Összehangolt gyűlöletkeltés Jámbor András képviselő és a Szikra Mozgalom ellen

Az ellenséggyár sztahanovistái

Belpol

A fideszes ellenségképgyártás és az akár a legutálatosabb bűnökkel való rágalmazó gyanúsítgatás bevett eszköze a kormánypárti kampányoknak. Ennek újabban egy kis újbalos mozgalom és annak egyetlen parlamenti képviselője, Jámbor András az áldozata.

„Tudjuk azt, hogy milyen, ha elkezd egy normális, jól szervezett párt ellenségmenedzseléssel foglalkozni” – 2021 októberében mondta ezt Néző László, aki a propagandamédiát összefogó Mediaworks központi szerkesztőségének főnöksége mellett egy ideje már a Magyar Nemzetet is képes irányítani. Néző persze Marki-Zay Péterre gondolt, akitől egy nagyon rövid időre, az ellenzéki előválasztás környékén mintha megijedt volna a Fidesz. Az „ellenségmenedzselés” az egyik legfinomabb megfogalmazása annak, ami a Fidesz politikájának az alapja: annak, amikor iszonyatos pénzeket felemésztve mega­fonostul, plakátostul és KESMA-stul összehangoltan hazudnak a rájuk veszélyesnek gondolt emberekről. Az „ellenségmenedzselés” annyira hatásos, hogy Márki-Zayról pár hónap alatt beleültették az arra hajlamosak agyába, hogy a politikus pusztán Gyurcsány legújabb trükkje, aki ráadásul azonnal küldené a magyar katonákat az ukrajnai frontra.

És még csak nem is Márki-Zay járt a legrosszabbul azok közül, akik megkapták a maguk ellenségmenedzselését: 2018-ban a még frissen néppártosodott Vona Gábornak vég nélküli buzizást és muszlimozást zúdítottak a nyakába, ami még azt is zavarta, akiben amúgy élénken élt a hajdani Vona képe, aki ugyancsak hajlamos volt hasonlókra. De zaklatták már a lakhelye előtt Hadházy Ákost, és amikor úgy vélték, hogy Donáth Annát kezdik megszeretni az emberek, 2019-ben – tehát jóval pártelnökké választása előtt – azzal rágalmazták, hogy a Szigeten egy 18 év alatti lányt zaklatott. Az állampárt működésének fontos eleme, hogy mindig legyen kijelölt ellenség.

Nem létezik, de veszélyes

A Szikra Mozgalom saját bevallása szerint még középtávon sem veszélyes a Fideszre. Az újbalos szerveződés egyelőre párttá sem alakult, nagyjából 150-200 aktív tagjával azzal együtt sem választási alternatíva egyelőre, hogy az ország ellenzéki nyilvánosságára nagy hatással lévő Partizán YouTube-csatorna nemcsak világnézetileg, hanem dolgozói állományában is jelentős átfedést mutat a tagságával.

A magyar politikára gyakran jellemző azonnali messiásvárás helyett a Szikra vezetősége szerint 10-15 éves távlatban érdemes gondolkodni, ami azért elég nagy idő a most már 2040-es terveket szövögető Orbán Viktor világában is. A mozgalom Józsefvároson kívül jelenleg csak nyomokban létezik, és bár fel tudnak mutatni pár jól (vagyis a megszokottnál jobban) sikerült performance-t, a legnagyobb teljesítményük eddig Jámbor András egykori Mérce-főszerkesztő Országgyűlésbe juttatása. Úgyhogy az állam összes erőforrásával rendelkező Fidesznek aligha kell rettegnie Jámbortól, aki jelenleg a csaknem mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd frakciójában ül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.