A leköszönő szocialista kormány több hónapos késéssel, idén márciusban írta ki a 2008-as előadó-művészeti törvény által a VI-os kategóriába sorolt (táncművészeti, színházi, bábszínházi) társulatok működési pályázatait. A csúszást továbbiak követték, és bár az utófinanszírozás eddig is bevett és sok nehézséget okozó gyakorlat volt, ekkora késésre még nem volt példa. A pályázat eredményét június 14-én ki kellett volna hirdetni, de ez lényegében máig nem történt meg.
Piszkos Fred barátsága
A kuratórium június 2-án továbbította döntését az Előadóművészeti Tanácsnak (EMT), innen pedig - szemben a mást állító sajtóhírekkel - szintén időben elkerült Szőcs Gézához, az illetékes államtitkárhoz, akinél aztán megakadt. A minisztérium azon állítása tehát, hogy a jelenlegi bizonytalanságot egyedül az előző kormány okozta a kései kiírással, nem felel meg a tényeknek.
A társulatok most, az év felén túl sem látják, mikor fognak hozzáférni a pénzhez, és az sem világos, hogy egyáltalán mennyihez. Csak az a biztos, hogy az előirányzott pénz tekintélyes részét zárolják, vagy végleg elveszik tőlük. Az idézett sajtónyilatkozat közzétételét követően, július huszadika körül megindult valamiféle mozgás: először 20 százalékos megvonásról volt szó az informális megbeszéléseken, aztán múlt hét közepén a Klubrádióban Csáki Judit Szőcs Géza jóváhagyásával 30 százalékos elvonásról tájékoztatott - igaz, erről a hírről mit sem tudott a minisztériumi apparátus, amikor meg kívánták velük erősíttetni. E félhivatalos bejelentést követte egy pénteki közlemény, pazar dramaturgiával éppen a független társulatokat reprezentáló szervezetek sajtótájékoztatójának végére időzítve: ez immár 50 százalék visszatartásáról szólt, pontosabban arról a reményről, hogy a szocialistáktól örökölt kétségbeejtő költségvetési állapotok és a kései kiírás ellenére még idén el tudják juttatni a támogatások legalább felét az érintetteknek. A helyzet tehát egyre romlik. A történet egyúttal sejtetni enged valamit Szőcs Géza államtitkár szavainak súlyáról is; államtitkári credója, miszerint a kultúra nemzetstratégiai kérdés, mulatságos színben tűnik fel, amikor azzal kell szembesülnie, hogy épp a kulturális államtitkárságot is magába foglaló csúcsminisztériumot kényszerítik a megtakarítani kívánt 40 milliárdos tétel bő negyedének (11 milliárd forintnak) a kigazdálkodására. Továbbá annak ellenére, hogy Szőcs több ízben deklarálta: kiemelt művészeti ágként kívánja kezelni a filmet, átmenetileg leállt a magyar filmgyártás a forráshiány miatt. Úgy tűnik, Szőcs szeretete Piszkos Fredéhez hasonlít: menten bajba kerül, akit kitüntet vele.
A költségvetési egyensúly szempontjából jelentéktelen elvonás könnyen felszámolhatja az alternatív színházi szcénát, és mintha épp ez lenne a cél. A független társulatoknak a törvény szerint 10 százalék jár az önkormányzati fenntartású színházak (minisztériumi keretből származó) éves támogatásából - a teljes színházi támogatásnak ez azonban mindössze 3,87 százaléka, ha nem vesszük figyelembe a kőszínházak adókedvezményeit, hiszen ezekkel együtt még kisebb a részesedés. Ezen a 3,87 százalékon kíván spórolni a kulturális tárca, attól sem zavartatva magát, hogy az aránytalan elvonás törvénybe ütközik, hiszen a legfrissebb hírek szerinti pénz (körülbelül 650 millió forint a pályázó 97 társulatnak) értelemszerűen fele csak az előírt 10 százaléknak. Felmerül a kérdés, miért kívánja a kulturális irányítás szándékosan kivéreztetni ezt a művészi közeget, mások mellett Bozsik Yvette, Frenák Pál, Juronics Tamás, Gergye Krisztián, Vajdai Vilmos, Pintér Béla társulatát, számos külföldi fesztivál elismert és állandó résztvevőit, a magyar kulturális élet egyik legfontosabb szegmensét. A válasz sokak egybehangzó véleménye szerint: a Magyar Teátrumi Társaság, vagy még inkább a szervezet vezetője, Vidnyánszky Attila miatt. Forrásaink szerint a debreceni színigazgató, "a társaság esze" és sokak szerint egyetlen igazán jelentős rendezője "kavar" a színfalak mögött, ő az, aki, stílben maradva, súg a színházi területen kevésbé tájékozott Szőcsnek. A Teátrumi Társaság 2008 végén alakult, a vidéki kőszínházak érdekképviseletét kívánja ellátni, a Bárka kivételével vidéki - többnyire fideszes irányítású - nagyvárosok kőszínházai alapították. Az alapító tagok szerint a Magyar Színházi Társaság nem képviseli megfelelően az érdekeiket, és amúgy is gyenge az érdekérvényesítő képessége. Az utóbbi időkben, amikor már világosan látszott, hogy az "eredményes érdekképviseletet" nagyban segíti a Fideszhez fűződő jó viszony, egyre több színház csatlakozott hozzájuk. A Budapest-vidék ellentét önértelmezésük fontos része, úgy látják, a fővárosi színházakat sokkal jobban tartja a költségvetés, mint amennyit érdemelnének, a vidékieket pedig diszkriminálják. Az, hogy az alternatív társulatok többnyire fővárosiak, szintén szemet szúrt a társaság elnökének. A szervezet születése összekapcsolódott az előadó-művészeti törvény körüli vitákkal. Nehezményezték - a vidéki társulatok helyzetén kívül - a törvény azon passzusát, ami az Előadóművészeti Tanács felállításáról rendelkezett, mert nem látták biztosítottnak, hogy a testület megfelelő, szakmailag megalapozott döntéseket hoz majd, és nem politikai érdekek vezérlik. Azt is nehezményezték, hogy a független színházaknak túlzott kedvezményeket biztosít a jelenleg hatályos törvényjavaslat, amennyiben előírja - szerintük indokolatlan, pazarló nagyvonalúsággal - mindenkori támogatásuk minimumát.
"Bizonyos érdekkör"
A lapunknak nyilatkozó Vidnyánszky Attila azzal a példával érzékelteti az aránytalanságot, hogy a kuratóriumi előterjesztés szerint Gergye Krisztián társulata annyi pénzhez jutna, mint amennyi a Magyar Állami Népi Együttesnek áll rendelkezésére, ha költségeik közül levonjuk a tagok fizetését. Azt az állítást, hogy 2000 ember egzisztenciáját biztosítja az úgynevezett VI-os kategória, megtévesztőnek tartja. A szóban forgó művészek jelentős része ugyanis kőszínházi alkalmazott is, tb-járulékot nem független társulata fizet utána. További baj szerinte, hogy a VI-os kategóriában nyilvántartott társulatok, mivel csupán a kétévi működés a feltétel, egyre szaporodnak, ráadásul a számukra kiosztható összegnek nincs felső limitje, csak kötelező minimuma. A "blöffszínházakat" tehát semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy a színházi költségvetés egyre nagyobb részét zsebelhessék be; a törvény "gerjeszti" ezt a folyamatot. Ellenvetésünkre, hogy a nyilvántartásba vétel még semmilyen támogatást nem biztosít a független társulatok számára, hiszen a függetleneknek nincs garantált pénzük, csak pályázati jogosultságuk, és a szakmai kurátorok dolga kiszűrni a pályázók közül a "blöffszínházakat", a rendező úgy véli, a kuratórium és létrehozója, az Előadóművészeti Tanács nem végzi el ezt a feladatát, politikai alapon ítél a pénzekről - az idei döntést is ezért kifogásolta. A tanácsot meglátása szerint úgy állították össze, hogy a megelőző kultuszminiszter, Hiller István akarata a tagságon keresztül biztosan érvényesülhessen. A törvény azonban a szakma képviselőit delegálja a testületbe, többek között a Magyar Teátrumi Társaság elnökeként éppen Vidnyánszkyt. Csakhogy a szakmai testületek is politikai alapon szerveződnek - veti ellen. Kérdésünkre, hogy ha nem a szakma, akkor ki hozzon szakmai döntéseket, azt feleli, hogy szükség volna egy nagy és az alapoktól induló egyeztetésre a színházi struktúra működtetéséről, ami számba venné és lezárná a múlt bűneit. A struktúra átalakításának része kell, hogy legyen a független színházi szféra minél teljesebb integrálása a kőszínházakba, hogy teremtő gondolataik így közvetlenebbül újíthassák meg azok működését. Õ például saját színházában játszott, sőt a bérletes előadások közé tett ilyen produkciókat, és ezt továbbra is szívesen teszi, amennyiben az alternatívok hajlandóak vidékre jönni. Megítélése szerint mindenütt ez történik a színházi világban, elmúlt már az idő, amikor "kívülről" inspirálta az alternatív szcéna innovativitása a kőszínházakat. És hogy mit lehet tenni akkor, ha a független művészek nem kívánnak bemenni a kőszínházba? Õ senkit semmire nem akar kényszeríteni, mondja Vidnyánszky Attila, csak egy általa kívánatosnak tartott jövőképről beszélt. Meggyőződése különben, hogy nem az egyes évi költségvetések aktuális helyzetéhez kéne kötni a terület támogatását, hanem három évre előre kellene pénzt kapnia az egész szakmának. E javaslatát 2008 végén próbálta is keresztülvinni, de a függetleneknek nagyon sürgős volt a törvény elfogadása, azért is lett olyan, amilyen. Kérdésünkre, hogy vajon mi lehet szerinte az oka, hogy az alternatív színházi élet, amint azt nehezményezi is, Budapestre koncentrálódik, azt válaszolja, hogy "mert egy bizonyos érdekkörhöz kötődnek", amely szándékosan meg akarja semmisíteni a vidéki alternatív kezdeményezéseket. Meggyőződése szerint most a helyzet változni fog, bár szerinte ez a fejlemény is hozzájárul majd az alternatív színházi mezőny további hígulásához. Arra vonatkozó további érdeklődésünket, hogy kik alkotnák ezt a bizonyos fővárosi érdekkört, azzal vágja el, hogy tudjuk mi jól, kikre gondol. Végül abban maradunk, hogy az MSZP-re és az SZDSZ-re.
Gergye Krisztián szinhaz.net-es interjúja szerint az intézményesülés, amit Vidnyánszky javasol, ellehetetlenítené a "projektszínházi" működést, a társulatok adottságai és "műsorpolitikája" erősen behatárolnák a lehetőségeket. Lapunknak nyilatkozva sem Vajdai Vilmos, a TÁP Színház vezetője, sem Gáspár Máté, a VI-os kategóriába sorolt szervezetek működési támogatásának megítélésére javaslatot tevő szakmai kuratórium elnöke, sem Balog József, a Magyar Alternatív Színházi Közösség (MASZK) vezetője nem érzékeli azokat a világtrendeket, amelyek beparancsolnák őket a kőszínházakba.
"Baltával fogpiszkálót"
Abban is egyetértenek, hogy ha a kőszínház valóban képes volna is integrálni a független szféra legjobbjait, annak a közegnek a felszámolása, ami kitermelte őket, lehetetlenné tenné további eredeti tehetségek, újító ötletek megjelenését. A végzős színművészetis osztályok hallgatói közül sokan már csak lehetőség hiányában sem szerződnek egyből kőszínházba, hanem társulatokat alapítanak, és ezt a mozgást nehéz parancsra megszüntetni. Az eddigi kísérletek Balog szerint amúgy is bizonyítják, hogy ez az út nem vagy csak kivételes esetben járható - ez az eset éppen Vidnyánszkyé, aki rendszeres résztvevője volt az utóbbi évekig a MASZK által szervezett szegedi Thealternek, az alternatív színházak nyári fesztiváljának. A dolog akkor működhetne valamelyest, ha - legalábbis ebben a vonatkozásban - még 50 Vidnyánszky Attila volna, ezt azonban a kőszínházi struktúra úgysem bírná el. Pintér Bélát például "behívta" a Nemzeti Színház stúdiójába 2006-ban Jordán Tamás, de a Nemzeti apparátusa nem volt hajlandó közönséget szervezni számukra, vélvén, hogy az ő hagyományos közönségük úgysem vevő erre. "Baltával nem lehet fogpiszkálót hegyezni" - összegez Balog. A kőszínházak igencsak korlátozott érdeklődését mutatja, meséli Gáspár, az egykori Krétakör ügyvezetője, hogy színházuk világszerte sikeres produkcióit annak idején szinte sosem hívták, s legfeljebb kivételesen fogadták be a vidéki színházak, így "alsóbb szinteken" (művelődési házakban, fesztiválokon) tudtak csak megjelenni. Gáspár a kőszínházi vezetők szolidaritását nem is reméli. Vajdai optimistább: "A kiszolgáltatottság hosszú távon senkinek nem jó, rájuk is sor kerülhet még."
Mácsai Pál (az Örkény Színház igazgatója) lapunkhoz eljuttatott álláspontjában kifejti: "Hogy a független szférát a magyar színházi működés egyik forrásának összesen 10 százaléka kötelezően megilleti, azt sem soknak, sem kevésnek nem találom, ez nagyjából jól eltalált szám. Fontos terület, léte a szakmánk természetéből következik, és hagyományosan termékeny kölcsönhatásban áll a kőszínházi gondolkodással. Nem csak arról van szó, hogy kíváncsi alkotók kitalálnak valami újszerűt kis terekben, aztán azt a nagy helyeken is használják, ez sokkal bonyolultabb, mélyebb kapcsolat. Régóta az is mindennapos, hogy egy alkotó vagy csoport a kőszínházból lép át, vagy itt is, ott is alkot. Ez természetes, hasznos együttélés."
Hosszú távon azonban különösen kétségbeejtővé teszi a helyzetet, hogy az újraírt költségvetés kisebb előadásszámot tesz lehetővé, ami kisebb közönséget jelent, és ez alapvetően befolyásolja a társulatok jövőbeli pályázati esélyeit. Ráadásul a zárolás miatt idén a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) sem fordulhatnak. A pár hete lezajlott Thealter fesztivál költségeiről a szervezőknek például úgy kell elszámolniuk, hogy még nincsen szerződésük arra az összegre, amiből - elvileg - megrendezték volna, noha az NKA április közepén ítélte meg a pénzt. Ha a fesztivál egyszer elmarad, végleg kiesnek a pályázati rendszerből. Vidnyánszky állításával szemben, miszerint túlzottan lazák a VI-os kategóriával szemben támasztott elszámolási követelmények, minden egyes tételről, minden fillérről számlát kell mellékelni, és mindennek utána is járnak, már csak azért is, emlékeztet Balog József, mert a függetleneknek egy fillér sem jár "automatikusan", minden bevételük csak pályázati pénz lehet. Gáspár Máté még élesebben fogalmaz: a kőszínházak pénzszerző stratégiájához tartozik, hogy lesajnálják az alternatív kezdeményezéseket, noha szakmailag megbízható mutatók hiányában bármely finanszírozási besorolás óhatatlanul önkényes, így érdekvezérelt marad.
Az alternatív szcéna anyagi helyzetének viszonylagos - úgy tűnik, felettébb átmeneti - stabilizálódása különösen bőszítette a kőszínházi lobbit. Gáspár attól is tart, hogy Szőcs belenyúlhat a kuratórium által felállított, a jóváhagyás után nyilvánosságra kerülő erősorrendbe - ezt a törvény szerint, amennyiben megindokolja, megteheti. Ennél csak azt tartja szakmailag aggályosabbnak, ha a koncepció nélküli kulturális politikára jellemző, rendkívül kártékony fűnyíróelv alapján kaszálják le a területet. "Létezik konstruktív megoldás, de ahhoz konzultálni kell a hozzáértőkkel" - teszi hozzá, és sajnálja, hogy Vidnyánszky nem volt jelen az EMT azon ülésén, amikor jóváhagyták a kuratóriumi döntést, csak levélben jelezte, hogy nem érti az elosztás szempontjait. Pedig kidolgoztak egy részletes szempontrendszert, amit el is küldtek az EMT minden tagjának, így természetesen Vidnyánszkynak is, és amelyet a Teátrumi Társaság informális úton el is ismert, e szempontok irányították a kuratórium munkáját - tájékoztat Hudi László, a Független Színházak Szövetségének elnöke. Hudi furcsállja, hogy Vidnyánszky levelében kizárólag a függetleneknek szánt pénzek igazságos elosztása miatt aggódott, a többi pályázat nem érdekelte. Stratégiája Gáspár szerint azért különösen visszatetsző, mert mást mond a kollégáknak, és mást "súg" Szőcsnek. Azt a felvetést, hogy a független társulatok az MSZP és az SZDSZ bábjai lennének, megütközve fogadja - mint mondja, addig, amíg még volt tétje, lépten-nyomon hangsúlyozta, hogy "az SZDSZ fővárosi kultúrpolitikájának teljes hiánya" is felelős a jelenlegi csődért. Különben a szabad demokrata városvezetés igazán nem kényeztette a Krétakört, ahogy az MSZP-többség által kinevezett vidéki színházigazgatók sem nagyon siettek meghívni előadásaikat. "Épp annyi közünk van és volt az MSZP-hez és az SZDSZ-hez, mint Vidnyánszkynak." Gáspár szerint körültekintőbben kellene egymás fejére olvasni a "múlt bűneit", és vissza kellene venni a "végképp eltörölni" rossz emlékű hevületéből. Vidnyánszky szerinte rossz viszonyban van saját múltjával, és fájdalmas, hogy úgy viselkedik, olyan kijelentéseket tesz, mint mondjuk Balázs Péter, akivel valóban nem volna miről beszélgetniük a függetleneknek, olyan mély a szakadék az ő kulturális preferenciáik és a szolnoki direktornak az Echo Tv-ben hirdetett credója között. Vidnyánszkyval azonban nem ez a helyzet, ez teszi az egész ügyet különösen érthetetlenné és szomorúvá.
Schönberger Ádám, a Bánkitó Fesztivál egyik szervezője a befogadó terek (Merlin, Tűzraktér, Sirály) és a független társulatok szimbiózisáról beszél. A független társulatok megszűnése szerinte az egész, hálózatszerű alternatív kulturális színtér létét veszélyezteti, mindazt, "ami Budapestet elevenné teszi". A fesztiválon a Városi Színház tervezett programjait nagy valószínűséggel le kell mondani. Ez gyengítené a különböző, együtt élő nemzetiségi kultúrákat bemutató fesztiváli program vonzerejét: a független színházak és az érdeklődő roma fiatalok közös részvételével megrendezni kívánt workshop ötlete is kútba eshet.
Amennyiben kiderül végre, ki mennyit kap meg, legjobb esetben is hetekig tart majd a szerződések megkötése, további hetekig az utalás. Ezt alapul véve bőven benne járunk majd az őszben, mire a társulatok megkapják a 2010-es működésükre szánt félpénzüket. Feltéve, hogy igazolni tudják, hogy nincsenek közüzemi tartozásaik, ami azért nem lesz egyszerű, mert éppen az ez évi működési támogatásukból fizették volna a közüzemi díjakat. Hudi László szerint is világos, hogy amit látunk, nem spórolás, hanem koncepció, és félő, hogy az új előadóművészeti törvény ezt az állapotot szentesíti vagy rontja még tovább. Mostantól "csak szocialista nagyvállalatok, üzemek működését engedélyezik", teszi hozzá, és nem ő az egyetlen, aki a szocialista kultúrpolitika értetlen agresszivitását látja feléledni az alternatív kulturális mozgalmakkal szemben.
Noha a minisztérium képviselőit, értesültünk a sajtótájékoztatón, "informális csatornákon keresztül" meghívták, senki nem jött el közülük pénteken a Merlin Színházba. A független társulatok továbbra is keresik a párbeszéd lehetőségét, de felettébb kérdéses, hogy a nemzeti együttműködés kormánya hajlandó lesz-e szóba állni velük, vagy szó és ok nélkül inkább megfojtja őket.
