Beolvashatnak neki: ön is élőben nézheti, milyen órát tart Áder János

  • narancs.hu
  • 2017. április 24.

Belpol

Mit kérdezne tőle?

A fél Trefort tiltakozott a lex CEU és Áder János látogatása miatt, az államfő holnap mégis a gimnáziumba megy rendhagyó klímaórát tartani, amely során kérdezni is lehet tőle. Csapodi Zoltán, az intézmény igazgatója azt mondta az atv.hu-nak, hogy a diákok közéletről és politikáról is megkérdezhetik az államfőt, így most egy ország várja izgatottan, lesz-e valaki, aki a lex CEU-ról (be)kérdez. Csapodi azt is elmondta, holnap ő is megosztja az köztársasági elnökkel, miért tartja aggályosnak a Közép-európai Egyetemet (CEU) ellehetetlenítő törvényt.

„Azonban én ragaszkodtam ahhoz – és ezt az elnöki hivatallal is tudattam –, hogy az elnök úr előadásának a végén a diákok ne csak szakmai kérdéseket tehessenek föl, hanem a közéletről és a politikáról is kérdessenek, így természetesen a lex CEU-ról is” – mondta a portálnak az igazgató.

A legjobb az egészben, hogy az elnöki látogatást – így az órát is – élőben lehet majd nézni a gimnázium honlapján.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.