Békemenet lesz október 23-án

  • narancs.hu
  • 2021. június 24.

Belpol

Három és fél év után ismét kormánypárti felvonulást szerveznek Budapesten.

„A minden alkalommal méltóságteljes és erőszakmentes Békemenet idén az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén immár nyolcadik alkalommal indul útjára, és mutatja meg, milyen erő rejlik a szeretetben és az összefogásban” – írja a Demokrata a rendezvényt meghirdető csütörtöki sajtótájékoztatóról beszámolva. 

Először 2012 januárjában rendeztek Békemenetet, amely a lap szerint „a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezése”, 400 ezren vonultak fel fáklyákkal az Orbán-kormányt támogatva a Hősök terétől a Kossuth térig. A legnagyobb létszámú demonstrációt, a hatodikat a 2014-es országgyűlési választások előtt egy héttel rendezték meg, ezen a Belügyminisztérium adatai szerint 460 ezren vettek részt. 

A narancs.hu akkor képriportban számolt be a rendezvényről:

Az idei Békemenetet meghirdető csütörtöki tájékoztatón, a Polgárok Házában jelen volt Bayer Zsolt, a HírTV műsorvezetője, Bencsik András, a Demokrata hetilap főszerkesztője, Csizmadia László, a Békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke, Fricz Tamás politológus, Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója és Széles Gábor vállalkozó. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.