Vitatott uniós nagyberuházás Budapesten

Egy szív, egy cég

Belpol

Gyönyörű a Belváros uniós támogatással megújult "főutcája". Ám az unió gyanúja szerint irányított közbeszerzéssel épült - a bírság akár 1,8 milliárd forintra is rúghat. Az a cégcsoport, amely a munkát e vitatott módon nyerte el az V. kerülettől, azóta elenyészett - ám utódai Józsefvárosban most újabb fejlesztésbe fognának. Lesz-e szálloda a Hunyady-palotából, és kié lesz, ha lesz?

A főváros VIII. kerületében van a székhelye a felszámolás alatt álló Bau Holding (BH) 2000 Zrt. egyik jogutódjának. A Bau Holdinggal szemben (amely felkerült az adóhatóság ama listájára, amely a 100 millió forintos köztartozást 180 napon túl felhalmozó cégeket tartalmazza) 2010 novemberétől végelszámolási, egy évvel később felszámolási eljárás kezdődött.

Offshore-bál a palotában

A társaság 2011 áprilisától jogutódlásos kiválással Tér Bau Holding Építőipari Zrt.-ként, illetve Tér-Plusz Vagyonkezelő Kft.-ként folytatja működését. A józsefvárosi önkormányzat városgazdálkodási és pénzügyi bizottsága, majd Kocsis Máté polgármester is jóváhagyta 2011 májusában, hogy a Tér Bau nem sokkal megalakulása után a Trefort utca 3-5. szám alatti Hunyady-palotába helyezze át székhelyét. Ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy a Bau Holding és a Tér Bau mellett a szintén Borzován János tulajdonában lévő Bau 2000 Ingatlanforgalmazó Kft. is bejegyeztesse magát az épületbe, ahol azelőtt a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat tevékenykedett. Az önkormányzat a palota hasznosításáról korábban megállapodott a Georosco Hotel Kft.-vel: 2008-ban közösen megalapították a Józsefvárosi Egészségközpont Ingatlanfejlesztő és Ingatlanhasznosító Központ Kft.-t (JEI) amelyben Borzován felügyelőbizottsági tagságot kapott. A tervek szerint a bonyolult tranzakciók, ingatlancserék végén a szállodává átépített palota a Georoscóra szállt volna.

A Georosco jelenlegi tulajdonosáról nem sok tudható: a Cipruson bejegyzett Circlepoint Enterprises Limited nevű offshore társaságról van szó. A JEI és a Georosco ügyvezetője mindenesetre egyazon személy, Dulin Tamás. (További érdekesség, hogy Dulinnak bauholdingos mailcíme van.) A palotába ugyancsak bejegyeztetett a Georosco Medical Kft., valamint annak tulajdonosa, a REI Real Estate Invest Hungary Kft., amely szintén egy offshore társaságé, a liechtensteini REI Limitedé. Borzován János korábbi érdekeltségét, a BDB 2007 Vendéglátóipari Kft.-t is bejegyezték a Hunyady-palotába; ez a cég múlt év októberében került Borzovántól a Le Roy étteremhálózatot működtető Le Roy Co. Kft. portfóliójába. A BDB másik tulajdonosa a Dreamclass Bau Ingatlanfejlesztő Kft. lett, amelynek gazdája egy másik offshore paradicsomban, a Karib-térségben található Brit Virgin-szigeteken székelő Verlic Continental Ltd. Minden adott tehát a józsefvárosi palotahotel megvalósításához, bár a Magyar Narancs értesülései szerint néhány hónappal ezelőtt feljelentés érkezett a rendőrségre az ingatlan hasznosítása miatt, ami után a nyomozó hatóság iratokat kért be.

Az irányítás határai

A józsefvárosi Hunyady-palotába bejegyzett Bau-utódok tevékenysége azért figyelemre méltó, mert február elején a Budapest Szíve (BSZ) projekt kapcsán volt mit olvasni a társaságról. Az index.hu szerint az Európai Unió összesen 1,8 milliárd forint bírságot helyezett kilátásba a BSZ-projektsorozatban tapasztalt visszásságok, főképpen az irányítottnak tűnő közbeszerzések miatt. Az Európai Bizottság (EB) ellenőreinek az tűnt fel, hogy mind a főváros, mind a Belváros-Lipótváros pályázatain is egyedüli jelentkezőként nyertek az akkor még létező Bau Holding 2000 Zrt. és a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. alkotta konzorciumok. Az ellenőrök a kiírás azon kitételeit kifogásolták, hogy a pályázónak részfeladatonként egy-egy - nettó 1,2 milliárd forint értékű - műemléki környezetben végzett kivitelezési referenciával, továbbá részfeladatonként három, egyenként legalább nettó 300 millió forint értékű díszburkolási referenciával kellett rendelkeznie, amiből egyet műemléki környezetben végeztek.

Puskás András (Fidesz), Belváros-Lipótváros alpolgármestere arra hívta fel a Magyar Narancs figyelmét, hogy a napvilágot látott kifejezés félreértelmezés. Mivel lezárt projektről van szó, fel sem merülhet a visszafizetés, a bírság legfeljebb úgy értelmezhető, hogy jövőre a Magyarországnak járó fejlesztési forrásokat annyival csökkentik, amennyivel a két uniós projekt lebonyolítását megbüntetik. Ehhez azonban le kell folytatni az eljárást, amelynek még a legelején tartanak, tehát az esetleges bírság összege sem megbecsülhető. A felső határ a beruházás húsz százaléka lehet, vagyis 10 milliárd forintos projektnél 1,8-2 milliárd forint. Az alpolgármestert nem érte meglepetésként az ellenőrök ténykedése, mivel minden kiemelt projektet kontrollálnak; jelenleg a feltett kérdésekre gyűjtik a válaszokat, amelyeket megküldenek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek. Puskás Andrást az ellenőrzés megállapításai érték váratlanul, mivel a program az előkészítéstől a megvalósításig több szűrőn is átment. "Tévesen jelent meg, hogy az Európai Bizottság azt kifogásolta, hogy irányított közbeszerzés folyt a Budapest Szíve programban. A közbeszerzés természetesen nyílt uniós közbeszerzés volt, amelynél sem a kiírást, sem az eredményt nem támadta meg senki. Nyilvánvalóan megtámadták volna a közbeszerzést az illetékes hatóságok, ha irányított lett volna a kiírás vagy az elbírálás. Az Európai Bizottság azt kifogásolta, hogy a pályázóknak műemléki környezetben végzett referenciával kellett rendelkezniük, ami szűkítheti az indulók körét. A kiírásban szereplő műemléki környezet nem csupán műemléki épületek, hanem utcák és terek felújítását is jelenti. Ez a kritérium véleményünk szerint rendkívül fontos, hiszen a Belgrád rakpart a világörökség része, és a teljes V. kerület a világörökség pufferzónája, az UNESCO részéről is elvárás ezen szempont érvényesítése" - mondta a Narancsnak az alpolgármester. Hozzátette: a Belváros új főutcájának létrehozására kiírt uniós pályázat kritériumainak - beleértve a műemléki környezetben végzett referenciamunkát is - számos magyar és uniós cég felelt meg. Lapunknak nyolc hazai és három külföldi cég nevét említette, amelyek a Renszánsz-Bau Holding konzorciumán kívül alkalmasak lehettek volna. A külföldiek listája még bővül. Puskás szerint azért szűkült le ennyire a pályázók köre, mert rövid határidőt szabtak. "Egy év alatt kellett 2,7 km-es, 36 000 négyzetméteres szakaszt megújítani. A viszonylag szűk határidőt azért szabtuk, hogy ne gátolják a közlekedést ennél hosszabb ideig a kivitelezési munkálatok" - mondta.

A Bau Holding 2000 azonban nem csak a Belváros új főutcája elkészítésében vehetett részt az V. kerületi beruházások során. Az atlatszo.hu gyűjtése szerint 2006 és 2009 között közel harminc megrendelést kapott a Belvárostól, összesen 728 millió forint értékben. Puskás András a hírportálban megjelent minősítésre utalva valótlannak nevezte azt az állítást, hogy a Bau Holding preferált cég az V. kerület kivitelezési munkáinál. "A nagyobb értékű munkák mindegyikét nyílt közbeszerzés keretében pályáztattuk meg, a fenti cég mellett más indulók is voltak, és a pályázati kiírásokat és döntéseket soha senki nem támadta meg" - jelentette ki. (Az önkormányzat megbízásairól lásd a Bau and Co. című keretes írásunkat.) Az alpolgármester felidézte: a kerület az elmúlt öt évben 8 milliárd forint értékben végeztetett felújításokat, ennek ismeretében pedig nem nevezhető kivételezett cégnek a Bau Holding. (Tény, hogy a Reneszánsz messze lekörözte a 3,7 milliárd forintos megbízási értékkel.)

Az EB a műemléki referencia mellett egyébként azt is kifogásolja, hogy a kiírás a magyar műemléki jogszabály és nem uniós paragrafusok alapján készült. Puskás András viszont hangsúlyozta, hogy a kiírás során minden európai uniós jogszabálynak eleget tettek.

Hétszázzal több

A kilátásba helyezett, maximálisan tehát 1,8 milliárd forintos bírság kisebbik része kötődik a Belváros beruházásához - a nagyobbik a fővárosé. A projekt ugyanis nem a Belváros találmánya, hanem a fővárosé. Az integrált városfejlesztési program kigondolása, tervezése még Schneller István főépítész idején kezdődött 2006-ban, a fővárosi közgyűlés 2007 februárjában döntött róla. Schneller alatt bonyolították az ötletpályázatot, és bízták meg a nyertes pályázót a program szakmai előkészítésével; utóda, Beleznay Éva megbízott főépítész harcolt azért, hogy ne csak közlekedési, hanem országos jelentőségű városrehabilitációs projektek is bekerüljenek a kiemelt projektek közé. Akkor még úgy volt, hogy a főváros a projektgazda, az V. kerület és a kormány a partnerek, a siker pedig az összefogás eredménye lesz. A főváros azt is kilobbizta a kormánynál, hogy a fejlesztési ügynökség (NFÜ) országos jelentőségű kiemelt projektnek nyilvánítsa, aminek következtében biztos az uniós támogatás.

A politika természetesen közbeszólt: a Rogán Antal (Fidesz) polgármester vezette kerületnek fővárosi szocialista segítséggel sikerült elérnie, hogy programjuk leváljon Budapestről. Hivatkozásként elegendő volt a Petőfi Sándor utcát említeni, ami nem fővárosi, hanem belvárosi kezelésű: így a kerület önállósította magát. Ha tulajdonjogilag nem így lett volna, az V. kerület nem tudja kihasítani a projektből - így viszont saját kézbe vette, és másfél évvel hamarabb végzett vele, mint a főváros (a tervezés költségét a saját költségvetéséből állta). A fővárosnak ugyancsak gondot jelentett a villamosvágányok átépítéséhez szükséges vasúthatósági engedélyezés elhúzódása. A Belváros új főutcáját 2010 áprilisában avatta fel Rogán Antal, Bajnai Gordon miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester. A dicsőséget a kerület kisajátította: "Míg a fővárosi projektek egyelőre még tervezési szakaszban vannak, a Belváros új főutcájának kiépítése - I. ütem projekt 2010. április elejére már le is zárult" - hirdeti az elsőséget a projekt oldala. A forgalomcsillapított főutca a Kálvin teret köti össze a Szabadság térrel a Kecskeméti utca, az Egyetem tér, a Károlyi Mihály utca, a Petőfi Sándor utca, a Bécsi utca, az Erzsébet tér és az Október 6. utca érintésével. (A Belváros Főutcájáról lásd kritikánkat: A láthatatlan struktúrák, Magyar Narancs, 2010. július 29.)

A Budapest Szívéből a Reprezentatív kaputérség kiépítése I. ütem, a Hídfőterek és új pesti korzó maradt meg fővárosi beruházásnak. A hídfőterek kifejezés az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez csatlakozó terek és közterületek átépítésére utal. A kaputérség a régi pesti városkapu, a Hatvani-kapu környezetét jelöli az Astoria Szállónál, a "megújulás" a Károly körút rehabilitációjára vonatkozik a Kálvin tértől a Deák térig. Lett volna II. üteme is, a Deák tér felszíni rendezése, a József Attila utca átalakítása a Roosevelt térig, és már a támogatási szerződés is készen állt, ám az új fideszes városvezetés, s még inkább a projektet átvevő Budapesti Közlekedési Központ Zrt. fölöslegesnek tartotta ennek megvalósítását.

Amikor a főváros 2010 áprilisában szerződött a kivitelezővel, a Belváros már átadta az új főutcát. Ahogy a Belváros, úgy a főváros felhívására sem akadt más jelentkező, mint a Bau Holding 2000 Zrt. Ezúttal azonban a konzorcium vezető tagja volt, míg a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. a másodhegedűs. A főváros, bár egyben írta ki pályázatát, a projektekre külön szerződtette a Bau Holdingot. A Hídfőtereknél a BH-nak sikerült feltornáznia a költségeket: a kivitelezés becsült értéke nettó 1 milliárd 200 millió forint volt, a vállalási ár azonban 1 milliárd 463 millió 534 ezer forint. A Károly körút megújításánál a cég még ennél is többet szorított ki a fővárosból: a beruházás becsült értéke 2 milliárd 200 millió forint volt, egyedüli pályázóként azonban a Bau Holding 2 milliárd 636 millió 102 ezer forintért kötött szerződést. Vagyis a városfejlesztési program első üteme a fővárosnak a tervezetthez képest 700 millió forinttal többe került. Ehhez képest a belvárosi önkormányzat nyert a Bau Holdinggal, hiszen az új főutcát a Reneszánsszal alkotott konzorcium tagjaként a becsült 4 milliárd 583 millió forint helyett 4 milliárd 328 millió forintért építették meg.

Információink szerint a fővárosnál gyűjtik a magyarázatokat.

Bau and Co.

Az önkormányzat megbízásából nagyobb összegű szerződést kötő építőipari cégek 2006-tól, a Bau Holding 2000 Zrt. mellett

Penta Kft., Alakart Kft. - 1,47 milliárd forint (például: Veres Pálné u., Sas u., Dorottya u., Szabadság tér megújítása)

Reneszánsz Kft. - 3,7 milliárd forint (például: Deák Ferenc u. felújítása, Szervita tér 3. alatti épület felújítása)

Kalor Center Kft. - 390 millió forint (kazánházak felújítása)

Szirt Kft. - 900 millió forint (kisebb kivitelezési munkák)

Strag Kft., Building Society Kft. - 1,5 milliárd forint (például: Bástya utcai óvoda felújítása, Károlyi kerti játszótér létrehozása, karbantartási munkák)

Lam Zrt. - 350 millió forint (tervezési, kivitelezési munkák)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.