Az Országgyűlésről szóló indítványt és az ehhez igazodó házszabály-módosításokat is a Fidesz frakcióvezetője - az alkotmányozásban jártas Gulyás Gergely, majd később Harrach Péter és Szűcs Lajos bedolgozásával - nyújtotta be. A tervezet magában foglalja nemcsak a parlament részletes szervezeti és működési rendjét, de az eddig külön jogszabályként létező képviselői jogállásról szóló törvényt is. Az új szabályozás szigorít, erővel és hatalommal korlátozza a nyilvánosságot - a képviselői összeférhetetlenség szigorítása viszont akár az ország üdvére is válhat.
Még meg sem
született a tervezet, amikor már megjelentek az első ötletek a nyilvánosságban: önálló, az elnök alá rendelt parlamenti őrség, szigorúbb beléptetési rendszer, a médiatartalom-szolgáltatók (régebbi nevükön újságírók) és a karzat népességének további fegyelmezése voltak a jelenleg ideiglenes köztársasági elnökségét töltő Kövér László reformjának sarokkövei. Mindezek vissza is köszönnek a törvényben, így például az is, mely szerint a képviselők csak a kijelölt helyeken és csak parlamenti témákban - de nem pártügyekben - tarthatnak ezentúl sajtótájékoztatókat. Hogy ezt ki és hogyan ellenőrzi, és mi lesz azokkal, akik ezt nem tartják be, arról egy szó sem esik.
Tavaly év elején Kövér még nem említette a frakcióalapítás szigorítását - ez csak akkor vált fontossá, amikor októberben a DK-képviselők ezzel (vitatható módon) megpróbálkoztak. Ezek után gyorsan bekerült a tervezetbe, hogy ezentúl 12 fő kell a képviselőcsoport megalapításához, és csak olyan párt alapíthat frakciót, amely az előző általános választáson is elindult. (E szabály alapján nem lehetett volna frakciójuk az első ciklusban a szakadár kisgazdáknak és a MIÉP-nek, a másodikban pedig az MDNP-nek.)
Érdekes változásokon ment keresztül a vizsgálóbizottság intézménye is. Az első változat szerint megmaradt volna, hogy a képviselők egyötödének kezdeményezésére a vizsgálóbizottságokat létre kell hozni, ám szigorodtak megalakításuk tartalmi feltételei. E testületek léte ezentúl igencsak kérdésessé válik, ugyanis nem lesz lehetőség arra, hogy olyan esetekben vizsgálódjon a parlament, melyek büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgyai. A zárószavazásra bocsátott, elfogadott módosításokat is tartalmazó egységes javaslat azonban már nem is tette kötelezővé a vizsgálóbizottságok létrehozását - vagyis a parlamenti kisebbség bármilyen érdemi vizsgálódását a többség bármikor megakadályozhatta volna. E megoldást az ellenzék természetesen szóvá tette a vitában - megmentőjük a beterjesztő Gulyás Gergely lett, aki a zárószavazás előtt beadott módosítójában visszacsempészte a kötelező megalakításra vonatkozó előírást. Ennek lehet örülni, ám a lépés - ahogyan azt az Alkotmánybíróság mostanában többször is kimondta - teljességgel alkotmányellenes, zárószavazás előtt ugyanis érdemben már nem módosítható a jogszabálytervezet. (Erre hivatkozva, közjogi érvénytelenség miatt simán megtámadható a törvény.) Másrészről pedig akármit ír is a törvény, emlékezzünk az 1998–2002 közötti időszakra, amikor a parlamenti többség az ellenzék által kezdeményezett 16 vizsgálóbizottság mindegyikének a megalakulását megakadályozta. Az a kitétel, amely alapján folyamatban lévő ügyek kivihetők a vizsgálóbizottságok hatásköréből, a parlamenti ellenzék kormányt és kormánytöbbséget kontrolláló, ellensúlyozó szerepét - ha nem is semmisíti meg egészen, de - erőteljesen csökkenti. Azt pedig már említeni sem érdemes, hogy az a párt nyújtja be ezt a korlátozást, amelynek az öt és fél parlamenti ciklus legtöbb vizsgálóbizottságát köszönhetjük a Tocsik-bizottságtól Kosztolányi Dénes megfigyelési bizottságán keresztül a 2006-os lovasrohamot tárgyaló testületekig, és ezek nagy része bizony más hatóságok által vizsgált, "folyamatban lévő" ügyek voltak.
Ami a parlament szervezeti jellemzőit illeti, két alapvető változás látható: visszatér az 1848 és 1849 között egyszer már működő háznagy intézménye, a köztársasági őrezred helyett pedig ezentúl egy külön e célra hozott rendvédelmi testület, az országgyűlési őrség vigyázza a rendet és a házelnök személyét. Azt, hogy a háznagy mit csinál majd,
egyelőre nem lehet
tudni. Eddig főtitkára volt a parlamentnek, aki az Országgyűlés hivatalát irányította, a főigazgatót, aki ezt a pozíciót ezentúl betölti - csakúgy, mint korábban a főtitkárit - a házelnök nevezi ki. A törvény szerint parlamenti tisztségviselőként funkcionáló, ezért mentelmi joggal is bíró háznagyot viszont - az elnökkel, alelnökökkel és jegyzőkkel együtt - a t. Ház választja, akár a képviselők közül is, ha találnak erre alkalmas személyt. Valaha a háznagy elsősorban a parlamenti hivatal működését, a ház épületét és gazdálkodását, anyagi helyzetét felügyelte. (Nevét a latin maior domusból magyarosították, amely tisztség e néven először a frank birodalomban jelent meg a VIII. században; viselője a királyi udvar gazdálkodásáért, valamint az udvartartásért felelt.) Ez viszont a törvényjavaslat alapján mostantól inkább a főigazgató feladatának tűnne - ezért is mondhatták a beterjesztők sajtótájékoztatójukon, hogy a háznagy elsősorban az elnök "üléstermen kívüli helyettesítésére" szolgálhat. Maga a törvényszöveg egyébként nem részletezi az új tisztségviselő feladatát: ezt a házelnök dönti el saját hatáskörében. Nem teljesen világos ugyan, hogy az elnök protokolláris és egyéb helyettesítésére miért nem elég jók az alelnökök (erről a javaslat indoklása sem mond semmit), mindazonáltal az 1848-as és 1867-es közjogi és parlamentáris hagyományainkból úgyis olyan keveset vett át a fülkeforradalmi többség (még a historizáló preambulumba is), hogy minden apróságnak örülni kell - ha ez a háznagy, akkor neki.
Az önálló Országgyűlési őrség létrehozása tulajdonképpen nem kárhoztatható - érthető, ha az egyes hatalmi ágak saját maguk szeretnék megszervezni a védelmükre és a rendfenntartásra létrehozott testületeket. Az új szervezetet a törvény 18-19. paragrafusa teszi igencsak érdekessé, amelyek a házelnök fegyelmezési és rendészeti jogköreit ismertetik. Nem tudni, mire készül, vagy mitől tart Kövér László, de hogy ez a két cikkely a jövőben még számos vita és mulatságos pillanat forrása lesz, arra mérget vehetünk. Azt a képviselőt ugyanis, aki "felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot sértő vagy illetlen kifejezést használ", az elnök első figyelmeztetésként rendre utasíthatja, második figyelmeztetésként megvonja tőle a szót. Aki viszont "kirívóan sértő kifejezést használ, vagy az általa használt sértő kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet", azt az elnök javaslatára a plenáris ülés kizárhatja az ülésnap további munkájából (határozatképtelenség esetén erről az elnök dönt). Az így kizárt képviselő az eredeti javaslat szerint az adott ülésnapon már nem szólalhatott volna fel - de szavazni például szavazhat, ha egyáltalán úgy dönt, hogy bent marad a teremben, hiszen az aznapi tiszteletdíját a törvény értelmében már úgyis elbukta. Talán ezért jött erre is a zárószavazás előtti (tehát alkotmányellenes) módosítás - a kizárt képviselő nemcsak szilenciumra ítéltetik, de nem is szavazhat, el kell hagynia az üléstermet, és a bizottsági munkában sem vehet részt az adott napon. Az így megbüntetett képviselő számára jogorvoslati lehetőség nincs.
Ugyancsak kizárható lesz - második figyelmeztetés helyett - az a képviselő, aki "magatartásával a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre és szavazásra vonatkozó szabályait megszegi". A kizárás mellett ebben az esetben a mentelmi bizottság akár még pénzbírságot is kiszabhat a képviselő havi tiszteletdíjának egyharmadáig. Kérdés azonban, hogy pontosan mit jelent a tanácskozási rend megsértésének tényállása? Úgy tűnik, hogy lehet például az elnöki ülésvezetés kritizálása vagy a nem megfelelő viselkedés - Kövér számos interjúban elmondta, mennyire elfogadhatatlannak tartja az ülésterembe nem illő magatartásokat (evés-ivás, kézimunka, pasziánszozás, miegymás). Ugyanakkor sem a törvényszöveg, sem az indoklás nem ad pontos definíciót erre: karácsonyi üdvözlőlapokat írogatni ülés alatt még lehet, pogácsát enni, esetleg egy felszólalás közben ábrát mutogatni már nem? (Tény, hogy az elnöki ülésvezetés kritizálása például a brit alsóházban is többnapos kizárással járhat, vagyis e passzus nem fülkeforradalmi fejlesztés.)
Ennél is talányosabb,
mi járhatott Lázár és Gulyás képviselő urak fejében az 50. § szövegezése közben: ez ugyanis a képviselő által elkövetett fizikai erőszakot vagy az ezzel való fenyegetést tárgyalja. 1990 óta még nem estek egymásnak képviselők, igaz, az már elhangzott, hogy "lógni fogtok!", de abban már bizonytalanok vagyunk, hogy ez a jelenlegi házelnöki gyakorlat alapján szankcionálandó fenyegetésnek vagy inkább ígéretnek minősülne-e. Arra is volt példa (e ciklusban), hogy egy harciasabb képviselő a folyosón akarta lerendezni a vitás kérdést ellenfelével (lásd még: "Gyere ki a művház elé!"). Mindenesetre az agresszív képviselőt a házelnök javaslatára a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával az Országgyűlés első alkalommal legfeljebb három, visszaeső keménykedők esetében hat, többszörös visszaesőknél pedig alkalmanként kilenc ülésnapra felfüggesztheti. A kizárás és a felfüggesztés között tehát az egyetlen érdemi eltérés az időbeli hatály - kizárni csak az adott napra, felfüggeszteni hosszabb távra is lehet.
Akár így, akár úgy kapja a büntetést az illető, az biztos, hogy jól teszi, ha önként hagyja el az üléstermet, ellenkező esetben az elnöknek - rendészeti jogkörét gyakorolva - joga van az országgyűlési őrséggel kivezettetni. Minden tiszteletünk a parlamenté, de a bennünk bujkáló kisördög már izgatottan várja a pillanatot, amikor szegény őrök mondjuk egy pogácsaevésért figyelmeztetett képviselőt megpróbálnak a szűk padsor közepéről kivezetni - ahogy megnéznénk azt is, amikor ugyanezen őrök megakadályozzák a kizárt/felfüggesztett képviselők bejutását az ülésterembe vagy a bizottsági ülésre.
Érdemes a képviselői jogállás és a finanszírozási szabályok változásait is megnézni. Módosul ugyanis az időnként félreértett mentelmi jog: a már korábban is létező adatkezelési, szabálysértési és polgári jogi felelősség mellett a törvény kiveszi a mentelmi jog biztosította védelemből a közösség elleni izgatás, a nemzeti jelkép megsértése, a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása tényállásokat is, nehéz helyzetbe hozva ezzel a kiadós zsidózást-buzizást-cigányozást rendszeresen teljesítő Jobbik-képviselőket.
Pozitív fejlemény, hogy végre szigorodnak az összeférhetetlenségi szabályok, és végre kikerülnek az önkormányzati politikusok (és kormánymegbízottak) a parlamentből. Az első ciklusban még létező tilalom feloldása ugyanis azt eredményezte, hogy a parlament sokkal inkább az egyes területi lobbik egyeztető terepévé vált. Az önkormányzati rendszer reformjának örökös elodázása is annak köszönhető, hogy egyetlen kormánynak sem könnyű a saját képviselőivel szembemenni. S noha önkormányzati embereit 2014-ben választás elé állítja a Fidesz, arra a kiskapura azért felhívnánk a figyelmet, hogy a törvény nem említi külön a majdan létrehozandó járások vezetőit - rájuk tehát csak akkor vonatkozik az összeférhetetlenség, ha tisztségüket a járási törvény kormányzati szolgálati jogviszonyként, közigazgatási szerv munkavállalójaként vagy közszolgálati jogviszonyként határozza majd meg.
Végül, de nem utolsósorban: egy módosításnak köszönhetően megszűnik az a gyakorlat, hogy egy képviselő közeli rokont - unokahúgot, feleséget, keresztfiút - alkalmazzon a választókerületi vagy a budapesti képviselői irodájában. Sőt az ügyes megfogalmazásnak köszönhetően akár az is lehetetlenné válik, hogy a képviselők keresztbe foglalkoztassák egymás rokonságát. Ezek után merje bárki mondani, hogy a kormány nem teremt munkahelyet: egymillió állás ugyan ebből biztosan nem lesz, de néhány friss diplomás politológusra és politikai elemzőre talán ráragyog a nap és a munkáltatói jogokat gyakorló frakcióvezető. Ez sem kis dolog a mai időkben.
