Parragh László nem kér bocsánatot a pedagógusoktól

  • narancs.hu
  • 2022. június 2.

Belpol

Mert úgy gondolja, nem sértette meg őket.

Egy a napokban adott interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a tanárok és a tűzoltók alacsony bérezése, illetve a bérük emelése kapcsán arról beszélt: „De sokféle motiváció létezik: a tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek. Minden egyes szakmánál más és más. Egy tűzoltót motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalin-löket. A kassza persze mindenkinek egyformán csörög, így valamiféle egyensúlyt a kormánynak kell létrehoznia.” Az ATV-ben szerda este ennél is tovább ment; kijelentette, nem gondolja, hogy megsértette a tanárokat. Mint hozzátette, látta, hogy a szakszervezeteknek nem esik jól, amit mondott, meg is lepte a vehemens reakció.

„Én is voltam fiatal.

Az embernek vannak álmai, vágyai, motivációi, és ez a motiváció nem mindig kizárólag a pénz.

Én például tanár akartam lenni, annyira felnéztem a tanáraimra” – mondta a műsorban. Parragh szerint van hivatástudat is a világon, ennek a kettőnek az egyvelege, ami a pályaválasztásban meghatározó. Látta a szakszervezetek lemondásra történő felszólítását, jót mosolygott rajta, főleg a végkielégítés tekintetében, mert mint megjegyezte, ő nem kap pénzt a kamaraelnöki pozíciójáért.

Parrag László úgy vélte,

nem gondolja, hogy van miért bocsánatot kérnie,

nagyra becsüli a pedagógusokat. Véleménye szerint szükség lenne béremelésre a pedagógusoknál, de minden béremelést úgy kell kezdeni, hogy megnézzük, miből lehet emelni. Hozzátette: egy ország addig nyújtózkodhat, amíg a takarója ér.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.