Az Országgyűlés előtt a bankadó - Ami jár

  • Mészáros Bálint
  • 2010. július 8.

Belpol

Megszakadtak a pénzintézeti különadóról folyó tárgyalások, a kormány a "huzavonát" megelégelve benyújtotta a Háznak saját elképzelését. Mészáros Bálint
Megszakadtak a pénzintézeti különadóról folyó tárgyalások, a kormány a "huzavonát" megelégelve benyújtotta a Háznak saját elképzelését.

A legújabb fejlemények minden korábbinál világosabban mutatják, hogy a kormányt nem lehet eltántorítani a pénzügyi szektor vállalkozásaitól beszedendő pluszadó ötletétől. Ez persze érthető, hiszen nem egyszerűen bevételi tervezésről van szó, hanem az "új gazdaságpolitika" egyik fundamentumáról. A nevezetes 29 pont - ami egyébként a rossz nyelvek szerint azért ennyi, mert a brüsszeli "nem" utáni pánikszerű programalkotásban a harmincadikra már senkinek nem volt ötlete - forrásigényét ugyanis nagyrészt a pénzintézeti pluszadóból várt

200 milliárd forint

hivatott kielégíteni. Az állam adókivetési joga természetesen aligha korlátozható, de a szektor fontossága miatt azért nem árt annak szereplőivel is egyeztetni. Ráadásul az elmúlt hetekben többször is úgy tűnt, hogy az adókivetés módját és az ütemezését illetően nem lehetetlen a tárgyalásos megoldás.

Bár megállapodás nem született, múlt hét pénteken a kormány mégis beterjesztette a parlamentnek a bankadóról készített saját verzióját, vagyis "az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló" törvény módosítását (interjúnk Asztalos László Györggyel még ez előtt készült). A kormányzati magatartás hirtelen változása (noha annak okai közül a diktátumokra mindig is hajlamos fideszes erőszakosság teljesen nem zárható ki) nem volt előzmény nélküli: múlt hét csütörtökön a Bankszövetség - a külföldi anyabankok kérését tolmácsolva - indítványozta, hogy a tárgyalásokat halasszák el az e heti IMF-látogatás utánra. A bankok szempontja érthető, hiszen a Valutaalap nem feltétlenül barátja a tervezetthez hasonló brutális elvonásnak; a vele kötött hitelszerződés ugyanis tartalmazza a folyamatos anyabanki finanszírozást, amit a különadó szélsőséges esetben, legalábbis időlegesen, akár meg is hiúsíthat. Másrészt ha az elvonás visszaveti a gazdasági növekedést, az az IMF-hitel nem törlesztésének kockázatát is emeli. És nyilván az sem volna jó, ha a magyar bankadó példája régiószerte elharapódzna, mert az már a térségben erős pénzintézeteket tényleg megrogyaszthatná, és a pénzügyi közvetítői rendszer instabilitásának réme még nem tűnt el nyom nélkül. A kormány viszont a bankárok halasztási kérelmét időhúzásnak is értékelhette, amire a tépelődés időbeli végpontját kijelölő ultimátummal reagált. A törvényjavaslatot ugyanis sürgősséggel fogják tárgyalni, tehát a pénzintézetek és a kormány közötti kompromisszum kimunkálására már csak a módosító indítványok elfogadásáig - valószínűleg a jövő hét végéig - van mód.

A nyomásgyakorlásnak tudható be az is, hogy a benyújtott jogszabálytervezet visszalép a tárgyalásokon korábban már körvonalazódó megoldásoktól: azaz kettő helyett mégis három évre szólna az elvonás, és az érintett ágazatok közötti tehereloszlás még inkább a bankok felé tolódna. A javaslatban szereplő számítási mód alapján 134 milliárd forint jönne a hitelintézetektől, 36 milliárd a biztosítóktól, a maradék pedig a pénzügyi vállalkozásoktól, befektetési vállalkozásoktól, tőzsdei szolgáltatóktól és a befektetésialapkezelőktől. Az adóztatás hivatalos magyarázata mindvégig az volt, hogy e vállalkozások rengeteget keresnek (meg hogy az állam a válságban jószívűen kisegítette őket, ami egyszerűen nem igaz), ehhez képest az adómérték kiszámításában a nyereségnek semmilyen szerep nem jutott. A bankoktól a tavalyi mérlegfőösszegük 0,45 százalékát várják, a biztosítóktól a viszontbiztosítás nélküli megszolgált díj 5,2 százalékát, és a többi pénzügyi szervezet adóalapját is az árbevétel, a kezelt vagyon vagy az eszközérték képezi.

Az iparűzési adóhoz hasonló módszer okai érthetőek. Egyértelmű például, hogy a mérlegfőöszszeggel nehezebb (bár korántsem lehetetlen) trükközni, mint a nyereség kimutatásával. A csak eredményalapú adó ráadásul azzal a nem kívánt következménnyel járna, hogy a teljes summa több mint felét egyetlen szereplő, az OTP-csoport volna kénytelen kiköhögni. A javasolt megoldás miatt viszont néhány pénzintézet - a nagy bankok közül az MKB, a CIB és a Raiffeisen - adókötelezettségét nem fedezi a teljes tavalyi nyereségük sem, azaz a tulajdonosokkal kell majd néhány milliárdot küldetni (a korábbi évek nyereségéből). Ebből adódóan az az óvatos feltételezés is megkockáztatható, hogy a tárgyalásokon talán a bankszektor képviselői között is voltak nézeteltérések. Ezért a kombinált számítási mód kidolgozása sem lett volna könnyű, hiszen minden cégre külön összeget mégsem lehet meghatározni - nyilván bosszantó volna, ha egy uniós tagállam elvileg demokratikus kormányának

ilyen piszlicsáré dolgokkal

kellene pepecselnie. Természetesen mindezen probléma abból adódik, hogy az előre bemondott 200 milliárdos kívánalomhoz kell utólag szabályt alkotni (s ezért is kell - adótörténeti kuriózumként - a tavalyi adatok alapján fizetni).

Az adózással érintettek lapzártánkig tartották magukat a nyilatkozatstophoz, ami azt is jelentheti, hogy még ők sem tartják teljesen lefutottnak az ügyet. A jogszabály mindenesetre igyekszik elzárni a menekülőutakat: a megszűnő és átalakuló vállalkozásokra - legalábbis idén - szintén vonatkozik az adókötelezettség. Továbbá 2011-re csak a 200 milliárdos bevétel a biztos (2012-re a törvényszöveg még a pontos összeget sem tartalmazza), a számítás alapja nem - meghagyva ezáltal a jogalkotói alkalmazkodás lehetőségét, ha netán a vállalkozásoknak addig valamilyen optimalizáló ötletük támadna. Ennélfogva a lehetséges következmények latolgatása is csak igen bizonytalan eredményre vezethet. A biztosítók mindenesetre már korábban jelezték, hogy ilyen árvízkáros időkben legfeljebb 20 milliárd forintot óhajtanak befizetni. Tavaly mondjuk jó évük volt, de a versenyt nem feltétlenül élénkítő összeolvadások természetesen nem zárhatók ki. Racionális döntéseket feltételezve, az országból való tömeges kivonulás nem tűnik valószínűnek, a díjtételek megemelkedése viszont annál inkább.

A bankokra ugyanez igaz lehet, bár a terhek áthárítása ellen az állami hatóságoknak, ha korlátozottan is, de vannak eszközeik. A hitelezési hajlandóság időleges csökkenése viszont - s erre a jegybank Monetáris Tanácsa is felhívta a figyelmet - több puszta spekulációnál. A teljes bankszektor hitel/betét aránya tavaly 151 százalék volt (a Bankszövetség közleménye szerint e pillanatban 135 százalék), tehát külső források nélkül a jelenlegi hitelezési szint fenntartása nem lehetséges. Márpedig a tőkeallokációért folyó régiós versenyben a bankadó utáni jövedelmezőségi potenciállal Magyarország nem indulna túl jó pozícióból. Kétségtelen, hogy a (manapság persze amúgy sem kiugróan népszerű) jelzálogalapú devizahitelek megszűnésével és az öngondoskodás egyelőre igen tétova kormányzati serkentésével a forrásigény csökkenthető, de a hitelpiac harmadát adó lakossági hitelezés némi visszafogása nem oldja meg a problémát. Lehet mondani, hogy nem kell a multik pénze, lehet piactorzító módon kedvezményezni a "magyar" bankokat és takarékszövetkezeteket, de a belföldi megtakarítás egész egyszerűen nem fedezi a vállalkozások hitelszükségletét. Ez persze csak akkor gond, ha a "gazdasági növekedés kormánya" valóban gazdasági növekedésben gondolkodik. Nem valószínű, hogy a gazdaságpolitika irányítói ezt ne így gondolnák, és ezért mondjuk az augusztus végén a bedőlt lakáshiteleket átvevő eszközkezelő társaság megalapításakor ne kezdenének a pénzintézetekkel immár gyümölcsözőbb tárgyalásokat.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.