AFővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága a múlt szerdán ellenszavazat nélkül elfogadta a Budapesti Mozi Alapítvány létrehozásáról, illetve a Budapest Film Rt.-hez tartozó Kulturális Szolgáltató Kft. alapító okiratáról szóló javaslatot. A jövőben ez a kft folytatja a Budapest Film filmforgalmazási tevékenységét, míg a cég moziingatlanjait a szintén az rt-hez tartozó CineReal Ingatlankezelési és Kereskedelmi Kft. adja ki a külső vállalkozóknak - köztük azoknak az artmozisoknak, akik az eddigi bérletidíj-kedvezmény elvesztéséért cserébe a Budapesti Mozi Alapítványhoz fordulhatnak majd támogatásért.
Ez is azok közé a történetek közé tartozik, ahol az egymás torkának ugrott versenyzők a jó ügy (= gazdag budapesti művészfilmkínálat) iránti elkötelezettségüket hangoztatva célozgattak a másik fél sanda hátsó szándékaira (= pénzek lenyúlása), miközben gazdasági és szakmai kérdések (= mitől hatékony, fair és - újonnan bejött szempont - piackonform a támogatás) mosódtak össze személyes és politikai presztízsproblémákkal.
Ha kinyitjuk a Pesti Estet - szóljon, aki mostanában Pesti Műsort nézegető embert látott -, az art szekcióhoz érve dagadhat a kebel: tizenkét mozi tesz minket európai művészfilm-paradicsommá. Közülük három (Művész, Szindbád, Tabán) ebben a sztoriban nem játszott: házon belül vannak, tulajdonosuk, a Budapest Film üzemelteti őket, nyolc termükbe évente 400 ezren ülnek be. A fővárosi artmozi-össznézőszám másik, ennél valamivel nagyobb felét kilenc mozi hozza. Kettő (Cirko-gejzír, Vörösmarty) nincs a Budapest Film tulajdonában, mégis érintettje az eseményeknek. Elsősorban a többi hetet (Bem, Blue Box, Európa, Graffiti, Hunnia, Örökmozgó, Toldi) bérlő filmszakmai cégek képviselői közül kerültek ki azok, akik kritizálták a Budapest Film "privatizációjával" járó szervezeti átalakulást, a művészmozik eddigi támogatási rendszere megváltoztatását.
Nem véletlenül van idézőjelben a privatizáció. Így hívják, hivatalos papírokban is, aztán a következő bekezdésben megmagyarázzák, szó sincs "klasszikus értelemben vett" magánosításról, a Budapest Film Rt. nem akármilyen közüzeme a fővárosnak, olyan "sajátosságai" vannak (nincs monopolhelyzetben, költségvetési támogatásra nem szorul, nyereséges, kultúrát szolgáltat, lehet vele büszkélkedni), hogy Budapest önkormányzata a magáénak akarja tudni. A Budapest Film 1,5 milliárd forintnyi vagyonának 90 százaléka moziingatlanban fekszik, ha ezt eladnák, az jó pénz lenne, de csak egyszeri, több értelme van megtartani. Viszont a "klasszikus értelemben vett" privatizáció helyett a privatizáció "szervezetfejlesztéses modelljének" megvalósítása találtatott célszerűnek; na ez az, amiről a cég vezetése mostanra úgy meggyőzte a városét, hogy komolyan hozzá is láttak. (Mindazonáltal lesz igazi magántőke-bevonás is: a cég vezetői és szakalkalmazottai négymillió forint erejéig beszállhatnak a filmforgalmazással foglalkozó új kft-be, ennek sokszorosa kell viszont a következő multiplex filmpalota megépítéséhez, ami talán a Royal Apollóban lesz; amúgy pedig van már magántőke a Budapest Film egyik mozijában, az Urániában, és videóforgalmazó cégében, az Odeonban.)
Ha nem előbb, tavaly év végén már sejteni lehetett, mi lesz. "Ez egy hosszú és gazdaságilag szükséges folyamat, amihez fel kell vállalni azt a privatizációs modellt, ami az elmúlt évek során a különböző vitákban kialakult - nyilatkozta Port Ferenc, a Budapest Film Rt. elnök-vezérigazgatója (MaNcs, 1995. december 7.). - A lényege az, hogy a privatizációs bevételekből, illetőleg a jól működő kereskedelmi üzletágakban biztosított üzletrészből szeretnénk létrehozni egy budapesti filmalapítványt. Egy olyan filmalapítványt, amihez bárki, aki azt a célt tűzi maga elé, hogy művészmozit üzemeltessen ebben a városban, vagy minőségi filmet akar forgalmazni ezekben a mozikban, támogatásért pályázhat. Előkészítés alatt lévő dologról van szó, nem szívesen beszélek még erről, mert meggyőződésem, hogy ezt csak úgy lehet megcsinálni, ha az összes érintettel végigvitatjuk."
Az Artbiznisz címet viselő interjúban Port Ferenc körülbelül másfél évre tette a dolog véghezvitelét - gyorsabban ment. A FÖMO (Fővárosi Moziüzemeltetési Vállalat) jogutódjaként született, 1995-ben részvénytársasággá alakult Budapest Film igazgatósága és felügyelőbizottsága idén április 26-án, a cég üzemi tanácsa május 31-én, a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága május 29-én, Tulajdonosi Bizottsága június 4-én megtárgyalta a "privatizációs" koncepciót. A közgyűlés június 27-én, vita és ellenszavazat nélkül, 38 igen és 13 tartózkodás mellett elfogadta a Székely Gábor által előterjesztett javaslatot, döntött arról, hogy - szemben az alternatívaként felmerült munkavállalói résztulajdonosi programmal - a "holding típusú privatizációs modellt" kell végrehajtani, s ezért szeptember 30-ig létre kell hozni a Budapesti Mozi Alapítványt, a Budapest Film Ingatlankezelési és Kereskedelmi Kft.-jét, Kulturális Szolgáltató Kft.-jét és az Új Multiplex Kft.-t. Mindez benne van az 1086, 1087 és 1088/1996 (VI. 27.) számú határozatokban, csak a dátumok betartásával csúsznak. Leegyszerűsítve tehát az alapítvány fog kultúrát támogatni, az ingatlankezelő hasznosítja az rt százszázalékos tulajdonában maradó vagyont, a kulturális izé filmforgalmaz, a multiplex meg amcsikkal szövetkezve beruház majd, hogy felvegye a harcot más amcsikkal.
Utólag visszanézve megállapítható, hogy június 27-én veszett el a fejsze nyele a változások ellen fellépők számára, akik úgy érzik, a Port Ferenc által tavaly emlegetett, "előkészítés alatt lévő" dolgot mégiscsak meg lehetett csinálni anélkül, hogy menet közben végigvitatták volna "az összes érintettel". Port szerint a "privatizációs koncepcióval" kapcsolatban nincs egyeztetési kötelezettsége sem a fővárosnak, sem a Budapest Filmnek az egyes mozibérlőkkel. Ami pedig az artmozikat érintő változásokat, a bérleti díj piaci szintre emelését, az alapítványi kompenzációt illeti, arról azt mondja, legalább négy alkalommal tájékoztatta az érdekelteket. Az ellenvélemények hatására sok változás mégsem történt: valószínűleg késő is volt már, de főleg nem volt kényszerítő erő az ellenérvek mögött, akár helytállók voltak azok, akár nem.
Június 4-én (aznap, amikor a közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága tárgyalt a "privatizációs" koncepcióról) Port a Toldi mozit bérlő Balázs Béla Stúdió Alapítvány két vezetőjének, Szirtes Andrásnak és Bódis Gábornak vázolta, mi a helyzet, utóbbiak szerint diszkréciót kérve az elhangzottakról. Ugyanezen a napon Gyürey Vera, az Örökmozgót bérlő Magyar Filmintézet igazgatója, és Kövesdy Gábor, a Toldi egyik műsorigazgatója levélben kérte Mohácsi Tamást, a Mozisok Országos Szövetsége Art-Mozi Tagozatának elnökét egy rendkívüli közgyűlés összehívására, mert "közvetett információk" és egy Port Ferenctől kért randevú során megtudták, mi készül, ezért közös állásfoglalást akartak kialakítani. Három héttel később, június 25-én Kövesdy és Toldi-beli társa, Horváth György levélben kérték Schiffer János kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettest, hogy a főváros ne támogassa az artmozik kedvezményes bérleti díjának megszüntetését célzó javaslatot, mert az egyrészt "profitorientált, kommersz" program összeállítására ösztönözné azok bérlőit, másrészt a javaslatot nem vitatták meg sem a bérlőkkel, sem az őket anyagilag támogató Magyar Mozgókép Alapítvánnyal, sem az érdekeiket védő Art-Mozi Tagozattal. De ez már veszett fejszenyél volt, két nappal később a közgyűlés döntött.
Eltelt a nyár, és szeptemberben újrakezdték. Az Art-Mozi Tagozat rendkívüli közgyűlésén, szeptember 12-én Port előállt a riasztó részletekkel, pár nappal később a BBS világgá kürtölte, vége a kedvezményes bérleti díjnak, helyette majd havonta kuncsoroghatnak visszatérítésért valami alapítványnál. Ettől kezdve a sajtó is beszállt. A csúcspont talán szeptember 28-án volt, amikor a Népszabadságban és a Magyar Hírlapban megjelent a Demszky Gábor főpolgármesternek címzett nyílt levél, benne többek között a nagy kérdés: "Mi értelme a piaci viszonyokat mímelő pénztologatásnak azon kívül, hogy az anyagi önállóságuktól megfosztott mozikat kiszolgáltatja egy új pénzosztogató testületnek?"
Tizenegyen írták alá, közülük hatan nem közvetlen érintettként - Báron György (Film- és Tv-művészek Szövetsége, Kritikusi Szakosztály), Illés György (Magyar Operatőrök Társasága), Lányi András (Magyar Mozgókép Alapítvány Képzési és Kutatási Szakkuratórium), Létay Vera (Filmvilág), Szomjas György (Film- és Tv-művészek Szövetsége), Varga Balázs (Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége) -, öten mozibérlőként, bár e minőségüket nem feltüntetve: Dárday István (Mozgókép Innovációs Társaság, Blue Box), Gyürey Vera (Magyar Filmintézet, Örökmozgó), Kardos Ferenc (Budapest Filmstúdió, Bem), Simó Sándor (Hunnia Filmstúdió, Hunnia), Szirtes András (Balázs Béla Filmstúdió, Toldi).
Első pillantásra úgy tűnhet, a teljes szakma összefogott, de nem egészen ez a helyzet, nincs például az aláírók között senki a Graffitit bérlő Hétfői Műhelytől. Nem írta alá az Európát bérlő Tóth Gy. László sem, aki májusban mondott le az Art-Mozi Tagozat éléről, s az Új Magyarországban a Magyar Mozgókép Alapítvány (MMA) Filmforgalmazói és Videókiadói Szakkuratóriumának elnökeként megszólalva támogatta a változtatást, elítélvén a "sajtóháború gerjesztőit". Tóth Erzsébet, az MMA Artmozi, Filmklub és Üzemeltetői Szakkuratóriumának vezetője szerint is értelmes lenne az új artmozi-támogatási rendszer, ahová - mint a Magyar Nemzetben mondta - "bármikor beléphetnének új szereplők is". Ugyanezt emelte ki a Narancsnak nyilatkozva az artmozisok között kisebbségben maradt Hegedűs László, aki (Budapest Filmnél dolgozó társával, Feldmajer Sándorral) már ma is piaci áron bérli a Vörösmartyt az ingatlan tulajdonosától, az AB Aegon biztosító egyik kft-jétől. Szerinte a tiltakozók egyszerűen megijedtek a rájuk szakadó ismeretlentől, a piactól, ezért próbálták megfúrni az új és "normálisnak látszó", alapítványra épülő támogatási rendszert.
A megfúrással próbálkozók egyébként a levelezgetés és nyilatkozgatás mellett saját, alternatív javaslatuk kidolgozására létrehoztak egy munkabizottságot, és erről szeptember 24-én levélben értesítették Schiffert, kérve, hogy "e javaslatok megvitatásáig az ügyben újabb döntés ne szülessen" (aláírók: Gyürey, Dárday, Kövesdy, valamint Ambrus Ildikó a Hunnia részéről).
Késésben voltak, mégis reménykedtek. A nyílt levél és az art-hálózat agóniáját előrevetítő cikkek kínos helyzetbe hozták - sőt állítólag városi koalíciós egyeztetésre kényszerítették - a fényes reprezentációra készülődő politikusokat: épp átadták a Budapest Film új hattermes mozicsodáját, a főváros első multiplexét, a Corvint, közelgett a Magyar Filmesek Világtalálkozója és az európai kulturális miniszterek mozgóképkultúrára kihegyezett budapesti találkozója. Mindebbe kétségtelenül belerondított ez az ügy. Ráadásul a főpolgármester duplán is kényelmetlenül érezhette magát: pár nappal a nyílt levél megjelenése után kezdődött az Örökmozgóban - Magyar Bálint művelődési miniszter sorozatát követve - a Demszky Gábor mozija című sorozat. De ez sem segített.
Több kör után, október 15-re készült el az Art-Mozi Tagozat javaslata a Budapesti Mozi Alapítvány létrehozásával kapcsolatos konfliktus rendezésére. E szerint januártól a havi 50 forint/négyzetméter bérleti díjat csupán háromszorosára emelnék (majd inflációs rátával automatikusan tovább), a Budapest Film az eredeti terv 150 milliójával szemben mindössze 3 millió forint alaptőkével hozná létre az alapítványt, amihez bárki pályázhatna támogatásért, az artmozik minősítéséről kidolgozott kritériumrendszert pedig beépítenék az üzemeltetővel kötendő bérleti szerződésekbe. Ezt a javaslatot - amit a Budapest Film hét mozibérlője elfogadott, a kívülálló Vörösmarty bérlője nem - furamód Port Ferenc öntötte végső formába. Vagy elege lett a hajcihőből, vagy pontosan tudta, mi fog történni: az történt, hogy Schiffer főpolgármester-helyettes az eredeti elképzeléshez ragaszkodott. Nem akarta újrakezdeni az egészet, alapkérdésekben nincs alku, és kész. Október 28-án, két nappal a Kulturális Bizottság ülése előtt, Port irodájában még egyszer, utoljára összejött minden érintett, a tiltakozók kapituláltak, elfogadták a 150 milliós közalapítvány tervezetét, a bérleti díj közel piaci szintre való emelését, cserébe megkapták, hogy az alapítvány nem utólag, hanem előre adja a támogatást (így nem lesznek likviditási zavarok), az új rendszer működését félévenként áttekintik, hogy ha szükséges, finomítsanak rajta, s az artmozisok javasolhatnak kurátorokat (akik majd azt is meghatározzák, melyik film art, melyik nem).
Eldőlt tehát. Habár kívülállóként nehéz felfogni, miért ne lenne folytatható a támogatás belső, keresztfinanszírozásos módszere, hogy tehát a cég nyereséges üzleti tevékenysége finanszírozza kulturális missziója veszteségét (amitől a privatizációs tanácsadók egyébként falra másznak, mondván, nem piackonform), az mégis elfogadható, hogy az utolsó hónapjait élő rendben egyrészt akadhatnak olyanok, akik megérdemelnének hasonló támogatást, de kívülállóként nem kaphatnak, míg mások visszaélhetnek vele. A Cirko-gejzírben vitathatatlan art-program folyik, de piaci áron bérli a helyet a kerületi önkormányzattól, miközben a meglehetősen kommersz filmkínálatú Európa nyilván nem adja tovább a Budapest Filmtől élvezett bérletidíj-kedvezményt a benne működő utazási irodának. Az Európa kirakatában akkora valutaváltási árfolyamtáblázat van, mint a moziműsor, a szintén elég kommersz filmkínálatú Bemben sportbolt működik - azért ez egészen más makaróni, mint egy igazi artmoziba illő könyvesbolt. (Határesetek: egyedi ruhák és sapkák a Vörösmartyban és a Hunniában.) El-elhangzik az a vád is, hogy a mozik nyereségéből a bérlők filmet gyártanak (az M. I. T. és a BBS irodája például effektíve a Blue Boxban, illetve a Toldiban van), márpedig a filmgyártó műhelyek olcsó lakbérrel való támogatása nem a Budapest Film vagy az önkormányzat feladata. A Hunnia mozitól nullszaldó körüli működést elváró Simó Sándor szerint azonban "teljesen nevetséges" azt képzelni, hogy bárki filmgyártásra pénzt tud kihozni egy százfős nézőterű artkinóból.
Port Ferenc úttörő becsszóra mondja, a fővárossal egyetemben hosszú távra garantálni kívánja az artmozihálózat életképességét: erre szolgál a Budapesti Mozi Alapítvány, amelyet közalapítványként a Fővárosi Közgyűlés hoz létre, 150 millió forintos alaptőkéjét három év alatt a Budapest Film tölti fel, készpénzzel, és szépen leírja az adójából. Ennek a 150 milliónak az államkötvényekből várható hozadéka, évi 30 millió forint szolgál majd az artmozik támogatására, amiből azért beláthatóan több juthat a moziknak, mint az elvetett alternatív javaslat 3 milliós alapítványából. Az új, megemelt bérleti díjas rendszerben art-előadásonként 3000 forintot kap minden mozi, ami a jelenlegi programokat figyelembe véve, a Budapest Film kalkulációja szerint, a tőle mozit bérlők közül 600 ezer-1,2 millió forinttal javítaná az Európa, az Örökmozgó, a Hunnia és a Toldi pozícióját, 600 ezer-1,6 millió forinttal rontaná a Bem, a Blue Box és a Graffiti helyzetét, a rendszerbe most bekerülő Cirko-gejzír és Vörösmarty pedig csak nyerhet a bolton.
Port szerint a közalapítványban lekötendő tőke jóvoltából a mozik nem lesznek kiszolgáltatva sem a Budapest Film, sem a főváros idővel óhatatlanul változó személyű vezetői jó- vagy rosszindulatának. A tervezetet vitató, de végül kényszerűen tudomásul vevő artmozisok szerint csak látszólag nyitott és biztonságos ez a rendszer. Mivel a támogatás az előadások számától függ, Kövesdy Gábor szerint félő, hogy egyszerűen többet fognak vetíteni, a mai vetítésszám növekedésének támogatására pedig nem futja majd. Ezért is sajnálja, hogy az artmozi-besorolás kritériumaira francia minta alapján kidolgozott javaslatukat lesöpörték az asztalról - Port szerint bizonyos elemeit átveszik, "minimumküszöbként" (előadások fele művészfilm, nézőszám minimum 20 százalék). Kövesdy azonban úgy véli, nemcsak a vetítések számát, hanem az artmozis lét más tényezőit (fesztiválok, kiadványok stb.) is figyelembe kéne venni a támogatás odaítélésénél. Aminek egyébként, tudomása szerint, egyáltalán nem feltétlenül az alapítványi forma az "európai" módja: Franciaországban és Németországban például az önkormányzati tulajdonú artmozik üzemeltetői mentesülnek a bérleti díj alól, s azt, hogy valóban artmozit csinálnak-e, egy ilyen szempontrendszer alapján évente ellenőrzik. Gyürey Vera attól tart, hogy az infláció fokozatosan elolvasztja az alapítvány hozadékából évente szétosztható összeget, hosszú távon ezért nem igazán megnyugtató megoldás ez.
De ez van. Akinek annyira nem tetszik, abbahagyhatja. A Schiffernél tartott megbeszélésen Port Ferenc felvetette, a bérleti szerződések lejárta után, azok automatikus meghosszabbítása helyett akár pályázatot is kiírhatnak a mozikra, legalább tucatnyi jelentkező lenne, aki boldogan lépne a mai - öt-hat évvel ezelőtt általa bérlői pozícióba segített - társaságok helyére artmozit csinálni. Egy ilyen pályázat, félő, végképp betenne az olyan borotvaélen táncoló társaságoknak, mint a mostani konfrontáció élharcosává vált BBS (amely ugyan 1992-ben pályázaton jutott a Toldihoz) vagy Filmintézet, amelyek egy nem titkolt, de valószínűleg irreálisan optimista szcenárióban bérleményük tulajdonosává válnának. Érthető, hogy visszakoztak (még ha nincsenek is meggyőződve arról, ami pedig azért előfordulhat, hogy a régi rendszernél jobb lesz az új): ebből élnek, ez az életük.
Szőnyei Tamás
