Bajban az utánpótlás - A Fidelitas most

  • Magyar Krisztián
  • 2016. június 4.

Belpol

A fideszesek vagy nem tudják, vagy nem is érdekli őket, hogy kik ténykednek a párt politikuskeltetőjében. A Fidelitas mostanában nem tudott kitermelni olyan meghatározó arcokat, mint a korábbi elnök Szijjártó Péter vagy Rogán Antal. Egy rakás botrányt viszont produkáltak az ifjak.

Ha a Fidelitas képes megszólítani a nemzedékét, akkor komoly történelmi küldetésre vállalkozhat, ami nem más, mint „Magyarország megfelelő polcra emelése” – fogalmazott Orbán Viktor még 2012-ben, amikor ellátogatott a Fidesz ifjúsági szervezetéhez. Ehhez képest a Fidelitas évek óta képtelen megújulni és a fiatalok tömegét megszólítani. Néhány, kisebb visszhangot kiváltó akciójukon kívül inkább a botrányaival került előtérbe a szervezet; utóbbiak miatt az anyapártban többen kritizálták őket. Igaz, a fiatal kormánypártiaknak nem lehet könnyű dolguk, hiszen a Fidesz-kormánynak nincs ifjúságpolitikája, és a párt sem annyira vonzó a fiatalok számára, mint volt a kétezres évek első felében.

A Fidelitas korábban számos politikust adott a Fidesz-kormányzatnak: Szijjártó Péter külügyminiszter elnöke is volt a szervezetnek, csakúgy, mint a jelenleg EP-képviselő Gyürk András, aki többször irányította a párt kampányát. Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter alelnök volt a Fidelitasban, ahogyan a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Csepreghy Nándor is. A névsor korábbi államtitkárokkal, helyettes államtitkárokkal, volt és most is a parlamentben ülő országgyűlési képviselőkkel, illetve számos állami tisztségviselővel folytatható – ám úgy tűnik, a Fidelitas Szijjártó Péter elnöksége (2005–2009) után fokozatosan veszíteni kezdett a pozícióiból. A külügyminiszter után a kevésbé karakteres Ágh Péter vette át a vezetői stafétát, és míg 2010-ben a Fidelitas elnökségéből többen is – csak az alelnökök közül Koszorús László, Mihalovics Péter és Zsiga Marcell – parlamenti mandátumhoz jutottak, ez 2014-ben már csak Ághnak sikerült, aki már amúgy is a harmadik ciklusát kezdhette országgyűlési képviselőként. Ennek csak részben oka az országházi létszámcsökkentés.

Ez az első olyan teljes országgyűlési ciklus, hogy a Fidelitas aktuális elnöke nincs a parlamentben: az ifjúsági szervezet 2015 márciusában megválasztott első embere, Böröcz László „csak” alpolgármester az V. kerületben. A Rogán embereként is emlegetett politikus éveken át volt az ifjú fideszesek budapesti koordinátora, majd egyik alelnöke. Az V. kerületben 2010-ben lett először képviselő, aztán ’14-ben újrázott, és beülhetett az egyik alpolgármesteri székbe is. Böröcz először a trafikbotrányok miatt került az országos hírekbe: 2013-ban kiderült, hogy testvére Szombathelyen öt dohányboltra nyert koncessziót, és az sem maradt visszhang nélkül, hogy a kerületi Fidesz őt és csapatát küldte a szintén önkormányzati képviselő Juhász Péterre, aki a belvárosi ingatlanügyek feltárása miatt lett szálka Rogánék szemében. (A Böröcz és Juhász közti csörte máig tart, a Fidelitas honlapján jó néhány közlemény támadja az Együtt képviselőjét.)

Ami Ághéknak évekig nem sikerült – vagyis hogy az országos lapok és portálok a Fidelitas akcióiról cikkezzenek –, az a Böröcz László vezette szervezetnek napok alatt összejött. A 2015. március 14-én megválasztott új elnökség másnap már meg is találta magának Rig Lajost, a tapolcai időközi parlamenti választás végül győztes jobbikos jelöltjét. Közleményben követelték tőle, hogy mutassa meg az egyik tetkóját, amely szerintük a náci SS egyik jelmondatára utalhat. Az igazán nagy durranás az volt, amikor a március 15-i megemlékezések után Böröcz bejelentette, hogy a Fidelitas „provokátorfigyelő” csapatot alakít, mivel a nemzeti ünnepen Orbán Viktor beszédét sokan bekia­bálásokkal és zajkeltéssel zavarták meg. Az ifjú fideszesek elnöke azzal magyarázta lépésü­ket, hogy „mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni” mások rendezvényét. Arra kért mindenkit, hogy „aki provokátorokat ismer fel”, küldje el nevüket, képüket egy megadott e-mail-címre, ők pedig közzéteszik azokat. A Fidesz tudtával bejelentett ötlet nagy felháborodást keltett. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke törvénytelennek nevezte az akciót, a Facebook pedig a bejelentések miatt le is kapcsolta a „provokátorfigyelő” regisztrált oldalát. A Fidesz ugyan közleményben kiállt a fiataljai mellett, de a balul sikerült kampány nem tett jót az újjáalakult szervezetnek. Emlékezetes a felcsúti kudarc is, amikor a település buzgó fiataljainak akkor még nem is hivatalos Fidelitas-csoportja egy beteg kisfiúval próbált csatlakozókat szerezni saját Facebook-oldalához, mondván, annyi forintot adományoznak a fiú műtétjére, ahány lájkot kapnak. Végül visszakoztak, és elhatárolódtak saját maguktól is.

Egymást is aprítják

Böröcz László elnökké választása után ezt nyilatkozta: „Nem lehetünk a csendes nemzedék, amely csak asszisztál a zenekarnak.” Ám úgy tűnik, a Fidelitas a Fidesz kottájából játszik, és csupán asszisztál a kormánypárt törekvéseihez. Az utóbbi egy-másfél évben megnyilvánulásaikban hol migránsoznak, hol az új otthonteremtési programot üdvözlik, hol netet szeretnének minden egyetemi kampuszra; és nagyon boldogok a 2017-es büdzsé előzetes számai miatt, mert szerintük a jövő évi a „fiatalok költségvetése is lesz”. Természetesen a Jobbik, az MSZP, az Együtt vagy Gyurcsányék sem maradhatnak ki, a fiatal fideszesek olykor megpróbálnak odaszúrni egyet – de sablonos, és a Fidesz-retorikát híven követő közleményeiknek jószerivel semmilyen visszhangjuk nincs. A szervezetépítésre viszont ráfeküdtek – ennek elmaradása volt az egyik fideszes kifogás velük szemben –, majd’ minden hétre jut egy hír új vagy újjáalakult vidéki csoportokról. Kellenek is a friss arcok, akik besegítenek a kormány aktuális aláírásgyűjtési akcióiba.

Böröcz és a többi kis bajkeverő

Böröcz és a többi kis bajkeverő

Fotó: Kovács Attila / MTI

Hogy a szervezetépítés nem zökkenőmentes, kiválóan mutatja a szervezet februári botránya, amikor egy füzesgyarmati „wellness disznóvágáson” egymásnak estek a fiatalok. A vita hátterében az egyes érdekkörök közti ellentét lehetett, ugyanis Böröcz László és az azóta már kilépett korábbi budapesti elnök, Kurucz Dániel viszonya elmérgesedett. Az utóbbi tagságát fel is függesztette az ifjúsági szervezet etikai bizottsága úgy, hogy az eljárás részleteit Kurucz meg sem ismerhette. A volt budapesti elnök köreiben ezután nagy lett a felháborodás, és felerősödtek azok a hangok is, miszerint Böröcz nem tűri a házon belüli kritikát, és a Fidesz párthierarchiájához hasonlóan központosított irányítást próbál kialakítani (például jelentősen megvágta az alelnökök számát). A füzesgyarmati „csapatépítőn” is minden bizonnyal Kurucz és Böröcz hívei csaptak össze: volt fojtogatás és egy széttört sörösüveg sebeket is ejtett. A 444 beszámolója szerint a dulakodásba a jelenlegi elnökhöz húzó Kerékgyártó Gábor, a Fidelitas korábbi budapesti vezetője, Újbuda fideszes önkormányzati képviselője is bekapcsolódott, s neki is szerepe lehetett abban, hogy ketten megsebesültek. A sértettek ugyan nem fordultak a rendőrséghez, de megtette ezt helyettük más, így a Békéscsabai Rendőrkapitányság garázdaság gyanúja miatt nyomozást indított.

Nincs rálátásuk

Arról, hogy hogyan látja a Fidelitas működését és eredményeit, személyesen szerettük volna Böröcz Lászlót megkérdezni, de az elnök csak úgy állt volna velünk szóba, ha egy nagyobb interjút készítünk vele, amit teljes egészében közlünk. Néhány országos fideszes politikus azonban válaszolt, bár az arány eléggé elkeserítő ahhoz képest, hogy a kormánypárt majdnem összes országgyűlési képviselőjét megkerestük egyebek közt azzal a kérdéssel, hogy látnak-e olyan tehetséges Fidelitas-tagot, aki a közeljövőben egy szinttel feljebb politizálhat majd. A válaszadók többsége – köztük L. Simon László és Bencsik János – úgy reagált, hogy nincs rálátásuk az ifjúsági szervezet működésére. A válaszolók közül senki sem mondott olyan neveket, akiket tehetséges politikuspalántának tartana, és a Fidelitas tevékenységére vonatkozó kérdéseinket is udvarias semmitmondással intézték el. A korábbi Fidelitas-tag Nyitrai Zsolt szerint az elmúlt évek során számos alkalommal sikeresen működött együtt a Fidesz és ifjúsági szervezete, és reméli, a fiatalok megszólításában legalább olyan eredményesek lesznek az ifjú fideszesek, mint eddig. Pócs János a legoptimistább, ő úgy véli, „a Fidelitas alapvetően jól vizsgázik, vidéki és fővárosi szervezeteikben komoly munka folyik, sokan vannak, jól dolgoznak”.

A vidéki szervezetépítést azok a kormánypárti politikusok is megemlítették, akik csak név nélkül voltak hajlandók beszélgetni velünk. Többen megjegyezték, ez azért előnyös az anyapártnak, mert így többen tudnak gyűjteni aláírásokat, és vannak köztük ügyes, a helyi önkormányzatokba beférkőző politikusok is. Hiányoznak viszont azok az egyéniségek, akik fazont tudnának szabni a csapatnak. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a képviselők jelentős része egyáltalán nem naprakész abban, hogy mit is csinálnak a fidelitasosok, akiknek sokkal több javaslattal kellene előállniuk például a fiatalok aggasztó méretű elvándorlásának megállítására, vagy egyes oktatási kérdésekben.

Hogy lesz ebből sikeres nemzedék?

Nem a Fidelitas égisze alatt működik, de a Fidesz ifjúsági szervezetének több korábbi vezetője is asszisztált a kormány által még az előző ciklusban létrehozott Új Nemzedék Központ (ÚNK) körüli botrányokhoz. A program elindításával az volt a cél, hogy kialakuljon egy információs hálózat sok-sok vidéki irodával, ahol pályázati vagy éppenséggel életpálya-tanácsadással segíthetik a betévedő fiatalokat. Erre először 3,3 milliárd forintnyi uniós forrást – a pályázatot Mihalovics Péter volt Fidelitas-alelnök tervezte meg – kapott az ÚNK, és olyan jól tudtak gazdálkodni, hogy jutott 310 millió forint a volt fidelitasos Kuna Tibor cégének, a Young and Partners Kommunikációs és Tanácsadó Kft.-nek, vagy 8,1 millió forint a Fidesz-frakció jogi szakértőjének. Amikor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium égisze alatt létrejött programot 2014-ben átvette az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a tárca vizsgálatot tartott, és szóvá is tette a furcsa költéseket, valamint azt, hogy nem ott tart a program, ahol kellene.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is vizsgálni készült az ÚNK Nonprofit Kft. gazdálkodását, amely a felszólítás ellenére sem tudott átadni minden kért dokumentumot. Állításuk szerint az iratok egy korábbi felhőszakadás miatt „károsodtak”, illetve azonosíthatatlanná váltak. Az ÁSZ feljelentést tett, mert nem kapták meg az átvilágításhoz szükséges adatokat.

A gyanús ügyletekre uniós szinten is felfigyeltek, az Európai Bizottság (EB) nyomon követi az ÚNK körüli gyanús ügyeket, legalábbis Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő kérdésére így reagált az EB foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztosa. Marianne Thyssen jelezte: „a Bizottság felkérte az érintett tagállamot, hogy szolgáltasson információkat a felvetett kérdésekről”.

Az uniós gyanú és az ügyészségi vizsgálat ellenére újabb támogatások landoltak az ÚNK-nál az 5 milliárd forintos összértékű Komplex ifjúsági fejlesztések – új nemzedék újratöltve című, uniós forrásból finanszírozott programból. A Közbeszerzési Értesítőben már láthatók az első kiírások eredményei: az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. nettó 24,8 millió forintért rendelt imázs- és werkfilmeket a Színfolt Film Bt.-től, és szintén nettó 24,8 milliós megbízást kötöttek rendezvényszervezésre azzal a Humán Telex Kft.-vel, amelynek egyik tulajdonosa Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. Furcsa egybeesés, hogy mindkét közbeszerzési kiírásnál 24,9 millió forint volt az előzetesen kalkulált összeg. Ugyanezek a számok szerepelnek annál az eljárásnál is, amelynek végén – a Miniszterelnökségtől korábban megbízást kapó – E-press Nyomda Kft.vel kötött szerződést az ÚNK grafikai tervezésre és nyomdai munkálatokra. Az sem meglepő, hogy egy 24,9 millióra becsült közbeszerzés után 24,8 millió forintért bízták meg kommunikációs feladatok elvégzésével a Selling Line Kft.-t.

 

Figyelmébe ajánljuk