Interjú

„Az egyezség viszonylag új jogintézmény”

Jován László ügyvéd, az ELTE és a Károli Gáspár Egyetem megbízott oktatója az ún. vádalkuról

Belpol

Egyre többször hallani, hogy az ügyészség vádalku eredményeként képes továbblépni egy nyomozásban. Legutóbb a III. kerületi polgármestert gyanúsították meg ennek alapján. De miről is beszélünk valójában?

 

Magyar Narancs: A vádalku leginkább amerikai filmekből „ugrik be” a laikusoknak.

Jován László: A magyar jogrendszer a vád­alku intézményét nem ismeri, a köznyelvben hívják így nálunk az ahhoz hasonló procedúrát. A jelenlegi szabályozás hivatalosan egyezségnek nevezi. Először a rendőrségi törvényben jelent meg 1994-ben, addig – hogyan is mondjam – csak hallgatólagosan történhetett ilyen. Az elnevezése az volt, hogy megállapodás az elkövetővel. Például, ha valakit adócsalással vádoltak, de információt szolgáltatott a sajátjánál sokkal súlyosabb bűncselekményről – aminek általában élet elleninek kellett lennie –, s azzal hozzájárult annak felderítéséhez, a magyar állam cserébe büntetlenséget garantált: megszüntették az eljárást, indoklás nélkül. A felek között kvázi egy szerződés jött létre, és szolgálati, illetve államtitok minősítést kapott. Ha a bűnüldözési, felderítési érdek indokolta, akkor lehetett megkötni e megállapodást. Ez aztán később – kisebb módosításokkal – 1998-ban átkerült a büntetőeljárási törvénybe. Még nem beszéltünk egyezségről, csak arról, hogy az a terhelt, aki releváns információt szolgáltat valamilyen súlyos ügyben, részben vagy egészben mentesül a büntetése alól. Ennek különböző fokozatai voltak. Ha valaki anonim információt adott, annak az értéke picit kisebb volt, mint ha odaállt, arcát is vállalva tanúként. Az alkuhoz ügyészi jóváhagyás kellett. Többé-kevésbé jól működött ez a szisztéma, ám volt egy alapvető probléma vele. Végeztem kutatásokat a témában, és azt láttam, sehol a világon nem volt olyan rendszer, mint Magyarországon, hogy nyilvánvalóan bűnös embert futni hagytak „csont nélkül”. Akármilyen informá­ciót szolgáltattak Olaszországban, Németországban, az Egyesült Államokban, valamilyen büntetést mindig kapott a terhelt. Azért vádalku, mert akkor már van vád. Például az Egyesült Államokban nem is kell másra valamilyen vallomást tenni, csak önmagára vonatkozik. Az ügyész egyezkedik az ügyvéddel, s odamennek a bíróhoz ketten, hogy született egyezség, mondjuk a vádlott az előre kitervelt emberölés helyett egy alapeseti emberölést hajlandó elismerni, nem kéri a tárgyalást, a kiszabható tíz évből kapjon ötöt, nem kell esküdtszék, sőt megspórolják az egész eljárást. A döntést a bíróság hozza. Nálunk viszont – ezt is kifogásoltam – ügyészi, azaz közigazgatási határozattal szüntették meg ilyen esetben az eljárást, aminek, ugye, nincs úgynevezett anyagi jogi ereje. Ez azt jelenti – én nem tartottam helyesnek –, hogy ha például két év elteltével új bizonyíték került elő, akkor eljárhattak az informátorral szemben, vagyis ha akarták, újra elővehették az ügyét. Ez így volt 2018-ig, akkortól újra­szabályozták ezt a kérdést. Azóta hívják egyezségnek.

MN: Ez kik között jön létre?

JL: Egészen pontosan az elnevezés: egyezség az ügyészséggel. Amiről eddig beszéltem, az elsősorban az információ ellentételezése: aki hoz egy nagyobb ügyet, annak elnézzük a kisebbet, menjen isten hírével. A mostani szabályozás bonyolultabb. Ebben van információ­val kapcsolatos, van beismerő vallomással kapcsolatos, és van a büntetésben való egyezség, és beletették az amerikai típusú egyezség, a vádalku bizonyos elemeit.

MN: Olyan bűncselekménynél is lehet egyezséget kötni, amelynél feljelentési kötelezettsége van mindenkinek, akinek ilyen a tudomására jut? Mondjuk emberölés esetén.

JL: Igen. Megszűnt például az a korábbi korlátozás, amely a rendőrségi törvényben még szerepelt: emberölés vagy annak kísérlete részesével nem lehetett megállapodni. Akkor a Belügyminisztériumban dolgoztam, az volt az álláspontunk, hogy ne biztassunk senkit gyilkosságra. Teljesen igazunk volt, kizártuk, hogy ilyen esetben tárgyalni lehessen enyhítésről.

MN: Meddig lehet egyezséget kötni?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.