Az Oktatási Jogok Biztosa szerint az SZFE kuratóriumának nincs joga ahhoz, hogy felfüggessze az oktatást az egyetemen

  • narancs.hu
  • 2020. november 27.

Belpol

Az Egyetem polgársága újból felszólítja a kuratóriumot, hogy fejezze be a félév felfüggesztésével való fenyegetőzést.

„A mai napon az Oktatási Jogok Biztosa, dr. Aáry-Tamás Lajos, eljuttatta hozzánk több hétig tartó vizsgálatának a tanév felfüggesztésével kapcsolatos eredményét, melyben egyértelműen kimondja, hogy az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumnak nem áll jogában felfüggeszteni az oktatást a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Az Egyetem polgársága igazolta, hogy az oktatás az intézmény falain belül rendben zajlik, így a fenntartónak semmilyen alapja nincsen a tanév akadályoztatására” – fogalmaznak az SZFE hallgatói közleményben.

Mint írják, Aáry-Tamás állásfoglalásában felszólítja a Színház-és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának tagságát arra, hogy feladatukat a törvényben meghatározott módon, a hallgatók alkotmányos jogát betartva lássák el. A jelentés hangsúlyozza, hogy az állam feladata biztosítani a felvételt nyert hallgatók számára a tanulás szabadságát, valamint a felsőoktatási intézmény működését.

A közlemény szerint ebből következik, hogy az SZFE illegitim fenntartója nem alkalmas ellátni törvényben meghatározott feladatát, mivel az Alapítvány kuratóriumának jogszabályban rögzített céljával ellentétes az oktatási tevékenység felfüggesztése, és „ezzel súyosan sérti az egyetemi polgárok jogait, különösen a hallgatók tanulás szabadságához fűződő alkotmányos jogát, valamint az oktatók tanítás szabadságához fűződő alkotmányos jogát."

Az Egyetem polgársága újból felszólítja az egyeztetés nélkül kinevezett kuratóriumot arra, hogy fejezze be a tanulmányi félév felfüggesztésével való fenyegetőzést – zárul a közlemény.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.