Az utasok is érzik, hogy valami nem stimmel a MÁV-nál

Belpol

Minőségi és ügyfélközpontú vasutat szeretne a szaktárca, a hétkoznapok során azonban késésekkel, kimaradásokkal és korszerűtlen vonatokkal szembesül az utazóközönség.

Műszaki hiba miatti meghibásodások, kimaradó vonatok, akadozó internetes jegyértékesítés, késések - szinte nincs olyan nap, hogy ne jelenne meg valami hasonló tartalmú közlemény a MÁVInformon. A hazai vasúttársaságot a felsoroltak mellett újabban a sok baleset is sújtja. Hétfőn Balatonfüreden ütközött össze két vonat. Vasárnap Biatorbágy és Herceghalom között két tehervonat ütközött. Ugyancsak a hétvégén Bajánál és Gyöngyösnél vonatgázolás történt, Kelenföldnél leszakadt a felsővezeték. Nemrég nagy vihart kavart egy eset: a Keleti pályaudvaron egy vágányon álló kocsiban annyira felmelegedett a levegő, hogy a személykocsi ablakát betörték, vésznyitóval az ajtókat kinyitották.

Hadházy Ákos a nyár elején egy vasúti késésről beszámolva - negyven percnél is többet kellett várakoznia a sárbogárdi állomáson - azt írta a Facebookon: "Ha úgy tetszik, ez is korrupciófigyelés: a rengeteg késés oka leginkább a sok megfekvő, lerohadt jármű és az elmaradt pályakarbantartás miatti lassújel. Annak az oka meg a szétlopott vasút. A tegnapi nap jó híre viszont, hogy kirúgták a vezérigazgatót, Homolya Róbertet, aki korábban Lázár János államtitkáraként az EU-s támogatások szervezett ellopását szolgáló rendszert építette ki." (A független képviselő arra az esetre utalhatott, amikor az EU csalás elleni hivatala, az OLAF 3,3 milliárd forintnyi uniós támogatást akart visszafizettetni Magyarországgal a Homolya Róberthez köthető szabálytalanságok miatt.)

Mindeközben arról olvasni híreket, hogy több helyen is pályafelújítások folynak, megújul a járműállomány is. Újabb (immár emeletes) Flirt-vonatokról, IC+-okról, Siemens-mozdonyokról hallani. Mégis, mintha nem állna össze a rendszer.

Homolya Róbert távozásával a csodát az új vezetőtől, Pafféri Zoltántól várhatja a vasúttársaság. Mint a Technológiai és Ipari Minisztérium közölte, a kormány az újonnan életre hívott Nemzeti Közlekedési Központ közreműködésével egységes, vonzó és versenyképes kínálat biztosítására törekszik a hazai közösségi közlekedésben. Minőségi, ügyfélközpontú, hatékony, elérhető árú és környezetbarát szolgáltatásokkal győzne meg még több utast a vonatozás, buszozás előnyeiről. A tárca a hazai gyártókapacitások, az önellátási és exportképességek megerősítésének igényét fokozottan érvényesíti a közlekedők kényelmét és a teremtett környezet védelmét szolgáló járműbeszerzésekben. A minisztérium e célok valóra váltásában számít a kormányzati jártassággal és vállalati tapasztalatokkal egyaránt rendelkező Pafféri Zoltán munkájára a nemzeti vasúttársaság élén - olvasható az államí hírügynökségen keresztül közzé tett kommünikében.

Nem lesz könnyű dolga az új MÁV-vezérnek. Csak egy példa. Többen tették szóvá, hogy a június közepén életbe lépett nyári menetrendben a Budapest–Lajosmizse vonalon az elmúlt évekhez hasonlóan, a vakáció idején csökkenő utasforgalom miatt kevesebb kocsi közlekedett. Az első hétköznapi tapasztalatok alapján a forgalomba állított, klimatizált motorvonatok kevésnek bizonyultak, mert a korábbi évekhez képest megnőtt az utasszám. Reagálva a megnövekedett igényekre, a MÁV-START visszaállította a forgalomba a nagy befogadóképességű, hagyományos, mozdonyos szerelvényeket is. (Mindezt úgy tálalták egyébként a MÁVInformon, hogy "gyorsan lépett a vasút"...) 

Kérdés, nem tudta a MÁV, hogy a korábbi évekhez képest megnőtt az utasszám?

"Ez elég bonyolult történet" - mondta lapunknak név nélkül nyilatkozva egy mozdonyvezető. Magyarázata szerint vannak a már vacak, régi V43-as mozdonyok, amik azonban néha megbízhatóbbak, mint az új vonatok. Az új vonatokon ugyanis ha valami kisebb hibát észlelnek, nem indulnak el, míg a régi V43-asokhoz nincs elég szerelő. Ezek már amúgy is egy elavult technikát képviselnek, de ami a szalember szerint a legfontosabb, hogy tartalék mozdony sincs. Ha egy mozdony meghibásodik valahol szolgálata közben félúton, nincs mivel pótolni.

MAV2_top_story_lead.jpg

A mozdonyvezető elmondta, korábban is előfordultak meghibásodások, de akkor rendelkezésre álltak a tehervonatokat továbbító mozdonyok. Ma a teherszállítás magántársaságok kezében van, így mozdonnyal sem tudnak segíteni. Ugyanakkor még ha a rossz mozdonyhoz segédgépet szereznek is, nincs hozzá mozdonyvezető. Mire találnak embert a kisegítő mozdonyra, a következő IC már utolérte a veszteglő vonatot, és elvitte az összes utast. További probléma még, hogy ma hiányszakma a mozdonyvezetői.

Lapunk megkereste a vasúttársaságot a rendszeresen előforduló késésekkel, kimaradásokkal összefüggésben. Azt szerettük volna megtudni, mi okozza a jármű- és műszaki hibák gyakori előfordulását. Mit tud ez ellen tenni a MÁV, elegendő források állnak-e rendelkezésre felújításokra, beszerzésekre? Megkérdeztük: milyen fejlesztések lennének a legsürgetőbbek, mire koncentrál a társaság. Az utasok számára követhetetlen, sokszor kaotikus vonatközlekedést mi okozza? Kérdéseinket három hete küldtük el a cégnek, de azóta sem kaptunk választ egyikre sem.

Kíváncsiak voltunk, mit szólnak az említett problémákhoz a vasutasok szakszervezetei, ezért hozzájuk is fordultunk. A VDSZSZ Szolidaritás azt válaszolta, ez teljesen MÁV-belügy, kérdezzük őket. A Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) vezetője, Meleg János azonban válaszolt kérdéseinkre. Szerinte az utóbbi időben az a gyakorlat alakult ki a MÁV-nál, hogy nagyon sok a vezető és kevés a valódi dolgozó. A különböző társaságokat kiszervezték, nincs közöttük megfelelő kommunikáció, sőt, ezek egymással is rivalizálnak.

"A MÁV Startnál szinte az összes korábbi vezetőt kirugdosta az új vezér, lassan nem is lesz ott szakember. Összevissza dobálgatják az embereket, az új vezetők pedig mindig új koncepciót akarnak megvalósítani" - mondta Meleg János. A VSZ elnöke úgy látja, a MÁV-nál nem azzal foglalkoznak, amivel kellene, ezért tart ott a vasút, hogy naponta lehet olvasni a műszaki meghibásodások miatt nem közlekedő vonatokról. Felújítottak több pályát is azzal, hogy azokon majd nagy sebességű vonatok közlekedhetnek, de minek, ha 120-szal sem lehet menni. Meleg János hozzátette: ennek az az oka, hogy a pályák tele vannak lassújellel. A pályahálózat csak egyötöde kétvágányú. A fő turisztikai célponthoz, a Balatonhoz például egy vágány vezet; ha ott történik valami, a vonatok összetorlódnak. Ha megfeszül a MÁV, akkor sem tudja tartani a menetrendet, pláne, ha valami baj beüt.

A vasúti kocsik egy része a VSZ elnöke szerint alkalmatlan a korszerű közlekedésre, a kocsipark döglött. A fenntartási költségekre nem fordítanak eleget, nincs karbantartásra elegendő összeg. Egyre rosszabb a járműpark műszaki állapota. Meleg János elmondta, tudomása szerint mozdonyok fővizsgáit mondták le költségkímélés céljából.

MAV_top_story_lead.jpg

"Ha így halad a vasút, akkor előbb-utóbb »be fog szakadni«" - mondta a szakszervezeti vezető. Úgy vélte, vissza kell térni a gyökerekhez, és alaposan fel kellene újítani mindent, nem pedig a már eddig is milliárdokat felemésztő Budapest-Belgrád vasútvonalba önteni a pénzt. 

És ha ez még nem lenne elég, a Közlekedő Tömeg Facebook-csoport is megforgatta a kést a MÁV-ban. Oldalukon a RegionalBahn vasúti szaklapot idézve felsorolják, mitől szenved a vasúttársaság. Régi személykocsik, régi mozdonyok, a pályahálózatra fordított nevetségesen kevés fenntartási összeg. Utóbbival kapcsolatban csak egy mondat: "a hálózat több mint 60 százaléka már kétszer túllépte a tervezett élettartamát". A cikk végén ezt írják: "Összességében tehát látszik: a baj nagyon nagy és ebből egyre többet éreznek a fizető utasok is. A kérdés már csak tényleg az, hogy túléli-e a magyar vasút a 2022-es nyarat komolyabb fennakadások nélkül vagy sem?"

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.