- Csak essen.
- Essen? Nem elég, hogy reggel óta szakad? Meg a csúszós pálya is... Nem lenne nehezebb?
- Esőben jó vagyok. Esőben mindig jó időt megyek, főleg ezen a pályán.
- És nehéz ez a pálya?
- Minden pálya nehéz. Körbe menni nem nehéz, de gyorsnak, elég jónak lenni minden pályán nehéz.
- Zavar, hogy minden baromságot megkérdezek, amíg készülődsz?
- Nem. De azért hálás lennék, ha a futam előtt öt percet magam lehetnék.
- Megígérem. Hát, szerintem esni fog, egyébként.
- Nem tudom, ott mintha nem lenne felhő.
A felhőket nézzük.
Felettünk összefüggő fekete fellegek, csupán kelet felé - szemre eléggé távol - törnek át néha a napsugarak. Van miben reménykedni: órák óta hol záporszerűen zuhog, hol szinte mozdulatlanul lebeg előttünk a levegő apró szemcséjű, kicsapódott nedvességtartalma (még nem tudjuk, hogy aznap egy régóta nem tapasztalt esős időszak kezdődött meg, Anglia évtizedes aszállyal sújtott ország).
Felkészülés
Donnington Londontól északra van és nem kevesebbet állít magáról, mint hogy a brit motorsport szíve. A pálya a dombtetőn van, mellette egy nagy lebetonozott tér, azon egy kirakodóvásár. A csapatok teherautói parkolnak ott, oldalukat kinyitják, színes sátorlapokat feszítenek ki, azok alatt rendezik be a kis műhelyeket, pihenőhelyeket. Köztük kis utcák keletkeznek így, olyan az egész, mint egy szabadtéri BNV-technopavilon. Sétál a bámész közönség, mustrálja az autókat, szemrevételezi a versenyzőket. A sport szent, a hétvége szabad, esőkabátban vagy esernyővel, hátizsákkal és hűtőtáskával, kempingszékkel és gukkerral felszerelkezve érkezik a közönség. Nem fér kétség hozzá, a környék nagy eseménye a verseny, de valahogy még sincs sramlihangulat. Vagy csak jobban álcázzák magukat; azért látszik hiányozni a mindentudó "nézzed, anyukám, ez háromszázza´ mén a kanyarba", ezért szinte fájó az "ez szar, a Sanyinak ilyennye van, hiába spécizte fel" szakértők tüntető távolmaradása. Angolba mindenki alapvetően előzékeny, és sorba állnak a WC előtt szépen.
De hát az angolok amúgy mindent eltűrnek, végtelenül jámbor egy népség. Nem csoda, hogy ez a trainspotting nevű elfoglaltság hazája is. Általában nem kábítószer-élvezők művelik: különböző, szomorú szemű emberek kiállnak a vágányok mellé, és felírják az elhaladó vonatok számát. Aztán a klubba mennek és ott beszélgetésbe vagy cetlicserébe elegyednek, "hú, öcsém, a 4621-es vonat, azóta keresem, hogy kritikát olvastam róla".
A kamionok tetején nemzeti és csapatzászlókat lenget a fel-feléledő szél: brit, német, kevés svéd, elenyésző számú francia és egyéb nemzet lobogóját. Sok viszont a brazil, a foci mellett a motorsportokban képviseltetik magukat leginkább; persze a társadalmi helyzetüktől függően kerülnek ide vagy oda: a szegény gyerekek fociznak, a vagyonos szülők csemetéinek pedig az autózás jelenti a kiugrási lehetőséget - bár a fene se érti, hogy miből is, hacsak nem így akarnak még vagyonosabbak lenni. És ebben a zászlórengetegben csak egy magyar trikolór: Forró Judit (21 éves) a Martin Donelly Racing csapat tagja és a Formula Vauxhall Junior osztályban versenyez.
Judit és csapattársa, Derek Heyes autója még bakon áll, szerelőik és az idős főszerelő kényelmes tempóban bütykölnek rajtuk. Az autók gyakran egészen pici darabokra vannak szétszedve, a versenyek, tesztek előtt megtisztogatják, ellenőrzik az alkatrészeket, aztán megint összeraknak belőlük egy autót. Nem mertem megkérdezni, hogy mit csinálnak avval a vödörnyi csavarral és azonosítatlan fémrészecskével, ami egy ilyen művelet után legtöbbször megmarad - láttam viszont, hogy olyan kerekeken guruló fiókos szekrényeik vannak, gondolom, oda dugják, ha senki sem figyel.
Mivel minden alkalommal újra be kell állítani a gépeket, a szétszedés rutinműveletnek számít. A beállításkor a pályaviszonyokat, az időjárást, a hőmérsékletet és a pilóták észrevételeit szokták figyelembe venni, de szerepet játszik még seregnyi egyéb tényező is, amelyek közül - tapasztalataim szerint - nem elhanyagolható a szerencse sem. Elvégre ha a teszt és a futam között elég sok idő múlik el, úgy az utolsó beállítás nem sokat ér.
Judit autója kék-sárga színű és a 3-as számot viseli, "a téli idény nevezése során alakult így, de akár egyfajta szerencseszámomnak is tekinthetem, mert akkor harmadik lettem". A speciális műanyagból készült borítóelemek egyelőre nincsenek a vázra csatolva, csak nem sokkal a futam előtt szerelik fel őket a helyükre. Érzem, nagyon hülyén venné ki magát, ha felszólítanám őket, ne késlekedjenek azon tárgyak felszerelésével, amiknek a nevét sem tudom; de ugyanakkor nem tehetek róla, hogy erősen izgulok a sikerért, felkerekedek inkább futamokat nézni.
A verseny
A halsütő bodega nem balatoni találmány, a különbség talán csak annyi, hogy itt fánkot, kolbászt és hamburgereket árulnak belőlük, ismerősen magas árréssel és vélhetően a Köjál idegrendszerét nemkülönben megviselő körülmények között. A célegyenes utáni első kanyarban, a bódék sora elől nézzük a túraautók futamát, a takarékos kisember szíve szakadna meg nyilván, ha látná, mit művelnek a drága autókkal, Mercedesek, Opelek, Audik, Volvók körözése időnként folyamatos tömegkarambolnak tűnik.
Az igazán öldöklő futamnak azonban a Formula Vauxhall Junior ígérkezik. Kemény világ, a szivar formájú autók szélsebesen száguldanak, repülnek szinte - azaz fenét szinte: nincs rajtuk spoiler, sőt súlyuk sincs nagyon (úgy négyszáz kilónyi darabja), aki ezt megtanulja kordában tartani, az a lánctalpasokig minden egyébbel már elboldogul valahogy. A pilóták fiatalok, égnek a bizonyítási vágytól, senki sem a Juniorban akar megöregedni, mindegyikük köztes állapotnak, kiugrási lehetőségnek tekinti. Mindenesetre a versenyük után úgy tűnt, a túraautók kiérdemelték a békés családi kirándulásra emlékeztető nevüket.
A csapatoknál a készülődés egyre határozottabb jelleget ölt, az autókat eltolják az előkészítőbe, majd a boxutcába, oda már csak a csapattagok jutnak el. A futam indítása előtt az autók egy formációs kört mennek, túráztatják a motort, melegítik a gumikat (kopnak egyébként szépen, Judit a tizenhetedik garnitúrát fogyasztotta). Aztán eltűnik a safety car és elindítják a futamot. Képzeljék el, hogy jellemzésül most ideírtam minden jelzős szerkezetet, melléknevet és egyéb nyelvtani csapdát. Elég legyen hozzá, hogy még annál is gyorsabbak. Rossz helyen állok, nem látom be a pályát, csak számolom az elhaladó mezőnyt, és várom a sárga-kék autót; Judit eleinte jön föl, aztán visszaesni tűnik, majd megint egyre előrébb van - egy elég peches széria van mögötte, nagyon akarja, hogy végre befejezzen egy futamot és pontot is szerezzen. Ezúttal Donningtonban a hatodik hely az övé.
A donningtoni pálya egyébként Judit kedvencének számít (jellemzését - akárcsak a többiét - lásd a Pályavallomások című keretes írásban), a helyezéssel részben elégedett, "mert jobb lehettem volna, ha jó az autóm". Így viszont annak örül, hogy "rosszul beállított autóval hatodik tudtam lenni". Ez a szerencse-faktor: "Három hete volt a hivatalos teszt, egészen más viszonyok voltak. Az időmérésem után a versenyre átállítottuk az autót, hiába. Volt három-négy alkalom, amikor egyedül voltam, és mégis majd´ kiestem: a kanyarban nem úgy fordult, ahogy akartam, a második vagy harmadik körben a balos kanyarból keresztbe jöttem ki." A chikane-ban (szűk S-kanyar) belül előzték meg, de túl nagy tempóval ahhoz, hogy belső íven be tudjon fordulni, így megpördült, "tudtam, hogy belül van, ezért beljebb húzódtam és visszatettem egyesbe, ez volt a szerencsém, különben nem jövök ki". Az utolsó körben meg "láttam, hogy az utánam jövő belső íven be akar fordulni, hát feltartottam", bár hármas kanyar volt, visszaváltott, "nekem jött, de megfogtam az autót". Mindez nem rendkívüli, ebben a kategóriában mindenki veszettül küzd, a másik kárára is akár, gondolkodás nélkül.
Miért Anglia?
Kislányként is a szerelő-barkácsoló típus volt Judit, szeretett mindent szétszedni, majd összerakni, ha "valami olyan ajándékot kaptunk, akkor a tesómét is én raktam össze". A szenvedélyek is kezdődnek valahogy: Judit tizenévesen ült először gokartba, és "azonnal versenyezni akartam". Meg se próbálták kirángatni, "apu csak a bizonyítványhoz kötötte a versenyzést", volt hát miért tanulni (volt tiltás is, amelyik úgy szólt: Nincs motorozás!, mert közúton őrültség - ezt be is tartotta, de "akkor is lesz egyszer egy Harleym", mondta). És tanulhatott is, mert különben nem lenne ott, ahol. Úgy, hogy közben a szerencse nincs mindig a pártján: ´94-ben ott van Argentínában a vb-n, de a túl hangos gokart miatti időbüntetés majdnem az utolsó rajtkockába sorolja. Előtte, az EB-n a százötven induló között a negyedik kockába kerül - kiállni a kopott gumik miatt kénytelen, "teljesen vásznasak lettek". Vagy említhetném azt a gokart-vb-elődöntőt, amelyiken a harminckettedik kockáról rajtolhatott: rajt után nagy ütközéssorozat volt előtte, amit elkerült, és az első kör után hatodik lett - az utolsó körig, amikor is három kanyarral a vége előtt kiesett. A kudarc edzi a szellemet, elég megnézni az én példámat akár. Judit a magyar gokartbajnokság után egy évig az olasz bajnokságban küzd, márpedig az az egyik legerősebb mezőny.
1995 végén dönteni kell: tovább akar-e fejlődni, belevág-e a komolyabb versenyzésbe. És ha igen, hol? "Először Olaszországon gondolkodtam, ismertem a viszonyokat, közel van otthonhoz. Aztán apuval arra jutottunk, hogy ezt csak ott érdemes csinálni, ahol legkomolyabban teszik. És ez Anglia." Egy tizenkilenc éves lány összepakol, és csapatot keres magának. Az első idényben "a Bellringer Motorsport csapatánál versenyeztem. Meg kellett ismerkednem az autókkal, a pályákkal, és erre egy kis csapat a legalkalmasabb". A fordulat a tavalyi téli bajnokságon következett be, amikor a tizenhatodik kockáról indulva harmadik lett. Ekkor kapott lehetőséget, hogy Martin Donelly (ex-Forma-1-es pilóta) csapatában versenyezzen. "Martinnal nagyon jó dolgozni: kemény és őszinte, ha valamit elrontok, akkor ezt azonnal megmondja, rengeteget lehet tőle tanulni." Donelly egy baleset után hagyta ott a Forma-1 világát, mert bár képes lenne autót vezetni, a rövidebb lába miatt nem tud öt másodperc alatt kiszállni a bolidból, márpedig ez is követelmény egy pilótával szemben.
Donelly elégedett Judittal, bár nem tartja még elég agresszívnek, "keményebben kell versenyeznie", mondta. Judit tisztában van evvel, és dolgozik is rajta, mert "csak agresszíven lehet dobogóra kerülni. Különben kiraknak." Mint ahogy például kirakta őt a brazil Pizzonia az Oulton Park-i futam során. Az egyik kanyarban "a belső íven bejött mellém előzni", ott és akkora helyen, "ahol a fizika törvényei szerint nem lehet befordulni". Azaz csak úgy lehet, hogy két kereke a füvön volt már, "a másik kettővel meg megtámaszkodott az autómon, és ezzel ki is rakott". Bár, ha végiggondoljuk, ez a történet nem az agresszivitásról szól, hanem Pizzoniáról, aki fiatal, őrült és nagy versenyző lehet, ha megéri, vagy egy életre el nem tiltják.
Elfogadva
Persze mindenki azt firtatja, mit keres egy nő ebben a sportban, és hogy érzi magát. Feltételezem, hogy olyan badarságokat kérdeznek tőle, hogy képes-e nőies maradni. "Amikor felveszem a sisakot és a tűzálló overallt, akkor nem nő, hanem versenyző vagyok - a többiek sem férfiak a szememben ilyenkor, hanem szintén versenyzők. Ellenfeleim. Viszont verseny előtt, versenyre várva igenis ügyelek arra, hogy nőies legyek." Judit csapatát figyelve fel sem merült, hogy máshogy bánnának vele csak azért, mert lány. Igaz, a szerelője - bár tudta, hogy egy női versenyzővel dolgozik majd - kezdetben nagyon zavarban volt, "nem merte becsatolni a biztonsági övet sem", de aztán mondtam neki, hogy "figyelj, neked be kell csatolnod azt az övet, a sisaktól és a kesztyűtől én nem tudom megtenni", így mára egészen belejött.
A verseny előtt leveszi ékszereit, egyrészt "mert kényelmetlen", másrészt biztonsági okokból, az overall tűzálló ugyan, de a fém azonnal átmelegszik. És volt valami bájos abban a pillanatban, amikor a verseny után a szerelője adta vissza a hajcsatját.
Éreztették-e vele valaha, hogy nő? "Csak gokartban, otthon." Persze attól ez egy férfias sport, de "miért csak a férfiak csinálnának bármi jót"?
A futam után a Martin Donelly Racing teherautójánál-sátránál azonnal bontanak. A versenyzők leveszik az overallokat, a szerelők a számítógép mellé tolják az autókat, és egy kábel segítségével leveszik az adatokat. Így a futam minden mozzanata, az autó, a motor minden pillanata rögzítve van, és átkerül a versenyzők számítógépére is. Judit a laptopján gyakran nézegeti az adatokat, jó ideig eltartott, mire megértettem, melyik grafikon jelzi az olajnyomást, és hol lehet megnézni, melyik kanyarban milyen sebességgel ment.
Judit napjait kitölti a motorsport, "mindig versenyre készülök, akkor is, ha csak a konditerembe megyek. A lakásban, akárhová nézek, autós képeket, könyveket, kazettákat látok, minden, ami körülvesz, erre emlékeztet. Otthon más lenne, haverok, buli, amikor ott vagyok, nem tudok ennyire készülni", nem is jár haza gyakran. London közelében, High Wycombe-ban bérel lakást, a szomszédokkal jól elvan, kedvenc szappanoperája a Home and Away ausztrál produkció. Egy tengerparti kisvárosban játszódik, az általam is látott részben Joyt szülei vissza akarják vinni a "közösségbe", ami egy szekta, mert, mint apja kifejtette, ez a számítógépes-internetes világ túl materialista; Rebecca és anyja, Marylin viszont ejtőernyőzni akar, amit Donald (apa és férj) ellenez, mert aggódik értük.
*
Talán, egyszer: megkerülhetetlen, hogy a jövőről, terveiről beszéljünk. Eleinte abban maradunk, hogy nagyon szeretne Forma-3-ban indulni; minél előbb, úgy érzi, a Formula Vauxhall Juniorban megtanulta a leckét. Van rá némi esély, hogy összejön a Forma-3, a Donelly csapatnak is van abban az osztályban indulója. És ha már Forma-3? Hát igen, a cél végül csakis a Forma-1 lehet. Akkor minden szponzori forint, segítőkészség és előlegezett bizalom megtérülne - mert az autósport befektetés is, ha úgy tetszik, hosszú távú és kockázatos, akár. És ettől működik: az eredmények, a rátermettség viszi előre, adja el a versenyzőket. Bénázni nem lehet.
De erről már nem Judittal beszélgettem. Apja, Forró Tamás (Krónika, Nap-kelte) nem tartja lehetetlennek, hogy Judit a legismertebb osztályban is induljon. A magyar autósportnak jót tenne, hiszen a hétvégén a Hungaroringen megrendezendő Magyar Nagydíjnak nagy hiányossága, hogy a hazai közönség nincs kinek szurkoljon. Mennyire más lenne a helyzet - és 2000 tájékán lehet is -, ha nem csak zömében osztrák-német közönség menne ki Bergert, Schumachert éltetni.
A múlt hétvégén Skóciában, a knockhilli pályán Forró Judit a hetedik lett.
Makai József
(London)
Zászló-KRESZ
Piros Ha közvetlenül a rajt után intik be, a verseny újraindul. Egyébként azt jelenti, hogy safety car van a pályán.
Sárga Veszély következik.
Zöld Ha a sárga zászlót követi: a veszély elmúlt. Zöld zászlóval indul a futam előtti formációs kör is.
Fehér Lassú jármű a pályán. Például egy vontató. Vagy egy kombájn.
Kék Gyorsabb versenyző - el kell engedni. Megjött Schumacher.
Piros-sárga csíkos Megváltozott pályaviszonyok. Eső, olajfolt, homok, albán menekülthullám került a pályára.
Fekete, narancssárga körrel Műszaki hiba. Rajtszámmal együtt jelenik meg.
Fekete-fehér átlós csíkozású Rajtszámmal együtt mutatják be és utolsó figyelmeztetés a jelentése.
Fekete Szintén rajtszámmal együtt jelenik meg és kizárást jelent. Húzz a boxba.
Pályavallomások
Donnington "A kedvenc pályám, itt teszteltem a legtöbbet: ´95-ben a téli bajnokság, ´96-ban az első futam - egyébként dupla futam - és a téli bajnokság, ´97-ben az első verseny (dupla futam), és most még egy versenyt rendeznek ott. Hosszú pálya, egy-egy pici hiba megengedett. Lehet korrigálni: ha a másik kanyarban gyorsabb vagy, akkor lehet még jó időd - persze még jobb lenne, ha egyáltalán nem hibáznál -, de van olyan pálya, ahol egy fél méterrel hamarabb fékezni sem lehet, ilyen például Brands Hatch. Donningtonban a legjobb eredményem a tavalyi téli bajnokságon elért harmadik hely volt. Nagyon szeretem."
Thruxton "Anglia leggyorsabb pályája, az átlagsebesség 160 km/h felett van. Van benne egy chikane és egy S-kanyar: chikane-tól S-kanyarig padló, S-kanyartól chikane-ig padló - ettől gyors. Nagyon nehéz pálya azért is, mert nem lehet tesztelni: a verseny előtt összesen ötvenöt perc hivatalos teszt van, majd következik az időmérés. Senki nem mehet többet."
Silverstone "Baromi biztonságos. Elvégre - egy kanyart leszámítva - a Forma-1-es pályán megyünk. Európa legszínvonalasabb pályája, mindig fejlődik, mindig csinálnak valamit. Az első kanyart általában minden évben átépítik: tavalyra például leszűkítették, mert túl gyors volt, idénre újra átépítették, mert túl lassú lett. Így most már gyorsabb, mint két éve volt: nekünk a minimum sebesség 160 km/h körül van, a Forma-3-ban 200 km/h a minimum - a Forma-1-et el lehet képzelni; más az autó felépítése, jobban fordul, jobban a betonon marad. Kimentem egy Forma-1-es tesztre, és beálltam abba a kanyarba: a gázt nem veszik le. Egyet visszaváltanak, és kész. Ötös, padlógáz. Jó pálya, de nem a szívem csücske, valahogy nem fekszik. Van pálya, amelyik közel áll az emberhez, és van, amelyik nem."
Brands Hatch "Elég érdekes pálya. Rajzon iszonyatosan egyszerűnek tűnik, gyakorlatilag viszont az egyik legnehezebb, mert nagyon rövid, két kilométer sincs. A mezőny - húsz-huszonöt autó - általában egy másodpercen belül van. Ott hibázni nem lehet. Azonkívül hegynek le, hegynek föl. Nehéz pálya, ettől függetlenül szeretem. Nézők szempontjából a legjobb, mert be lehet látni az egészet. Kevés az ilyen. Apu azért nem szereti Silverstone-t: vagy a célegyenest látni, vagy egy kanyart, azonkívül semmit."
Croft "Veszélyes és nehéz. Nincsen salakágy sehol, csak fű, fal vagy gumi. Egyébként a pálya vonala jó. Csak az a probléma vele, hogy a régi és az új pálya betonja között nagy a különbség. Esőben teszteltünk délelőtt, délutánra fölszáradt; a régi pályarész csontszáraz volt, az új betonon állt a víz. Ha tehát nem teljesen száraz vagy nedves, akkor nagyon komplikált."
Knockhill "Ez a legmesszebb lévő pálya, Skóciában. Nem sokat tesztelünk rajta, idén csak három napot. Ez is egy érdekes pálya: mész fölfelé, ahol egy chikane van, de fogalmad sincs, hol, mert nem lehet látni. Csak fölérsz a tetőre, és hopp, itt be kéne fordulni. Egyébként jópofa pálya. Igazából az infrastruktúrája borzasztó, nincs egy normális kávézó."
Snetterton "A hazai pályám, a csapatom itt székel. Nagyon szeretem. Nem sokan szeretik, mert unalmas. Van két hosszú egyenes, aztán kis flikk-flakk imitt-amott. Talán azért szeretem, mert sokat megyek rajta: hacsak nem specifikusan egy versenyre készülök, akkor itt tesztelünk. Jó kis pálya. És elég gyors. Idén nem megyek rajta, mert otthon a Porsche Super Cupon indulok."
Oulton Park "Anglia legveszélyesebb pályája. Sehol salakágy - két méter, és jön a fal. Aki megsérül, általában itt sérül meg - elég gyors pálya, viszont nincs hova kiesni. Ha már elindultál legelni, csak abban reménykedhetsz, hogy magadat nem töröd össze. Utas vagy, nem sok mindent tudsz csinálni. A brazil itt rakott ki - tavaly az egyik edzésen úgy gondoltam, hogy lassú vagyok, gyorsítottam, nem jött össze, elbontottam a falat, aminek következtében a motor apró darabokra tört, meg az autó is. A legnagyobb esések itt vannak."
