Bécs új főpályaudvara került annyiba, amennyiért a Mészáros-cégek 6 kilométeren vasutat építenek

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 24.

Belpol

Kilométerenként 56 milliárd forintért építkezik NER csúcsvállalkozója Kelenföld és Ferencváros között. 

Közlekedési szakemberek sem akartak hinni a fülüknek, amikor a Kelenföld és Ferencváros pályaudvar közötti vasúti vágányok bővítését közel 338 milliárdért nyerte el a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Építő Zrt – írja a G7. A nyertes ajánlat olyannyira túlzónak tűnik, hogy egy nagyságrenddel alacsonyabb lehet a munkák valós értéke: a lapnak a  téma érzékenysége miatt név nélkül nyilatkozó szakértők úgy gondolták, egy ilyen munka ára valahol 30-50 milliárd forint lehet legfeljebb.

 A költség nagyságrendjét jól mutatja, hogy a Portfolio.hu számításai szerint 2019-ben a teljes vasúti rendszer fenntartására 346 milliárd forintot költött a magyar állam, amiben benne volt a pályahálózat fenntartásának és fejlesztésének költsége mellett a diákok és nyugdíjasok utazási kedvezményeinek az ára, ahogy az új vonatok beszerzésének költségei is.

A beruházás közbeszerzési eljárását az állami Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) írta ki, a V-Híd győzelmét szeptember 3-án tették közzé (elsőként a 24.hu írt róla). Az alvállalkozók között szintén Mészáros-cégek jelennek meg, mint a V-Híd Vagyonkezelő Kft., a KÖZGÉP Zrt. és a Híd-Tám Kft*. Emellett szintén alvállalkozó lesz a hídépítés specialistájának számító A-Híd Zrt., illetve a vasútépítésekben speciális gépparkkal és szaktudással rendelkező, állami tulajdonú MÁV FKG Kft.

 közbeszerzési kiírás szerint a 337,9 milliárdos szerződésnek ezek a főbb részei:

  • a 6 kilométeres vasútfejlesztés megtervezése és engedélyeztetése, 1950 méteren harmadik vágány kiépítése, 1730 méteren harmadik és negyedik vágány kiépítése, tehát összesen 3,7 kilométeren vágánybővítés.
  • A meglévő két vágányon a tengelyterhelés 210 kilonewtonról az európai standardnak számító 225 kilonewtonra növelése, miközben a pályasebesség részlegesen 80-ról 100 kilométer/órára emelkedik (bár ennek semmilyen érdemi hatása nem lesz a vonatok eljutási idejére).
  • A biztosítóberendezés bővítése. Két új állomás: Nádorkert a XI. kerületben, a Mol-torony térségében: 4675 négyzetméter alapterület, négy lift és négy mozgólépcső, két peron.
  • Közvágóhíd a IX. kerületben, a Soroksári út feletti hídszerkezeten: 3000 négyzetméter alapterület, négy lift és négy mozgólépcső, két peron.
  • Innen át lehet majd szállni a már Kálvin térig (a föld alatt) közlekedő HÉV-ekre is. Ez egy valóban költséges megálló, mivel két óriási hídszerkezetenkell kialakítani, ezek 147 méter hosszúak lesznek.
  • Hat, közút felett átvezető vasúti hídbontása és helyette új létesítése, plusz a Rákóczi híd felhajtója feletti vasúti híd kiszélesítése, illetve egy új vasúti híd építése Nádorkert megállónál.
  • 45 ezer négyzetméter zajvédő fal építése, a vasúti közlekedés mellett 5,1 km hosszon vasbeton támfalak építése.

 

Vagyis, a munkát kilométerenként mintegy 62  milliárd forintért vállalták a kivitelezők. a G7 több hazai és nyugati beruházással állítja párhuzamba a kelenföldi építkezést - közöttük a bécsi új főpályaudvar építési költségeit és az osztrák nagyberuházás részleteit  is említik.

A Wien Hauptbahnhof projekt keretében 970 millió eurót költöttek a vasútállomásra és a kapcsolódó vasúti infrastruktúrára, ami a cikk írásakor jellemző árfolyamon 340 milliárd forint. Ezért az összegért 50 hektáron építkeztek, 100 kilométer új vasúti sínt fektettek le, 8 kilométer új zajvédő falat építettek, 12 vágányon tudnak a személyvonatok közlekedni, és négy autószállító vonati peron is létesült. Megépült továbbá egy 100 üzletes bevásárlóközpont, egy 630 autós mélygarázs, egy 11 állásos buszpályaudvar.

A teljes cikket teljes terjedelmében, további érdekes részletekkel ide kattintva lehet elolvasni.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk