Az iskolai szexuális határátlépésről forgatott filmre gyűjt egy magyar csapat

  • narancs.hu
  • 2024. június 4.

Belpol

A tervek szerint egy prevenciós kampány is kísérné a mindig fontos társadalmi ügyet feldolgozó filmet.

Az oktatási intézményekben történő szexuális határátlépés kérdését szeretné feldolgozni egy filmes csapat, ehhez pedig a potenciális nézők segítségét kéri a Movietaninment Társadalmi Célú Filmgyártó, Finanszírozó és Terjesztő Alapítvány az adjukossze.hu adománygyűjtő oldalon keresztül.

„A témát azért érezzük fontosnak bemutatni, mert a szexuális határátlépés nem mindig nyilvánvaló, és nem mindig kapcsolódik egyértelműen erőszakhoz vagy nyilvánvaló szexuális zaklatáshoz. Ez a történet azt mutatja be, hogyan teremtett a tanár egy átszexualizált közeget a diákjaival való kapcsolataiban, megsértve ezzel a bizalmi viszony alapjait. Ezenfelül azt is, hogy bár a diákok a maguk eszközeivel akarták lebuktatni a tanárt és morálisan védhető a tettük, végül törvénytelen eszközökhöz nyúlnak, emiatt pedig áldozatokból rögtön ‘bűnösökké’ válnak” – áll az ismertetőben.

A Csak ki ne derüljön! története, már ha elkészül persze, egy budapesti gimnáziumban játszódik, ahol tizedikes diákok próbálnak fellépni egy tanáruk ellen, aki átlépte a tanár-diák kapcsolat alapszabályait, és visszaélt a hatalmával.

A készítők célja egy a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közös kampánnyal közös prevenciós kampánnyal egybekötve eljuttatni a filmet minél több helyre.

Az a jó hírünk, hogy már nem is kell olyan sok: a vágyott másfél millió forintnak hírünk megjelenésekor már kicsit több, mint a fele megvan.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.