Az ELTE Bölcsészkarán hétfőtől minden előadást online tartanak meg

  • narancs.hu
  • 2021. november 19.

Belpol

Nem tarthatnak olyan közösségi eseményeket sem, amik nem az oktatáshoz kapcsolódnak.

"A járványügyi helyzet alakulására tekintettel 2021. november 22-től kezdődően a szorgalmi időszak végéig minden előadást hallgatói létszámtól függetlenül Neptun-integrált online platformon (Teams, Canvas, Moodle stb.) szükséges megtartani, kizárólag aszinkron formában. Az előadásokat rögzíteni szükséges és a vizsgaidőszak utolsó vizsgaalkalmáig a hallgatók számára hozzáférhetővé kell tenni" - áll abban a dékáni utasításban, amit pénteken adott ki Bartus Dávid, az ELTE Bölcsészkarának dékánja. A dokumentum azt írja elő, hogyan folytatódik a 2021/22-es tanév őszi féléve hétfőtől.

Eszerint tehát az előadások online lesznek hétfőtől, a szemináriumokat viszont továbbra is személyesen tartják meg. Emellett "a járványügyi helyzet alakulására tekintettel 2021. november 22-től visszavonásig az ELTE BTK szervezeti egységei nem tarthatnak olyan közösségi eseményeket, amelyek nem az oktatáshoz vagy kutatáshoz kapcsolódnak, így szükséges elhalasztani az év végi fogadásokat, ünnepségeket, karácsonyi rendezvényeket is" - áll az utasításban.

Mint írják, a meghirdetett konferenciák, workshopok, tudományos rendezvények esetében is javasolt az online formára történő áttérés. A doktori védések pedig jelenléti vagy online formában szervezhetők, de a védéseket követő fogadásokat további intézkedésig nem lehet megtartani.

A dékán felhívja a figyelmet arra is, hogy mindenki tartsa be a szabályokat, használjon maszkot, ha pedig koronavírusra utaló tüneteket észlel magán, maradjon távol az egyetemtől.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.