Az M3-ason alig több mint egy óra Tiszaújváros; onnan néhány apró településen áthajtva a Sajó-kanyaron átvezető szűk hídra érünk. A folyón túl egyre több a kopottas, régi ház.
Kiscsécs a "legtakarosabb borsodi roma település" címet is kiérdemelte az elmúlt években; a lakosság 90 százaléka ugyanis cigány etnikumú. Nagyjából ennyi a munkanélküliek aránya is. Az utcák (mind a kettő) gondozottak, az árkokban szépen nyírt fű, a házak tiszták, körülöttük virágok, gondosan megművelt kiskertek. Ám az épületek nagy része vakolatlan, egy-kettő megrogyva utolsó éveit éli, többnél késnek az időnként szükséges állagmegőrzési munkák. Erre már nem telik. A házak többségében ugyan van áram, de víz már alig-alig, az utcai kutakat használja majd' mindenki. Gáz, csatornahálózat nincs. A közműcégeknek nem éri meg a befektetés, mert mint állítják, úgysem tudnák fizetni a rezsit a helyiek. Telefon egy-két háznál és egy utcai fülkében van. Mobilt senkinél sem láttunk. Autó kettő-három akad. A településen
nincs posta, kocsma, bolt
Az alapvetőbb szükségleti cikkekért (kenyérért, tejért is) a szomszédos Kesznyétenbe vagy Girincsre kell menni - többnyire gyalog. Nincs óvoda, iskola, orvosi rendelő.
"Nagyon nehéz itt az élet - mondja a község polgármestere, Balogh Tibor. - A rendszerváltás óta csak vegetálunk. Korábban Miskolcon, Bőcsön, Tiszaújvárosban dolgoztak az emberek, még az asszonyok közül is sokan. De a változásokkor a vidéki, alacsony képzettségűeket elküldték. Sokuknak azóta nincs biztos állása. Segélyekből, alkalmi munkákból élnek. Van egy csirkés vállalkozó nem messze innen, ő szokta alkalmazni a helyieket néha. Rajta kívül semmi, de semmi lehetőség nincs dolgozni. Pedig dolgos, tiszta romák laknak itt, hál' istennek alkoholizmus, bűnözés, lopás sincs. Az emberek taníttatják a gyerekeket, már amíg bírják, de a többség csak nyolc általánost végzett."
A falu éves költségvetése 50 millió forint, amit majdnem teljes egészében segélyekre, közhasznú munkákra fordít. "Ötven családot támogatunk, hogy szó szerint éhen ne haljanak. Mi mást tehetnénk, mikor sírva jönnek, hogy nincs mit enniük? Kifizetjük a négy önkormányzati alkalmazottat, a családok helyett százalékban az utcai közkutak díját, hogy legalább tiszta vizük legyen az embereknek. Évek óta építés alatt áll az óvoda épülete, 5-6 millió kellene csupán a befejezéshez, és akkor legalább már a legkisebbeknek nem kellene a hófúvásban utazni reggelente. De annyink sincs. A templomunk gyakorlatilag összedőlt, most próbálunk újat építeni. Ki tudja, elkészül-e. Én 1994 óta vagyok polgármester, mert nincs más jelentkező. Pedig ez sem jó. Kellenének az új ötletek. Az öt képviselő-testületi tagságra is csak 11-en pályáznak. Jórészt ők is mindig ugyanazok. Ilyen helyen nincs értelme pártokról vagy politikáról beszélni. Ez rajtunk nem segít. Egyébként igen magas, körülbelül 80 százalékos szokott lenni a választási részvétel aránya."
A nagypolitika nem tájékozódik errefele a "köztársaság" helyzetéről, illetve az "emberek" problémáiról. "Pedig hívtunk megyei, országos ismertségű politikust is, hogy nézze meg, jöjjön el. Vissza sem jeleztek. Egyszerűen nem jöttek és kész" - mondja a polgármester. Az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a faluban a 20 ezer forintot. "Pályázatokhoz sokszor saját tőke kellene, bárhová jelentkezünk, nem nyerünk. Nem segít senki. Tavaly Telkiből - akkor ők voltak a leggazdagabbak az országban - kaptunk egy teherautónyi használt cikket, és néha a Máltai Szeretetszolgálat hoz csomagokat. Megköszönjük, jólesik, de nem segély, hanem munka kellene a lakosságnak. Nyertünk a Leader-község uniós pályázaton, lesznek majd fából útjelző tábláink. Higgye el, nem ez volt a legsürgetőbb! Tiszaújváros közel lenne, de úgy látom, hogy a két éve megalakult kistérségi társulásban sem nagyon lesz nekünk, kicsiknek szavunk" - sorolja tovább a bajaikat Balogh Tibor.
A Sajón túl elterülő Tiszaújváros gyors fejlődésnek induló város képét mutatja az elmúlt években. Jórészt érintetlenek a volt szocialista nagyüzemek, ám a képzetlen, vidéki munkaerőt nem látják szívesen. Kiscsécs problémáira a kistérségi társulás hivatalvezetője, Dohány László sem tud rövid távú megoldást kínálni: "2004-ben ösztönző támogatást nyert, megközelítően 95 millió forint értékben a társulás, amely öszszegből minden település, így Kiscsécs is részesült. A támogatásnak volt pénzbeli és eszközbeli része is. Az eszközök közül a legfontosabb az iskolai oktatáshoz biztosítottak, illetve a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást szolgáló készülékek, de különféle szolgáltatásban is részesültek, mint
például logopédia
Elkészült a kistérség területfejlesztési koncepciója, valamint az ahhoz kapcsolódó három operatív program: turisztikai, mezőgazdasági, közlekedési. Több témában tanulmánytervek készültek, amelyek alapjai a következő időszak pályázatainak. Jelenleg készül a kistérség szolgáltatástervezési, valamint informatikai koncepciója is. Kiscsécs is a társulás aktív tagja."
Ifjabb Balogh Sándor húszas éveibe lépő fiatalember. Egykedvűen matat az alig lakóháznyi méretű polgármesteri hivatal fűkaszájával. Kérésünkre körbevezet a faluban. "Édesanyám korán meghalt. Apám, mikor tízéves voltam, már nem tudott etetni minket a testvéreimmel, így kerültem állami gondozásba. Tizennyolc évesen tudott újra összeköltözni a család. A pénzből, amit intézetisként kaptunk, vettünk egy házat a faluban. Most itt élünk hatan. Nálunk van víz és áram is, de télen nehéz lesz fizetni. Most jó, mert a testvéremmel együtt dolgozunk a hivatalnak. De egy hónap múlva már csak apám 23 ezer forintja marad mindannyiunkra, mint biztos pénz. Abból húzzuk ki a telet. Már gyűjtjük a fát tüzelőre. Főleg a Sajóból halászunk uszadékfát, de van úgy, hogy több kilométerre is elmegyünk tűzrevalóért. Ültetünk krumplit, az jó! Sokáig eláll, és sokféleképp el lehet készíteni. Nálunk a faluban nem az a kérdés, hogy mit eszünk, hanem hogy eszünk-e valamit! A mostohaanyám azt szokta mondani, hogy reggel, mikor felkel, már égnek áll a haja, hogy mit ad ennyiünknek enni! Aztán valami alkalmi munka is akad talán télen. Ha nem segítene a hivatal, itt sokan éhen is halnának. Áldott jó ember a polgármester, hiába is indulna más, úgysem lenne vetélytársa." Mikor ment szórakozni utoljára? - kérdezzük, csak hogy mondjunk valamit. "2002-ben elmentünk a falubeli srácokkal az egyik környékbeli diszkóba. De azóta nem igazán tudok. Ruha is kellene oda, meg pénz is. Másnap meg mit ennénk? Az egyik csomagban voltak könyvek is, azokat kiolvastam, meg néha focizunk vagy horgászunk a haverokkal. A Sajóban fogott halat meg megesszük."
"Belefáradtam - hajtja tenyerébe arcát a polgármester. - Nagyon belefáradtam, hogy semmi kiutat nem látok. 1994-ben még úgy tűnt, lesz lehetőség, de mára semmi kilátás. Sem támogatás, sem program, hogy mi lesz a jövője ezeknek az embereknek. Hogy legalább elmondhatnánk: a ciklus végére előreléptünk. Mindegy, ki van kormányon, mi egyre lejjebb csúszunk. Semmi reményt nem látok."
