Interjú

„Nem szuverenitásmánia, hanem hatalommánia ez”

Szilágyi Ákos esztéta, költő, a szuverenitás fogalmáról

Belpol

A megfélemlítési törvényként emlegetett szuverenitásvédelmi törvény mögötti szándék nem új keletű jelenség, még Magyarországon sem. Szilágyi Ákos korábban is sokat foglalkozott ezzel. A fogalom problémás értelmezéséről beszélgettünk.

 

Magyar Narancs: 2011-ben egy teljes könyvet szentelt a szuverenitás témájának, illetve a kifejezés körüli problémáknak.

Szilágyi Ákos: Ennek a 2011-es könyvnek az a címe, hogy A szuverenitás fantomja. A fantom kísértetet és kísértést is jelent. A szuverenitás fantomizálódása a könyv írásakor – a globalizáció és az európai integráció vágtázó folyamatai közepette – évtizedek óta tartó folyamat volt, úgyhogy semmit nem kellett megjósolni, legfeljebb – sűrű hálaadások vagy cifra hazafias káromkodások közepette – megállapítani: ez van. Én a hálaadók közé tartoztam. 1995-ben Gombár Csaba az általa vezetett Korridor kutatócsoport szuverenitásról szóló tanulmánykötetének A szuverenitás káprázata címet adta, ő maga pedig így fogalmazott: „Mire ölünkbe hullott, anakronisztikussá vált”. Mármint a szuverenitás. Nyugaton már ekkor egyre több alkotmányjogász, nemzetközi jogász beszélt a „posztszuverenitás” koráról. Világossá vált, hogy a nemzeti szuverenitás fogalma meghaladottá vált, virtualizálódóban van. Nagy Boldizsár nemzetközi jogász a „szuverenitás démonáról” írt briliáns esszét Magyarország uniós csatlakozásakor, 2003-ban. Szóval az az újdonság, amit én a könyvben bő évtizede előrevetíthettem, nem a szuverenitás új életre kelése, hanem populista politikai doktrínává, legitimációs ideológiává válása volt az úgynevezett „szuverén demokráciákban”.

MN: Mitől szuverén egy demokrácia?

SZÁ: Nem egy demokrácia, hanem kettő: az orosz és a magyar. Attól, hogy nem az. A „szuverén” jelzőt fosztóképzőként kell érteni. A „szuverén demokrácia” legitimációs ideológia, amely Oroszországban született meg 2008-ban. Vlagyimir Szurkov elnöki mindenes, mé­­diaszakember találta ki a Putyin-rendszer ­számára. Arra szolgált, hogy szuverenitásként legitimálja Oroszország egyre súlyosabb demokráciadeficitjét és autokratikus elváltozását, ennek nyugati kritikáját pedig az orosz szuverenitásba való beavatkozásként. Az orosz szuverén demokrácia 2000-ben a „törvény diktatúrájának” putyini meghirdetésével kezdődött, a magyar szuverén demokrácia pedig 1998-ban azzal, hogy a kormányra került Fidesz „rendszerváltásnál kevesebbet, kormányváltásnál többet” ígért. De hol vagyunk már ettől! A 2002-es választások elvesztése után a Fidesz egy új, második rendszerváltás pályájára állította a magyar liberális demokráciát. Maga Orbán Viktor idézte föl a minap a Századvég Intézet szuverenitási konferenciáján tartott beszédében Kövér László mondását, miszerint azért szenvedhettek választási vereséget, mert „kormányon voltak, de hatalmon nem”. Elképesztő mondat, kulcsmondat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.