Államtitkár a Momentum elnökének: Ahelyett, hogy kapálnál, b*szd meg!

  • narancs.hu
  • 2023. március 29.

Belpol

Fónagy János nem volt elragadtatva Gelencsér Ferenc akciójától. 

Szerda reggel ismét kordont bontott az ellenzék a Karmelita kolostronál, ami miatt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ellen eljárást indított a rendőrség

Az akcióról több sajtóorgánum is tudósított, így egyebek mellett a Telex. Fónagy János a portál kérdésére azt válaszolta, nem tűnt fel neki, hogy kordon van a Karmelita körül. Nem sokkal utána odament hozzá Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke, aki oda akarta adni az egyik olyan táblát, amin a képviselők követelései szerepelnek. 

 

Fónagy János parlamenti államtitkár először azt mondta, hogy „tele van a tököm”, majd amikor észrevette, hogy Gelencsér próbálkozik nála a táblával, széles mosollyal köszönt neki, és a hogylétéről érdeklődött. 

„Ahelyett, hogy kapálnál, baszd meg”

– mondta a fideszes képviselő a momentumosnak később. 

A jelenetet a Telex tudósításában tekinthetik meg. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.