Az évről évre gondot okozó belvizesedésnek legalább annyira oka az emberi mulasztás, mint az időjárás. Nincs ez máshogyan Cegléd környékén sem, ahol stábunk járt. A 37 ezres lélekszámú város vállát a gyér csatornázottság és a külterületek vízelvezetési hiányosságainak terhe is folyamatosan nyomja.
"Ha továbbmegy, a következő lépés után térdig vizes lesz!" - hallatszik a hátunk mögül Kovács Ferenc kiáltása, mire egyből megállunk. A műszaki iroda első embere, alkalmi idegen-vezetőnk a Pálinkástanyán túlra hozott. Cegléd külterületén, a Budapest felé mutató sínek közelében járunk, előttünk nem messze egy víz ölelte tanyaépület. Kovács a 30 méterre mögöttünk hagyott terepjárónál maradt, miután akkora a sár, hogy a továbbhaladás helyett jobb ötlet volt a visszautat bebiztosítani. "Nem kétéltű ez, kiszállás, hátul találnak gumicsizmát, abba menjenek!" - fújta ki egy szuszra magából a mérnök, ő maga látta már ezt elégszer, így a kocsinál maradt. Távnavigációjának köszönhetően a sűrű növényzettel benőtt, csurig telt vizesárokból száraz lábfejjel kecmergünk ki. Az árvalányhaj, sás meg mindenféle fű és száraz gaz takarta méretes földvályú szélén nincs földbucka sem; ha volt, a víz régen visszamosta már a gödörbe.
Néhány kilométerrel beljebb, a város szélén már Kovács sem tudta megmagyarázni, hogy maradhatott következmények nélkül az, hogy egy buszmegálló miatt egyszerűen betemették az árkot, és így a betoldás előtt és után is az úttest szintjéig áll a víz. A közelben lakók szerint nyári záporok után az egész utca addig bűzlik a bomló vegetációtól, amíg a csatornacsonkok ki nem száradnak. Addig a buszmegállóban sem bír meglenni senki.
Némi sárral magasítva érünk el a tanya kerítéséig, csengő nincs, csak két csaholó kutya, őket túlkiabálni értelmetlen volna, mert az ugatásra sem tűnik fel az ajtóban senki. A porta köré rutinosan rakták le a homokzsákokat, és bár még métereket kell kúsznia a víznek a ház felé, hogy elérje a véderőt, látható, legalább egyszer már ez sem volt elegendő: az épület lábazatán ott a mementó, az egykori vízmagasságot jelző koszos csík.
Az utóbbi hetekben a legtöbb mély fekvésű tanyát részben vagy egészben körülölelte a belvíz. A ceglédi tűzoltókat házak pincéjéhez és melléképületekbe befolyt csapadékvízhez hívták, a polgármesteri hivatalba pedig főként eltömődött átereszek és vízzel elöntött laposabb ingatlanok miatt telefonáltak. A ceglédberceli dombról lefolyó víz okoz sok bosszúságot a Budai útiaknak, a 4-es úttól északra lévő területeken a szikes tavak, mocsarak duzzadtak meg és nyomták fel a talajvizet. A város déli, a szegedi vasúti pálya felőli részén pedig szokás szerint képtelen időben lefolyni a csatornákból összegyűlt víz. Cegléd 245 km2-es, nagyrészt homokos, sík területén a belvíz állandóan visszatérő probléma. Így nem keltett különösebb feltűnést a múlt héten, hogy több munkagéppel árkokat nyitottak a veszélyeztetett tanyák vályog- és tapasztottsár-épületeit védve. "A ceglédi határ szinte minden pontján van most olyan terület, amelyen áll a víz" - mondta Sós János polgármester. Úgy látja, az idei belvízért az időjárás a felelős; a 20-25 centiméter vastagon átfagyott talaj felső része a hirtelen enyhülés miatt felengedett, de a hólé nem tudott hová elszivárogni. Ennek eddig több mint 50 hektárnyi szántó és 200 hektár gyepterület volt az ára. Meg az, hogy a város keleti és déli részén több övezetben csuporral lehet merni a vízóraaknából a vizet. Tradicionálisan ezek a legveszélyesebb területek, mert a kis szintesés miatt a belvizet elszállítani hivatott árokba (ez a Gerje patak) csak nagy sokára tud becsatlakozni a belterületi rendszer. De néha még ott is át kell emelni a vizet, mert a Gerjéénél magasabb a fenékfolyási szintje.
Szivattyúzás
A városban zömében nyílt árokban vezetik el a belvizet a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) főgyűjtőcsatornái felé. Ettől még a belvárosban is gyakori, hogy az árkokban az év nagy részén poshad valamiféle lé. Ennek a síkterületi adottságon túl gyakran az is az oka, hogy a házakhoz épített bejárókban ha vannak is átereszek, nem megfelelő keresztmetszetűek; vagy ha igen, valamiért nem szintezték őket a mederhez. Így viszont a legkisebb eső után is sok helyen feltorlódik a víz. Vészhelyzetben a polgármesteri hivatal felszaggattatja ugyan az ilyen bejárókat, de azt Sós János is elismeri, hogy a hivatal nem szankcionál különösebb eréllyel.
Cegléd költségvetéséből nagyjából 40 millió forint jut a vízelvezető rendszerre. Egy átlagos évben ez a karbantartásra elég; ha gépi beavatkozás kell, vagy átereszeket cserélni, azt is ebből kell kigazdálkodni. Vészhelyzetben rendelkezésre állnak az állami vis maior keretek, de ekkor már menteni kell. Folyamatos karbantartásra nincs keret, így kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a csatornarendszer fejlesztéséhez nagy esők és katasztrófa közeli helyzet szükséges.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) közlése szerint a jelenlegi belvízhelyzet összességében nem rendkívüli: az elmúlt 70 év statisztikája alapján évi 100 ezer hektár terület belvíz alá kerülésére két és fél évente lehet számítani, ötévente fordul elő, hogy 180 ezer, 20 évente pedig, hogy 300 ezer hektár kerül víz alá. Az idei adatokhoz hasonlót legutóbb 1999-ben mértek a szakemberek.
Beszántott jogszabály
Cegléd vízelvezetési gondjainak egy része a külső területek alacsony szintű karbantartásá-val magyarázható, ahol elvileg a vízgazdálkodási társulás az úr. Marsi Gusztáv, a Dél-Pest Megyei Vízgazdálkodási Társulás vezetője ennek említésére széttárja a kezét: az a 400 forint/hektár, amit a csatornák rendben tartására úgy-ahogy be tudnak szedni, nem sokra elég, ráadásul az utóbbi években kevés volt az állami hozzájárulás is. Az utóbbi öt évben 280 kilométer csatornát megtisztítottak ugyan, de tavaly már csak 25-re futotta, a legkritikusabb helyekre. Fejlesztésre vagy nagyobb tempóra nem is gondolhatnak. A társuláshoz tartozó 128 ezer hektár terület vízelvezetésére Marsi szerint legalább évi 150 millió forint kellene, de úgy véli, ennél is fontosabb és sürgősebb volna rendbe tenni a jogszabályokat. Például azt, hogy "a tulajdon-viszonyok és a felelősség kérdései végre ne egy vegyes felvágottra emlékeztessenek". Mert amíg Marsiék csak azt jogosultak tudni, hogy ki az adott föld bejegyzett tulajdonosa (14 ezren vannak), de azt már nem, hogy (ha van) ki a bérlője, akkor nemritkán még a hektáronkénti 400 forintot sem tudják beszedni. A bérelt földek tulajdonosai ugyanis igyekeznek mindenféle kötelezettség alól kibújni, a bérlőiket viszont nem kötelesek kiadni. A belvíz-elvezetési problémákra azonban sokszor az is a magyarázat, hogy a földeket használók néhány plusz négyzetméternyi területért egyszerűen beszántják a csatornaárkot. Így a víz nem tud hol elfolyni, és a terület víz alá kerül. A vízgazdálkodási társulás vezetőjének egyébként "rémlik valamiféle kormányrendelet", amely ezt a gyakorlatot szankcionálni hivatott, de Marsi nem tud arról, hogy az árokbeszántás miatt bárkit is megbüntettek volna.
Antók Gábor, a KVVM vízkár-elhárítási főosztályának helyettes vezetője nem tud ilyen kormányrendeletről. Elmondása szerint a 90-es évek végén volt egy minisztériumi próbálkozás a rendszerváltás utáni földosztás és kárpótlás e be nem ismert következményének a rendezésére, de a terv már az elején megbukott. Kiderült ugyanis, hogy a földnyilvántartások sok esetben a csatornákat fel sem tüntetik, vagy ha igen, azoknak nincs gazdájuk. Az állam tehát mondhatja, hogy nincs kit támogatni, de még inkább azt, hogy nincs kin számon kérni a kialakult gyakorlatot. A főosztályvezető-helyettes szerint ráadásul ma már nem is biztos, hogy állami megoldást kell találni, hiszen a földbirtokviszonyok megváltozásával az állam kezelésében és felelősségi körében igen kevés terület marad. A 46 700 kilométer hosszúságú hazai belvízlevezető hálózatból mindössze 8500 a kizárólag állami tulajdon (további 3100 az agrártárcáé), miközben 20 300 kilométer társulásoké, 12 700 volt vagy jelenleg is működő üzemeké, 2100 pedig önkormányzatoké. Ugyanakkor a majd 50 ezer kilométeres rendszert anno a nagyüzemi táblákhoz építették ki, és könnyen elképzelhető, hogy a megfelelő szintű vízelvezetéshez a jelenleginél sűrűbb hálózat kellene. De az állam szerint ez már magánügy.
Január 3. A Tisza vízgyűjtőjén jelentős vízszintemelkedéseket mértek, az Ipoly ugyancsak árad. A belvízzel elöntött területek nagysága meghaladja a 30 ezer hektárt. A belvízi főcsatornák megteltek, kilenc önkormányzat rendelt el belvízvédelmi készültséget. Január 9. Az összes vízügyi igazgatóságon belvízvédelmi készültséget rendeltek el. Az elöntött terület nagysága csökkent, a néhány nappal korábbi 120 ezer hektárról 96 ezerre, de a főcsatornák mederteltsége még mindig 100 százalék fölötti, ezért az igazgatóságok folytatták a belvizek visszatartását. A 47 tározóban 48,8 millió m3 belvizet tároznak, a szabad kapacitás 73,7 millió m3. Február 21. Az elöntött terület nagysága 140 ezer hektár, növekszik. 60 érintett önkormányzat tart fenn belvízvédelmi készültséget. A vízügyi igazgatóságok tározóiban több mint 110 millió m3 víz van. Február 23. A vízügyi igazgatóságok területén 85 szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség. Az elöntött terület nagysága 174 ezer hektár. Az érintett területeken 115 önkormányzat tart fenn belvízvédelmi készültséget. A vízügyi igazgatóságok 129 szivattyútelepe üzemelt, összesen 13,3 millió m3 vizet emeltek át a befo-gadókba. Február 24. Az elöntött terület nagysága 183 ezer hektár. 95 embernek kellett elhagynia a lakását. 134 szivattyútelep és 3 szállítható szivattyú üzemelt, összkapacitásuk 235 m3/s, mellyel 16 millió m3 vizet emeltek át a befogadókba. (forrás: www.kvvm.hu) Magyarországon a megművelt területek kétharmadát - azaz mintegy 2,7 millió hektárt - évről évre veszélyezteti a belvíz. Az ország sík vidékein (az Alföldön és a Kisalföldön), valamint a dombvidékek alsó részein (ahol a patakok, folyók völgyei találkoznak a síksággal) a belvíz megjelenésének lehetősége gyakorlatilag a teljes területre kiterjed. Meliorációs és agrotechnikai megoldásokkal lehetne ugyan enyhíteni a helyzeten, kérdéses azonban, hogy e költséges eljárások az egyébként is értékesítési gondokkal terhelt agráriumban hol térülhetnének meg, ha egyáltalán. A Tiszántúl több mint egyharmadán például állandó a belvízveszély. A szabályozások hatására az 1940-es évek mintegy félmillió hektárjáról a nyolcvanas évekre 50-100 ezer hektárra zsugorodott az évi belvízzel borított területek nagysága. A 46 700 kilométer összhosszúságú belvízelvezető hálózattal (többségében földmedrű csatorna) azonban a rendszerváltás óta gondok vannak. Ennek oka az utóbbi másfél évtized gazdasági nehézségei mellett a felbomlott mezőgazdasági nagyüzemek csatornáinak elhanyagolása, a tulajdonviszonyok rendezetlensége, a védelmi művek fejlesztésének, sőt fenntartásának elmaradása. Összegezve: a belvízvédelmi létesítmények és berendezések állapota 1990 óta fokozatosan romlik. A rekonstrukciók és a karbantartások elmaradása, illetve a megelőzés hiánya döntően hozzájárult például ahhoz, hogy 1999-ben az elöntött területek nagysága hosszú idő után ismét meghaladta a 300 ezer hektárt. Az utóbbi években hangoztatott ár- és belvízveszély-növekedés okát sokan a klímavál-tozással magyarázzák, de a vízgazdálkodási szakemberek ezt máig nem bizonyították egyértelműen. Éghajlati hatásvizsgálatok kimutatták ugyan, hogy a hőmérséklet egész évben várható növekedése a lehulló csapadék éven belüli átrendeződéséhez (a téli csapadék növekedéséhez és a nyári csapadék csökkenéséhez) vezet, ráadásul a téli hó olvadásának ideje korábbra tolódik, de a védekezés vízgazdálkodási feladatait e változások sem befolyá-solják alapvetően. Eddig is fel kellett (volna) készülni a tél végén-tavasz elején jelentkező belvizekre. A vízkárok elleni hatásos védelem műszaki és szervezési-igazgatási eszközökkel történő biztosítása továbbra sem megkerülhető és mellőzhető feladat. (Forrás: MTA, ill. a Vízügyi Közlemények különszámai)
