A testület "az évek során felhalmozott ügyhátralékát megfelelő időben ledolgozhassa, illetve az olyan indítványozó által benyújtott utólagos normakontrollra irányuló indítványokat, akik az Alaptörvény szerint indítványozási joggal már nem rendelkeznek, ésszerű időben elbírálja" - ezzel indokolta a kormány (illetve szokás szerint - névleg - két kormánypárti képviselő) indítványa, miért kell az Alkotmánybíróság (AB) létszámát a jelenlegi tizenegyről július végéig tizenötre emelni. A múlt héten elfogadott alkotmánymódosításnak e magyarázatát azonban nem lehet komolyan venni.
Komolytalan indokok
A bírói létszám növelése egyetlen általunk megkérdezett szakértő szerint sem csökkenti az ügyhátralékot, sőt a konszenzus kialakításának megnehezítésével inkább növeli azt. Ha az Egyesült Államok (alkotmánybíráskodással is foglalkozó) Legfelsőbb Bírósága elműködget kilenc taggal, akkor talán a magyar alkotmánybírókból is elég lenne tizenegy. A hátralék döntő többsége egyébként még a 90-es évek elején halmozódott fel, lényegében ezt a mennyiséget tolják azóta is maguk előtt a bírák. Bár az elmaradás évente néhány tucatnyi üggyel valóban nő, ezen az eljárás hatékonyságának növelésével lehetne segíteni. Az AB ugyanis évente 1600-1800 ügyet bírál el, és mindegyiket rendes eljárásban (törvénynél alacsonyabb rendű jogszabályokról bizonyos esetekben háromtagú tanács is határozhat). Az évente több mint háromezer oldalnyi határozattömeg 80-85 százaléka teljesen tartalmatlan, mégis csak hosszadalmas, óriási energiákat felemésztő ügymenet végén mondatik ki, hogy az indítvány megalapozatlan. A nemzetközi gyakorlatban ezért egyre több helyen alkalmazzák a kétszintű döntéshozatalt: amely ügyekben könynyen eldönthető, hogy a korábbi gyakorlat alapján értelmetlen az indítvány - egy forrásunk szavaival élve "ezt egy jobb képességű harmadéves egyetemista képes megállapítani" -, azok nem kerülnek a testület elé, így a valóban fontos ügyekkel érdemben lehet foglalkozni. Ennek tehát volna értelme - de ilyen tervről egyelőre nem hallani.
Az alkotmánymódosítás másik indoka még átlátszóbb. Az új Alkotmány teljesen átrajzolta az indítványozók körét, és a már beérkezett panaszokkal az átmeneti időben valóban kezdeni kell valamit. De ezek az ügyek hamar elfogynak, a létszámot viszont nem ideiglenesen emelték tizenötre. A bővítés valódi célja tehát nyilvánvaló: a testület földuzzasztása a kormányoldalnak szimpatikus jelöltekkel.
Ebben a kormányzati ciklusban ráadásul kevesebb elbírálandó eset lesz, mint korábban. Az alkotmánybíráskodás lényege, a jogszabályok utólagos normakontrollja - amely eddig az ügyek többségét adta - egy időre háttérbe szorul: januártól ugyanis nem lehet bármivel az AB-hez rohanni. Utólagos normakontrollt csak az ellenzéki képviselők egynegyede, a kormány és az ombudsman kérhet. Az elsőhöz az kellene, hogy az LMP, az MSZP és a Jobbik együtt lépjen fel, ami gyakorlatilag elképzelhetetlen. A második lehetőség azt feltételezi, hogy a kormány aggályosnak tartja valamely saját törvényét - ezt nem is érdemes végiggondolni. Az ombudsman (hivatalos nevén: alapjogi biztos) szerepe viszont igencsak felértékelődik, az ő aktivitásán és jövőbeli személyén sok múlik. Rajtuk kívül az egyes ügyek tényleges érintettjei fordulhatnak az AB-hez, ha a rendes bírósági eljárásokat már kimerítették. (Később ez változni fog: ha 2014 után bármelyik ellenzéki pártnak minimum egynegyednyi parlamenti képviselete lesz, vagy legalább lesz két olyan párt, amelyik alapvető ügyekben hajlandó egymással szóba állni, akkor az utólagos normakontroll ismét előtérbe kerülhet.) Üdvözlendő újítás ugyanakkor, hogy nemcsak a jogsérelem alapját jelentő jogszabály alkotmányjogi vizsgálatát lehet kérni (ezt amúgy a bíróság az eddigiekkel megegyezően maga is megteheti), hanem a bírósági ítéletekét is.
Még gyöngébb AB
Az alkotmánybírák kizárólag kormánypárti jelölése, az elnök kormánypárti jelölése és az AB jogköreinek szűkítése mellett a testület gyöngítésének további módszere az előzetes normakontroll előtérbe helyezése volna. Az alkotmányozás korábbi fázisaiban az is felmerült, hogy már a parlamenti vita idején lehessen normakontrollt kérni az egyes törvényjavaslatokról: ezzel az AB-t egyfajta politikai tanácsadó testületté fokozták volna le (ez az ötlet tizenöt évvel ezelőtt Horn Gyulának is nagyon tetszett). E kezdeményezés végül szerencsére kimúlt, viszont a zárószavazás utáni, de még a jogszabály kihirdetése előtti normakontroll lehetőségeit bővítették. Ezt most csak a köztársasági elnök kezdeményezheti, de januártól a törvény benyújtója, a kormány, illetve az Országgyűlés elnöke indítványára az Országgyűlés többsége is kérheti. Az AB tehát, ha kevésbé direkten is, de bevonható a politikai játszmákba (ezzel is csorbítva a törvényhozás és a bíráskodás szétválasztásának elvét). Az AB-nek ilyenkor 30 napja van a határozatra, ami a megalapozott döntésre eleve kevés, másrészt egy jogszabály csak a gyakorlat, a jogalkalmazás során válik valóban megítélhetővé - ha idővel nyilvánvaló az alkotmányellenesség, akkor az AB-nek a saját korábbi döntésével kellene szembemennie. Az utólagos kontroll háttérbe szorítása amúgy nem politikai kockázatok nélküli lépés - például nem véletlen, hogy a franciák is meggondolták magukat (amiről a magyar kormányoldalon talán nem mindenki tud, mivel feltűnően sokszor hivatkoztak a 2003 óta már nem hatályos ottani megoldásra): otthoni lehetőség hiányában a franciák rengeteg szennyest teregettek ki a strasbourgi (uniós) bíróságon, ami nem használt az aktuális kormány nemzetközi jó hírének.
A köztársasági elnök az aláírás előtt ezentúl is megküldheti a jogszabályokat az AB-nek, bár a "törvényhozás motorja" (ahogyan Schmitt Pál önmagát definiálta) eddig nulla alkalommal élt e lehetőséggel. Az AB működéséről azonban új, sarkalatos törvény készül, ami akár azt is tartalmazhatja, hogy a pártok fölött berregő motornak immár nem kell megalázó módon megjelölgetnie, konkrétan mit és miért tart alkotmányellenesnek, hanem simán kérheti csak a pecsétet - ha így lesz, Schmitt Pál talán felélénkül.
Indítványozó hiányában a politikailag kényes ügyek el fogják kerülni az AB-t, és mivel az Alkotmány alapelvei döntő hányadukban nem változtak, az esetek nagy részében nem kell elölről kezdeni a jogértelmezést. Alkotmánymódosítások voltak korábban is, egyes esetekben az AB felfogása is változott, néha a különvélemény vált idővel általánossá - azaz eddig is volt fejlődés az ítélkezésben. De kétségtelen, hogy mostantól teljesen új szabályokat, új fogalmakat is értelmezni kell, valamit gondolni kell a régi határozatok és az új törvényszöveg viszonyáról. Vagy például tisztázni kell, mégis mi a bánatot jelenthet az Alaptörvény R cikkének 3. bekezdése: "Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni." Tehát a kormánynak mindenképpen megnyugtatóbb, ha a kormány közeli tagokkal kistafírozott testület még kevesebbet kellemetlenkedik; ez legkésőbb a 98 százalékos különadó elmeszelése óta egyértelmű lehet. Ennélfogva az öt új jelölt közül legalább háromról elmondható, hogy szakmai súlytalanságuknál csak a kormánypárti lojalitásuk a jellemzőbb. (Az alkotmánybíró-jelöltekről lásd keretes anyagunkat.)
Beleköpnek-e a levesbe?
Alkotmányjogászok azonban arra is fölhívták lapunk figyelmét, hogy az ilyen politikai szándékok gyakran nem teljesülnek: a delegáló pártok legtöbbször csalódnak küldötteik lojalitásában. A legkézenfekvőbb példa Stumpf Istváné, aki ha esetenként a többségtől eltérő érveléssel, és ha megértőbben is, de azért alkotmányellenesnek találta a kormánynak rendkívül fontos és persze ordítóan alkotmányellenes jogszabályokat. A szakértők szerint önmagában a talár - akár szimbolikusan értelmezett - felöltése is jelentőségteljes aktus, a politikai megrendelésre írt indoklások pedig egy pillanat alatt elolvasztanák az illető szakmai becsületét. (Párhuzamként megemlíthető, hogy egyelőre például a jegybank Monetáris Tanácsának új tagjai sem igazolták azt az előzetes félelmet, hogy pártkatonaként viselkednek majd.) "Ha pártkatonákat küldesz be, akkor ők először pont neked kezdik el bizonygatni a függetlenségüket. Az ilyen hosszú időre megválasztott, nem túl karakteres emberek pedig mindig inkább a pillanatnyi hatalomhoz lojálisak. A politikának akkor van nagy szüksége az alkotmánybíróira, amikor megbicsaklik a hatalmi helyzete, mert ilyenkor tudnák az emberei megvédeni - de ilyenkor az ilyenek rögtön átállnak" - fejtegette az erőviszonyokat ismerő forrásunk, mondandóját Bihari Mihály változó kötődéseivel példázva.
A leendő új tagok mindazonáltal nem rajzolják át alapvetően az AB "politikai" erőviszonyait, hiszen többségben eddig is a Fidesz által jelölt, világlátásukban inkább jobboldali-konzervatív alkotmánybírák dolgoztak a testületben. Az ötök érkezése viszont még jobban felértékeli az elnök szerepét, aki állítólag továbbra is Paczolay Péter marad: neki ezentúl nehezebb feladata lesz, hogy többséget állítson a határozatok mögé. Érdekes fejlemény az is, hogy életkoruk alapján az új tagok - Szalay Pétert leszámítva - korántsem fogják kitölteni 12 éves mandátumukat: az alkotmánybírói "nyugdíjkorhatárt" jelentő 70. életév betöltéséig a legtöbb, kilenc éve Pokol Bélának van vissza, míg Dienes-Oehm Egon már négy év múlva nyugdíjba megy. Az AB működését átszabó módosítások mellett ebből is arra lehet következtetni, hogy a Fidesz e területen is csak 2014-ig tervez előre.
Mészáros Bálint
Öten ötfelől
Az Alkotmánybíróság várható öt új tagjának a neve a múlt héten szivárgott ki, és jelölésük immár bevégzett tény. Az AB jelenlegi tíz tagjához így a nyár folyamán Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla, Szalay Péter és Szívós Mária csatlakozhat. Egyes információk szerint a Fideszben voltak támogatói a volt adatvédelmi biztos, Péterfalvi Attila jelölésének is - ez esetben állítólag Dienes-Oehm került volna partvonalon túlra. Csakhogy a KDNP favorizáltját eddig kétszer is lukra futtatta a fideszes többség, ráadásul az első esetben kifejezetten kínos körülmények között. Tavaly júliusban a Fidesz-vezérkar nem tájékoztatta koalíciós partnerét arról, hogy fölösleges erőlködnie, mert megvannak a tuti emberei: Stumpf István és a "szociális népszavazás" alkotmánybírósági legitimálásában elévülhetetlen érdemeket szerző Bihari Mihály. Dienes-Oehm hivatalosan persze viszszalépett, így legalább a kereszténydemokratáknak formailag nem kellett saját jelöltjük ellen szavazni. Dienes-Oehm neve tavaly ősszel is fölmerült, amikor az alkotmánybírói talárt párizsi nagyköveti posztra cserélő Trócsányi László helyét kellett volna betölteni - ami végül nem történt meg (ezért is lehet most öt új tagja az AB-nak). Mindezek ismeretében nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz ezúttal nem kekeckedik a kétharmados parlamenti többséghez föltétlenül szükséges KDNP-frakcióval, és a kereszténydemokraták jelöltje is zöld jelzést kap.
A nyilvánosságban kevéssé ismert Dienes-Oehm Egon a 90-es évek elején a KDNP választmányának tagja volt, az első Orbán-kormányban helyettes államtitkárként működött, a jelenlegiben pedig államtitkári tanácsadóként, főosztályvezetői rangban visz uniós ügyeket a Külügyminisztériumban. Állami tisztviselőként többek szerint a mindenkori kormányzattal egészében lojális, a részletekben kritikus. A jogi végzettségű Dienes-Oehm Egon több szakkönyvet írt - mások mellett Mádl Ferenc és Martonyi János szerzőtársaként is -, s évtizedek óta tanít: a szegedi egyetemen kezdte, a miskolcin folytatta, s alapítása óta oktat a jelenlegi kormány szellemi bázisának tekinthető Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Egyik forrásunk "igazi oldschool konzervatívként" jellemezte, aki például a 98 százalékos különadóra biztosan nemet mondott volna.
Dienes-Oehmről semleges érdektelenséggel nyilatkoztak meg forrásaink, Szívós Máriáról viszont érezhető lekezeléssel. "Ilyen kvalitású bírót még ezret lehet találni" - mondta egyikük. Egy másik beszélgetőpartnerünk szerint a Fidesz 2006-ban figyelt föl rá, amikor Szívós másodfokon megszüntette a zavargásokban részt vevők előzetes letartóztatását. "Orbánék a jogvédőt látták benne, holott ítéleteit sokkal inkább motiválhatta a Jobbikétól nem teljesen távol álló gondolatvilága" - fogalmazott a bíróságok világát jól ismerő forrásunk.
Balsai Istvánra és Szalay Péterre túl sok szót nem vesztegettek forrásaink: utóbbira azért nem, mert a különböző sajtóperekben a Fideszt és annak politikusait igen nagy eredményességgel képviselő ügyvéd esetét egyértelműnek látják. "A hála mégiscsak politikai kategória" - fordította ellentétébe a rendszerváltás-kori bonmot-t egyik informátorunk. Balsai várható megválasztását pedig többnyire csak legyintéssel vagy néhány szóval kommentálták az általunk megkérdezettek. Balsai feladata az lesz, hogy politikai főnökei szempontjait képviselje az AB-n - vagyis rá nem vonatkoztatták azon megállapításukat, hogy a talár fölvételével a bíró leveti pártpolitikai megfontolásait. Balsai István politikai kanyarjai eddig mindenesetre azt mutatták, hogy megbízható lojalitással képviselte azon szövetségesei érdekeit, akiktől cserébe politikai túlélését remélte. Híven szolgálta Antall Józsefet és Lezsák Sándort, a Fidesztől függetlenedni akaró Dávid Ibolya harcostársaként éppoly nyegle iróniával nyilatkozott a Fidesz újsütetű jobboldaliságáról és kereszténységéről (lásd például: Taps nélkül, Magyar Narancs, 2000. január 27.), mint néhány év múlva Orbán Viktor híveként Dávid Ibolya függetlenségi törekvéseiről. Mindezzel együtt is alkotmánybírósági jelenléte - egyöntetű vélekedés szerint - nem oszt, nem szoroz.
Pokol Béla jelölését mindegyik általunk megkérdezett jogász szakmailag legitim döntésnek tartja. Pokolt a szélesebb közönség leginkább kisgazdapárti karrierje és a sajtót megregulázni óhajtó, általa forszírozott válaszadási jog, illetve az ezzel szembeni tiltakozás miatt ismerheti. Rendkívül fölkészült jogtudósnak, de olykor a kezelhetetlenségig öntörvényű személyiségnek írták le forrásaink. Egyikük pikírten jegyezte meg, hogy Pokol véleménye az AB-ról ugyanakkor sokat finomodott: már nem gondolja, hogy fölösleges intézmény volna. Pokol szerint viszont az Alkotmánybíróságnak is kontradiktórius eljárást kellene alkalmaznia, azaz a felek meghallgatásával, nyilvános eljárásban hozni határozatokat.
Egy alkotmányjogász forrásunk radikálisan gondolkodó, a baloldali-progresszív értékrenddel sok helyen élesen szemben álló, de briliáns jogászként jellemezte, akinek a jogi műveltsége csak Bragyova Andráséhoz és Sajó Andráséhoz fogható. "Persze az ennyire okos emberek sosem százasok" - utalt kevésbé finom szavakkal Pokol mások által is említett öntörvényűségére. Ugyanő említette meg azt is, hogy az amerikai szakirodalom évszázados tapasztalatok alapján azt szűrte le, hogy azok a bíróságok működnek jól, ahol a mérsékelt tagok többsége mellett vannak nagyon karakteres, de radikális elképzeléseik miatt általában kisebbségben maradó bírók is, akiknek újszerű fölvetései megtermékenyítően hatnak az ítélkezésre. E forrásunk szerint ha 2014 után fölmerülne, hogy például az egykulcsos adót ne kétharmados, hanem feles többséggel lehessen módosítani - vagyis hogy ez ne alkotmányossági kérdés legyen, hanem ebben újra a parlamentarizmus érvényesüljön -, az alkotmánybírók közül Pokol Béla fog a leghangosabban e törekvés mellé állni.
- bányai, mészáros -
