A nagyközség, ahol megsemmisült a Fidesz

Belátták

Belpol

Háromszor maradt alul a Fidesz Csömörön önkormányzati választásokon 2010 óta, mindannyiszor egy helyi civil szervezet verte meg a kormánypártot. A dolgok jelenlegi állása szerint jövőre fideszes indulók már nem is próbálkoznak a településen.

Amikor a Fidesz idei tisztújító kongresszusán a térség parlamenti képviselője, az igazságügyi miniszter Tuzson Bence társaságában megjelent a csömöri közélet egyik fura alakja, Bánhidi Balázs, többen nem értették, mi állhat a felbukkanása mögött. A tavalyi országgyűlési választások előtt ugyanis a párt nem mutogatta Bánhidit, akinek a sürgölődése nem sok választót hozott volna a Fidesznek Csömör környékén; balhés figura, több esetben indult ellene hatósági eljárás, egyebek közt garázdaság vagy költségvetési csalás miatt. Úgy tűnik azonban, helyben továbbra sem tervezik újra bevetni Bánhidit – sőt mást se nagyon, miután 2010 óta minden alkalommal alaposan elverték a kormánypárt jelöltjeit egy helyi civil szervezet indulói. Pedig a Fidesz tényleg sok mindennel próbálkozott a főváros környéki nagyközségben, amely az ország legnagyobb, majd’ 10 ezer lakosú zsáktelepülése.

Civilek és álcivilek

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.