Befenyítette Handó Tündét a Bírói Tanács
hando-tunde-e1522054145483_top_story_lead.jpg

Befenyítette Handó Tündét a Bírói Tanács

  • narancs.hu
  • 2019. február 7.

Belpol

Ha hónap végéig nem reagál az észrevételeikre, „megteszik a szükséges lépéseket“.

A Handó Tünét felügyelő Országos Bírói Tanács (OBT) már 2018 májusában kifogásolta, hogy az OBH elnöke rendszeresen szabálytalanul nevez ki bírókat, és hogy a bírói álláspályázatok elbírálása átláthatatlan módon történik. Handó minderre érdemben nem reagált, csake az őt felügyelni hivatott bírói tanácsot illegitimnek, nem törvényesen működőnek nevezte.

Az OBT szerdai ülése után kiadott közleményében azt írja, utóvizsgálatot folytattak. Ez alapján arra jutottak, hogy

„dr. Handó Tünde az elmúlt egy évben több esetben figyelmen kívül hagyta a törvényességi jelzéseket, továbbá a sarkalatos törvényekben előírt egyes kötelezettségeinek nem tett eleget.  Ennek eredményeképpen – többek között –közel húsz bírósági vezetői álláshely nincs pályázat útján betöltve, ellehetetlenül a fegyelmi ügyeket is tárgyaló szolgálati bíróságok működése.“

Azza pedig, hogy Handó nemlétezőnek tekinti az őt felügyelni hivatott OBT-t, „ saját hatásköreit alkotmányos ellenőrzés nélkül gyakorolja, szembehelyezkedett az Alaptörvényben megfogalmazott kontrollált hatalomgyakorlás elvének jogalkotói szándékával.“

Azt írják, mivel Handó a szerdai ülésre sem ment el, írásban várják tőle a jelentéshez fűzött észrevételeit. Az OBH elnökének február 22-ig adtak határidőt: „amennyiben érdemi észrevételt nem tesz, az azonnal szükséges előterjesztéseket nem teszi meg, az OBT a rendelkezésére álló adatok alapján levonja a következtetéseket, és megteszi a szükséges intézkedéseket.“

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.