Benyújtották a salátatörvényt: az igazságügyi miniszter bármikor belenézhet az ügyészségi iratokba

  • narancs.hu
  • 2024. április 3.

Belpol

Miközben épp attól hangos az ország, hogy egy miniszter kihúzatta a nevét nyomozati anyagokból.

Kedden este benyújtották azt a törvényjavaslatot az Országgyűlés elé, amelynek értelmében „az igazságügyért felelős miniszter a bírói határozatok mellett ügyészségi határozatokat megismerhet annak érdekében, hogy a jogalkotásról szóló törvényből fakadó, a jogszabályok hatályosulásának vizsgálatával kapcsolatos feladatát hatékonyan elláthassa”.

Semjén Zsolt törvényjavaslata még egy sor paragrafust módosít, így „salátatörvénynek” nevezhető, de a szöveg az Igazságügyi Minisztériumban készült, az előadója maga Tuzson Bence miniszter lesz – írja a 444.hu.

Mindössze annyi korlátozás lenne az igazságügyi miniszter számára az ügyészségi adatok megismerésére, hogy csak végleges, jogorvoslattal már nem támadható határozatokat nézhetne meg és azokat is anonimizált formában.

Erről a javaslatról mi is írtunk korábban Vona Gábor posztja alapján, aki így kommentálta a módosítást: „Amíg az egész ország kiemelt figyelmét élvezi az a botrány, ami az ügyészség eddig is kérdéses hitelét teszi teljesen tönkre, a Fidesz-kormány nem késlekedik: az Igazságügyi Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott egy olyan tervezetet, amely alapján az igazságügyi miniszter kénye-kedve szerint bármikor betekintést nyerhetne az ügyészség belső ügyirataiba.” 

A tervezetre Magyar Péter is reagált már:

„Mi a célja a kormánynak azzal a jogszabálytervezettel, amely alapján a jövőben az igazságügyi miniszter bármikor belenézhetne ügyészségi iratokba?”

– tette fel a kérdést felhívásában.

Azon a hangfelvételen, amit Magyar Péter bemutatott az ügyészségen, elég nyilvánvalóan elmondta Varga Judit, hogy korábban egy másik miniszter, Rogán Antal kihúzatta a nevét a Völner-Schadl-ügy nyomozati anyagából.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.