Az alkotmánybírák mandátuma: Szavatossági idő

A tizenegy fővel működő Alkotmánybíróságtól idén öt bírónak kellene megválnia. A folyamatban lévő ügyekre és az Alkotmánybíróságon kialakult gyakorlatra való hivatkozással a testület azt kéri, hogy a parlament hosszabbítsa meg Ádám Antal, Kilényi Géza és Sólyom László alkotmánybírák mandátumát. Szabó Andrást és Zlinszky Jánost 70. életévük betöltése után nyugdíjazzák, ők egyetlen forgatókönyv szerint sem maradhatnának. A megbízatások hosszabbításáról - az érdeklődők legnagyobb ámulatára - Horn Gyula miniszterelnök csak annyit mondott: személy szerint egyetért vele. Időközben kiderült, hogy nem szívesen támogatja a javaslatot az Igazságügyi Minisztérium, az MSZP- és az SZDSZ-frakció.

Lapzártánk idején még nem lehet pontosan tudni, hogy másodszor is kiegyezésre készül-e Horn Gyula miniszterelnök az alkotmánybírákkal, vagy éppen ellenkezőleg: csak elhúzza előttük hivatalban maradásuk mézesmadzagját. A kormányfő és a taláros testület néhány nappal ezelőtti találkozóján szóba került az 1998-ban lejáró mandátumok további három évvel való meghosszabbítása.

A megbízatási idő esetleges elnyújtása Ádám Antalt (68 éves), Kilényi Gézát (62) és Sólyom László (56) elnököt érinti. Ha a "jutalomjáték" valóban háromévnyi hivatalban maradást jelentene, akkor tovább szűkíthetjük a kört, hiszen 2000-ben - életkora miatt - Ádám Antal is elhagyni kényszerülne a testületet. Maradna tehát Kilényi és Sólyom: a törvénymódosítást is jelentő, prolongált hivatali idő kettejüknek kedvez igazán. Ebben az évben két fővel csökken az Alkotmánybíróság (Ab) létszáma, hiszen néhány héten belül Szabó Andrásnak és Zlinszky Jánosnak is meg kell válnia posztjától: 70. életévüket betöltve, mindketten nyugdíjba vonulnak, éppen ezért a mandátumügy őket már nem érinti.

A Horn-Sólyom-paktum

Az alkotmánybíró-választás körüli zavarok - és olykori botrányok - még az előző ciklusban kezdődtek, négy éven át (1993 és 1997 között) ugyanis mulasztásos törvénysértést követett el az Országgyűlés, mert nem töltötte be a megüresedő bírói posztokat. Közben a kilenc fővel működő Ab-t a politikusok egyre gyakrabban kritizálták, mondván, a testület nehézkesen hozza meg döntéseit, vagy ha nem, akkor kiszámíthatatlanul. Szó, ami szó, az egyes indítványok Alkotmánybíróságon töltött napjai igen eltérő számokat mutatnak. Míg a föld- és NATO-népszavazási vita egyik indítványa egy nap alatt megjárta a testületet, addig például az összeférhetetlenségi törvény hatvanhárom napot, az igazságtételi pedig háromszázegyet töltött az óbudai épületben.

A legújabb bíróválasztási ügyet csakúgy, mint az előzőeket, jó néhány parlamenti politikus a miniszterelnöknek és az Ab elnökének 1994-es megállapodására vezeti vissza. Horn Gyula és Sólyom László akkor egyezett meg ugyanis a testület létszámának 11 főre csökkentéséről. (A rendszerváltás nagy intézményalkotói rohamában az Alkotmánybíróság létszámát 15 fősre tervezték.) Sólyom László elnök azzal érvelt, hogy 15 fővel működésképtelen a testület, s Horn Gyula ezt elfogadta. Annál is inkább, mert a paktumot megelőző időben hat bíróval volt adós a magyar parlament. A létszámcsökkentés viszont szűkítette a pártok mozgásterét, hiszen 1994-től nem hat helyet kellett elosztania a hat parlamenti pártnak, hanem egyet-kettőt. Az egymást érő viták és jelölési botrányok nem a megállapodást kötőket igazolták. Németh János megválasztása még viszonylag egyszerűen ment, de 1996-ban Holló András és 1997-ben Bagi István jelölése a parlamenti pártalkuk teljes csődjét mutatta. (Ekkor történt, hogy a jelölőbizottság egy kormánypárti és egy ellenzéki indulót támogatott, de a titkos szavazásnál valamelyik - kideríthetetlen, hogy melyik - oldal felrúgta a megállapodást. A kormánypártok támogatottja, Holló András az Ab tagja lett, az ellenzéki Bruhács János viszont nem.)

Egyedül nem megy

Az alkotmánybíró-választást mindvégig az nehezítette, hogy a jelölőbizottságban minden parlamenti pártnak egy szavazata van, vagyis az ellenzék 4:2 arányban lenyomhatja az Országgyűlésben 72 százalékos többséggel bíró koalíciót. A kormánypártok e tényt gyakran emlegetik önmérsékletük nagyszerű bizonyítékaként, ám mindez az ellenzéki fölény csak addig a pillanatig tart, amíg a plenáris ülésen meg nem kezdődik a jelöltekről való titkos szavazás: a 28 százalékot maga mögött tudó ellenzék ekkor újra a kegyetlen realitással találja szembe magát (vagyis azzal, hogy 1994-ben a választópolgárok úgy döntöttek, ahogyan). Ha a kormánypártoknak úgy tetszik, az ellenzéki jelölt labdába sem rúghat: a jelenlegi rendszerben tehát az ellenzék jelöl, a koalíció választ.

Az újabb alkotmánybíró-választási téboly (öt hely belátható időn belül megüresedik) már november óta foglalkoztatja a kormánypárti politikusokat. Az MSZP és az SZDSZ jogi munkacsoportja tél elején ült le először tárgyalni a bíróválasztásról. A Bihari Mihály (MSZP) és Hack Péter (SZDSZ) vezette szakértői csapatok abban maradtak, hogy a választások előtt nincs esélye az Alkotmánybíróságról szóló törvény átfogó módosításának. A jogszabály egyes elemeit, mint például a jelölési szabályok megváltoztatását vagy a mandátumok időtartamát viszont nem akarták kiemelni a csomagból a képviselők. Így lényegében abban maradtak, hogy meg kell próbálni a nyugdíjba vonulók helyett új bírókat választani még a tavaszi kampány előtt, aztán ősszel következhet az újabb három bíró megválasztása, lehetőleg már új szabályokkal.

A bűvös 12-es

A legelső koalíciós megbeszélésen szóba került a mandátumok 12 évre történő meghosszabbítása. Abban egyetértettek a pártok, hogy meg kell szüntetni a bírák újraválaszthatóságát, és a következő egy-két évben folyamatosan kicserélődő testületbe már 12 évre kell jelölteket keresni. A koalíció mindezt a jelölési szabályok megváltoztatásával - mondjuk egy paritásos alapon működő jelölőbizottság felállításával - tartotta kivihetőnek. (Mellesleg, ha feltesszük, hogy a következő ciklusban három kormánypárt és egy ellenzéki csoport lesz, akkor az utóbbiak is jobban járnának egy paritásos bizottsággal, melyben mindkét oldal azonos számú szavazattal rendelkezik.) Arra sem Bihariék, sem Hack Péterék nem gondoltak, hogy a ma is hivatalban lévők megbízatását - a szabályok megváltoztatásával - meghosszabbítsák. Hack szerint így bármikor bármelyik választott tisztségviselő előállhatna azzal az igénnyel, hogy a jogfolytonosság és az intézményben kialakult gyakorlat miatt kéri választott tisztsége prolongálását, akár az országgyűlési képviselők is.

Az Alkotmánybíróság kiürülésétől tartó Sólyom László ugyanis a jogfolytonosságra és a testület ítélkezési hagyományaira, a folyamatban lévő ügyek továbbvitelére hivatkozva állt ki a mandátumhosszabbítás mellett. Ez volt a fő érve a miniszterelnökkel való találkozón is, ahol Sólyom a Narancs információi szerint nem kapott egyértelmű biztatást. Az csak a találkozó utáni sajtótájékoztatón hangzott el, hogy Horn Gyula kormányfő személy szerint támogatná a javaslatot (amit egyébként nem most vet fel először az Ab).

Az SZDSZ azonnal tiltakozott, a Fidesz pedig úgy nyilatkozott, hogy támogatja a mandátumhosszabbítást, bár az nem old meg semmit, ám ellenzi, hogy ezzel együtt a jelölési szabályok is megváltozzanak. A többiek egyelőre érdemlegesen nem reagáltak.

A január 22-i kormányülésen az Igazságügyi Minisztérium (IM) azt a feladatot kapta, hogy dolgozzon ki indítványt az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításához és a mandátumok 12 évre emeléséhez. Az SZDSZ-es miniszterek - szabad demokrata politikusok elmondása szerint - tiltakoztak a kabinet ülésén, de ennek úgysem lesz nyoma. Lapzártánk idején tartott megbeszélést az IM és a két kormánypárt a hogyan továbbról. A résztvevők szerint sem az MSZP, sem az igazságügyi tárca nem lelkesedik a mandátumhosszabbító ötletért, a kezdetektől tiltakozó SZDSZ-ről nem is beszélve. Bár az IM biztosan készít törvénymódosító javaslatot az e heti kormányülésre, az már korántsem annyira egyértelmű, hogy a szocialisták meg is szavazzák ezt a Házban. Nyíltan azonban nem fordultak szembe a kezdeményezéssel: a nyilvánosságban a dolog úgy jelent meg, hogy az MSZP és az ellenzék lényegében egyetért a hosszabbítással. A jelenlegi látszat szerint tehát már megint az SZDSZ kekeckedik, így aztán a Horn-Kuncze-kormány működése alatt már sokadszor előállhat az a helyzet, hogy a kisebbik kormánypárt nyilvános tiltakozása nagyszerű alkalmat teremt az MSZP számára, hogy koalíciós partnerében láttassa a megegyezés legfőbb akadályát.

Mucsányi Marianna