz az érvényességi idő, a rajtuk szereplő lejárati dátum előtt, március 6-án, szombaton lejárnak. Ezeket a tachográf elutasítja, ami azért gond, mert a sofőrök érvényes kártya nélkül nem dolgozhatnak, ha érvénytelen kártyával vezetnek, nagyon kemény büntetésre számíthatnak. Ez a hiba nehéz helyzetbe hozott egyes fuvarozó cégeket és külföldön lévő kamionosokat – írja a Telex.  

A nyomdahibáról az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) úgy tájékoztatta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületét, hogy a digitális tachográf gépjárművezetői és üzembentartói kártyákat gyártó Pénzjegynyomda Zrt. a 2016. március 7. és 2016. november 1. között készített, öt évre érvényes tachográf kártyákat tévesen a 2021. március 6-án lejáró tanúsítvánnyal látta el. „Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2021. március 7-től – annak ellenére, hogy a kártyára nyomtatott érvényességi idő még nem járt le – a tachográf a kártyákat nem fogja elfogadni, azok használata ettől az időponttól nem lehetséges” – írta a minisztérium, március 2-án, kedden kelt levelében. A kártyákat hivatalból, díjmentesen cseréli az ITM. Az egyesület szerdán tájékoztatta a problémáról tagjait.

Egy fuvarozó cég tulajdonosa a Telexnek azt nyilatkozta, ez a probléma gépkocsivezetőik húsz százalékát érinti, közülük hárman épp külföldön vannak. Azt egyelőre nem tudják, hogy ha egy sofőr emiatt kerül bajba, hogyan tudja elmagyarázni egy németországi, franciaországi ellenőrzéskor, hogy miért rossz a kártya. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”