Az agressziót elítélő állásfoglalás lett a fideszes „békepárti” javaslatból

  • narancs.hu
  • 2023. május 24.

Belpol

A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki frakcióvezetőinek módosító javaslatai után.

„Az eredeti Fidesz-KDNP-s előterjesztést a baloldali frakcióvezetők módosító javaslataival átalakító állásfoglalást fogadott el az ukrajnai háború ügyében szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés” – írja az MTI.

A javaslatot Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője terjesztette be, amelyhez azonban a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd frakcióvezetője módosító indítványokat nyújtott be, és végül az ezekben szereplő változtatásokkal fogadták el az állásfoglalást.

A fideszes „békepárti” nyilatkozatnak indult elvi állásfoglalás így már az Európai Tanácsnak „az Oroszország által Ukrajna ellen indított agresszív háborút elítélő” nyilatkozatát is magában foglalja.

A döntés 17 igennel, a Fidesz-KDNP tíz nem szavazatának ellenében és egy tartózkodás mellett született meg. Wintermantel Zsolt a szavazás után újságíróknak azt mondta: a főváros baloldali többsége, Karácsony Gergely főpolgármester vezetésével elutasította az eredeti békepárti nyilatkozatot, és a módosító javaslatok színtiszta belpolitikai csatározássá minősítették a kérdést.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.