Az egyetem alapítványa sem tudja Győrben, mennyit dolgozik a másfél milliós kuratóriumi fizetéséért Szijjártó

  • narancs.hu
  • 2022. november 22.

Belpol

Ahogyan a Miskolci Egyetem sem tudja Varga Juditról.

Az Átlátszó szeretett volna utánajárni annak, hogy a kormányzati feladataikat a közösségi médiában is látványos sűrűséggel végző politikusainknak mennyi idejük marad a nem kis juttatással járó egyetemi kuratóriumi munkára. Az egyetemek alapítványi kiszervezésekor ugyanis feltűnően sok kuratóriumba kerültek be a kormány különböző tagjai. Az Átlátszó azonban hiába próbált tudakolózni, kiderült ugyanis, hogy a megkérdezett egyetemek nem vezetnek nyilvántartást, ki mennyit dolgozik az esetenként bruttó másfél millió forintot is elérő díjazásért.

Szijjártó Péter például a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, és ezért havonta bruttó 1,5 millió forint díjazásban részesül. Varga Judit pedig Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja. A két egyetem szinte szó szerint ugyanazt válaszolt a megkeresésre. 

A cikkből kiderül, hogy Széchenyi István Egyetemért Alapítvány által felügyelt győri egyetem

  • kuratóriumának tagjai tag (Szijjártó Péter, Dézsi Csaba András, Knáb Erzsébet , Bokor József és Sárai-Szabó Tamás) összesen havi bruttó 7,5 millió forintot kap (fejenként 1,5 milliót),
  • plusz Tarlós István (aki Orbán Viktor miniszterelnöknek is tanácsokat ad közel havi bruttó 2 millióért) felügyelőbizottsági elnök havi bruttó 1 milliót,
  • a két másik FB-tag és a vagyonellenőr pedig összesen kétmillió forintot keres.

A beadott közadatigénylésre, amely arról próbált érdeklődni, hoyg a láthatóan külügyminiszteri munkájában is elfoglalt Szijjártónak például mennyi munkát kell végeznie a fent említett bérért. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány válasza szerint az alapítvány

„nem kezel ilyen adatot, ezért nem is vezet olyan nyilvántartást, amelyből az igényelt adatok kinyerhetőek lennének”

Az Átlátszónak csak annyit árultak e, hogy  „a Kuratórium szükség szerint, de legalább kéthavonta ülést tart, melyen az Alapítvány Alapító Okiratban rögzített céljait és tevékenységét szem előtt tartva hozza meg határozatait”.

Ez azt jelenti, hogy kéthavonta egy ülésnyi időt elvileg dolgozik Szijjártó Péter, Dézsi Csaba András és a többi kuratóriumi tag a másfél milliós havidíjért cserében.

Ugyanezt a kérdést tette fel az Átlátszó a Miskolci Egyetemet működtető alapítványnak is, amelytől havi 1,4 millió forintot kap Varga Judit kuratóriumi tagként. A lap megjegyzi: meglepő módon majdnem szó szerint ugyanazt a választ kapták, mint Győrből. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.