Bayer Zsolttal, Gajdics Ottóval és DJ Jeszivel erősít a Fidesz-közeli hódmezővásárhelyi rádió

  • narancs.hu
  • 2019. január 6.

Belpol

Mindent és mindenkit bevet a NER Lázár János városában.

Jövő héttől megújul a hódmezővásárhelyi központú, Makón és Kisteleken is fogható Rádió7 – írja a Fidesz mellett elkötelezett Promenád.

Ez az a rádió, melyet a Kisbíró Kft. működtet, amit ősszel vett meg Rákay Philip, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese, Csepreghy Nándor, a Lázár János vezette Miniszterelnökség volt miniszterhelyettese és államtitkára, illetve Bada János, Lázár gimnáziumi osztálytársa, aki annak a Zrt.-nek a tagja, amelyik a Lázárhoz köthető vadászkastélyt is működteti – emlékeztet a 444.hu.

Lázár János december végén ebben a rádióban beszélgetett Rákay Philippel, amelynek során a Fidesz politikusa lebutázta a hódmezővásáhelyi embereket, élükön Márki-Zay Péterrel.

Lázár szerint a rabszolgatörvény elleni ellenzéki akció Soros-féle bosszú lehetett a CEU-ügyre válaszul

Lázár megint beszólt Márki-Zaynak: "Vásárhelyt jelenleg buta és tehetségtelen vezető irányítja", a város elvesztegette 2018-at.

Hódmezővásárhely visszahódításában fontos szerep jut e rádiónak, így nem véletlen, hogy szombat délelőttönként közéleti magazint sugároznak majd, melynek állandó házigazdája Jeszenszky Zsolt (azaz DJ Jeszi) lesz, aki olyan nagyra becsült Fidesz-szimpatizánsokkal beszélget majd, mint Bayer Zsolt vagy Gajdics Ottó.

Óriásplakátokon hirdeti egy Fidesz-közeli egyesület Hódmezővásárhelyen, hogy Márki-Zay magyarellenes Soros-bérenc

Az egyesület lelkes tagjai 860 ezer forintot szántak az úgynevezett szembesítésre.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.