„Itt szeretnénk élni!” – Rengetegen voltak a Momentum tüntetésén

  • narancs.hu
  • 2017. május 1.

Belpol

Egész este vonulni és tüntetni fognak, tudósításunkat frissítjük.

„Lehetővé kell tennünk, hogy Magyarország a nemzeti önállóságát megőrizve kivegye a részét abból, hogy közösen egy erősebb Európát építsünk – mert a rendszerváltás utáni politikai elit képtelen volt erre. Be kell fejeznünk a rendszerváltást, mert Európához tartozunk” – írta a magyar EU-csatlakozás évfordulójára meghirdetett tüntetése felhívásában a Momentum Mozgalom.

Előzetesen majdnem 9 ezren jelezték, hogy részt vesznek a tüntetésen, és további 12 ezren „érdeklődtek” a menet iránt. A tét a Momentum szemszögéből nem kicsi: ez az első tömegrendezvényük, nem mindegy tehát, mekkora érdeklődés övezi, illetve milyen szájízzel mennek haza a résztvevők. Az is nagy kérdés, hogy az elmúlt hetekben a kormány ellen tüntető tízezreket be tudja-e csatornázni, szebben mondva: meg tudja-e szólítani a Momentum.

A többezres menet fél 7-kor indult el a Szabadság térről, Hajnal Miklós rövid beszéde után.

Hajnal Miklós

Hajnal Miklós

Fotók: Sióréti Gábor

A Hősök terén a Momentum elnökségi tagjai fognak beszélni a következő címekkel:

Soproni Tamás: Dühösek vagyunk!
Pottyondy Edina: A hazánk Magyarország, az otthonunk Európa
Fekete-Győr András: Egy évünk van

Első képeinken is ők hárman láthatók:

false

false

 

Fotó: Sióréti

A menet többek között ilyeneket skandál:

„Európa! Európa!”

„Nem félünk!”

„Mocskos Fidesz!”

false

false

Sokakon van CEU-s kitűző, ahogy sok a magyar és az EU-s zászló is.

„Itt szeretnénk élni” – zúg a leghangosabb skandálás negyed 8-kor.

Meg az is van, hogy „Gyertek velünk!”

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

És az a régi sláger is felhangzott, hogy „Konzultálni jöttünk!”, sőt a még régebbi „Nem tetszik a rendszer” is.

Apropó, konzultáció: ilyeneket osztogattak a zembereknek.

false

 

Fotó: Fülöp Zsófia

Két fickó viccelődik a tömegben: Lesz ma kormánydöntés? A másik: Úgy készülök!

Meanwhile in Brussels:

A budapesti menet mindeközben, vagyis hát fél 8-ra megérkezett a Hősök terére. A színpadról Kispál és a Borz szól.

false

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A tömeg eleje már 19.30-kor a Hősök terére ért, de egyik tudósítónk még 19.45-kor is csak a Kodály köröndön tartott, és messze nem ő volt a menet végén.

Légi felvételünket itt találják.

Elkezdődtek a beszédek.

Soproni Tamás:

Belegondolni is rémisztő, hogy mi lesz itt 10 év múlva, ha a gyerekek agyát is átmossák ezek a gyűlöletplakátok. Én nem gyűlölök, de dühös vagyok, dühös vagyok a gyűlöletkampány kitalálóira, a kormányra. Elég rémtörténetet hallottam a szüleimtől: nem akarjuk, hogy Orbán és Putyin visszahozza azt a világot.

false

 

Fotók: Sióréti Gábor

A kormány hiába hazudja magát szabadságharcosnak, így nem lehet méltó örököse ’48-nak és ’56-nak. Nem az itt élő oroszokkal van baj, nem az elnyomott orosz néppel. Hanem a politikai eliten keresztül beszivárgó titkosszolgálattal. Állampolgárság nélküli csecsenek fenyegetnek, egyetemeket záratnak be orosz mintára.

Olyan országot szeretnénk, ahol a diákok gondolkodni tanulnak, ahol nem az alkoholisták, hanem a születések számában vezetünk. Olyan országot szeretnénk, amely segít, ha napelemet akarsz a házad tetejére, ami a visegrádi négyek közül nem a negyedik, hanem az első. Mi erős Európát akarunk építeni, azt akarjuk, hogy ennek legyen része Magyarország, és ehhez ti kelletek!

Pottyondy Edina:

A szüleinknek a határátlépés szorongás volt, nekünk kaland, nem gyomorgörcs. Ez a 13 év EU-s tagságnak köszönhető. Ráadásul uniós pénzből építjük az országot: iskola, kórház, vasút, autópálya, köztér – és ők most ezt akarják megállítani?

13 év alatt a Fidesznek már meg kellett volna tanulnia, hogy kell Brüsszellel beszélni, de ők úgy viselkednek, mint a kamaszok: mindig más a hibás, de a zsebpénz, az jól jön.

false

Olyan Magyarországra van szükség, ahova érdemes hazajönni. Jó, ha ki tudjuk próbálni magunkat külföldön, de csak akkor, ha ez lehetőség és nem kényszer. Olyan országot akarunk, ahonnan el lehet indulni és ahova érdemes hazatérni. Nem engedhetjük meg, hogy elveszítsünk egy generációt.

Gyertek haza, indítsuk be Magyarországot!

Fekete-Győr András beszédét pedig itt ismertettük részletesen:

Fekete-Győr András: A tehetetlenséget felváltotta a cselekvés ereje

Mi nem félünk, és titeket is megvédünk – mondta a Momentum elnöke a hatalmas tömegnek. Elmondom, mit kell tenni az elkövetkező egy évben – kezdte beszédét a Momentum Mozgalom elnöke.

Tudósítónk szerint a pártelnök beszéde után, 9 óra körül a többség hazaindul, de a Fidesz-székháznál is sokan kiabálják, hogy „Mocskos Fidesz!” és hogy „Dühösek vagyunk”.

false

 

Fotó: MTI

 

false

Tudósítónk szerint egy srác azt kiabálta egy megafonba, hogy „Oktogon! Oktogon!”, mire a rendőrök igazoltatni kezdték az Andrássyn. A többiek körülállták őket, és azt kiabálják, hogy „Nem félünk!”. Egy másik srác megkérdezte, miért kell igazoltatni, amire a rendőr azt mondta, a parancsnok utasítására.

Közvetítésünket fél 10-kor befejezzük, de ha valami rendkívüli történik, jelentkezünk.

Figyelmébe ajánljuk