Átláthatatlanul gazdálkodott az SZFE az ÁSZ szerint

  • narancs.hu
  • 2021. április 26.

Belpol

A számvevőszék üdvözli a „tulajdonosi joggyakorlás kereteinek megerősítését”.

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vagyongazdálkodása 2018-2019-ben, valamint 2020-ban a fenntartóváltás időpontjáig nem volt átlátható és elszámoltatható. Az SZFE vezetése nem biztosította a közfeladat ellátását szolgáló nemzeti vagyon megőrzését és védelmét” – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

A szervezet 2015 és 2019 között háromszor ellenőrizte a Színház- és Filmművészeti Egyetem gazdálkodását, és a közlemény szerint gazdálkodási törvénysértéseket és korrupciós veszélyt dokumentált. A mostani ellenőrzést az indokolta, hogy az SZFE fenntartói jogait közérdekű vagyonkezelő alapítvány vette át. Az ÁSZ azt vizsgálta, hogy az egyetem a fenntartóváltás előtt a jó gazda gondosságával kezelte-e a rá bízott nemzeti vagyont.

Úgy találta, hogy az egyetem 2018-ban és 2019-ben nem szabályszerűen alakította ki a vagyongazdálkodás kereteit, „az alkalmazott számlarend nem volt összhangban a jogszabályi előírásokkal”, és az SZFE korábbi vezetése „nem alakította ki a szabályszerű könyvvezetés és vagyongazdálkodás alapvető feltételeit”.

2020-ban a fenntartóváltás fordulónapjára nem készült záró beszámoló és leltár a vagyonelemekről.

Az ÁSZ csak azért nem kezdeményezett munkajogi eljárást a szabálytalanságok miatt, „mert az előző kancellár foglalkoztatási jogviszonya időközben megszűnt”.

A számvevőszék szerint az egyetemen a kancellári rendszer bevezetése után sem javították ki a korábban feltárt szabálytalanságokat, ezért – vonja le a következetést Pulay Gyula felügyleti vezető – „a nemzeti vagyon védelme érdekében indokolt volt a tulajdonosi joggyakorlás kereteinek megerősítése”.

A modellváltás miatt az ÁSZ nem fogalmazott meg javaslatokat, ahogy ilyenkor szokott, hanem levelet írt az egyetemet fenntartó kuratórium elnökének, arról,  vegye számba pontosan a rendelkezésre álló vagyont, és hasznosítsa az ellenőrzés megállapításait. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.