Az NNK majomhimlős eljárásrendje: 24 órán belül jelenteniük kell a háziorvosoknak gyanús eseteket

  • narancs.hu
  • 2022. június 2.

Belpol

A fertőzötteknek a kiütések teljes gyógyulásáig karanténban kell lenniük, de a kontaktszemélyeknek nem, nekik 21 napig ellenőrizniük kell magukon a majomhimlőre jellemző tüneteket.

Mint ismert, több európai ország mellett már Magyarországon is megjelent a majomhimlő. Müller Cecília közlése szerint a fertőzést egy 38 éves férfinél diagnosztizálták, a járványügyi szakemberek egyelőre vizsgálják, járt-e külföldön.

A magyarországi eset bejelentésekor az országos tiszti főorvos elmondta azt is, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ már kiküldte az egészségügyi szolgáltatók részére a betegségről a tudnivalókat, az eljárásrendet, a járványügyi teendőket. A hvg.hu birtokába került ez a dokumentum, mely amellett, hogy felsorolja a fertőzés jellegzetes tüneteit, tanácsokat is ad az orvosoknak, mi a teendő, ha praxisukban majomhimlő gyanúja merül fel.

Az NNK szerint az orvosoknak akkor kell gyanakodniuk, ha az orvoshoz forduló beteg kiütése más okkal nem magyarázható, és emellett egyéb tünet is jelentkezik, például 38,5 fok feletti láz, fejfájás, hátfájdalom, fáradtság, vagy a nyirokcsomó gyulladása. A majomhimlő gyanúját erősítheti az is, ha a páciens az anamnézis alapján a tünetek kezdetét megelőző 21 napban szoros kapcsolatban állt majomhimlős beteggel, vagy majomhimlő szempontjából endémiás országban járt.

A diagnózist minden esetben laboratóriumi vizsgálattal kell igazolni, melyhez a beteg bőrelváltozásából kell mintát venni. Ezzel párhuzamosan az orvosnak 24 órán belül jelentenie kell a megbetegedést, illetve annak gyanúját az NNK rendszerébe.

A majomhimlő gyanújának felmerülésekor a kezelőorvosnak tájékoztatnia kell a beteget arról is, hogy

a fertőzőképesség megszűnéséig, azaz a kiütések teljes gyógyulásáig el kell különítenie magát, kerülnie kell az immunkompromittált személyekkel, továbbá a háziállatokkal való kapcsolatot. A szexuális kapcsolat tilos.

A jelentés szerint az NNK munkatársai járványügyi vizsgálatot is végeznek, összegyűjtik azokat a szoros kontaktokat, akikkel a beteg az elmúlt 21 napban kapcsolatban állt. Ide tartozik az, akivel a beteg direkt fizikai kontaktusba, szexuális kapcsolatba került vagy egy háztartásban él, valamint a megfelelő védőfelszerelés nélkül a beteget vizsgáló egészségügyi dolgozó.

A szoros kontaktoknak 21 napig ellenőrizniük kell magukon a majomhimlőre jellemző tüneteket, és ha azok megjelennek, azonnal értesíteniük kell a járványügyi hatóságot. Nekik azonban – a beteggel ellentétben – nem szükséges karanténban lenniük, azonban 21 napig tartózkodniuk kell a szextől, a szoros fizikai érintkezéstől, illetve a házikedvencekkel való kapcsolattól. Kerülniük kell a gyermekeket, várandós nőket, immunkompromittált személyeket is.

Az NNK tájékoztatója szerint a vírus terjedésének kockázata a nem szoros kontaktusban álló személyek, azaz az átlag lakosság között alacsony. A vírus tünetei általában enyhék, a legtöbb ember néhány héten belül speciális kezelés nélkül is meggyógyul.

(hvg.hu)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.