Bevált a svédasztalos kísérlet a hazai iskolákban

  • narancs.hu
  • 2024. február 1.

Belpol

Feleannyi lett az ételmaradék, mint korábban.

Huszonnégy hazai iskolában bevezették a szabad szedéses étkeztetést, és a kísérlet érdekes eredménnyel járt.

A Nyugat.hu beszámolója szerint a kezdeményező cég, a HunGast Svédországban ottani közétkeztetőktől gyűjtött tapasztalatokat a szabad szedésről, de ezeket nem másolta le egy az egyben, hanem a helyi igényekhez igazította, és így kezdte el a kísérletet.

Páger Zsolt üzletfejlesztési igazgató arról számolt be, hogy mivel a kezdeti eredmények is biztatóak voltak, ősztől már negyven ellátott intézményben folytatták a kísérletet, így 12 ezer diák étkezett így. Az új tálalásban a gyerekek azt is díjazták, hogy van lehetőség kóstolóra.  A kérés csak annyi volt, hogy az étkezés végén lehetőleg üresen vigyék vissza a tányérjukat. 

Az egyik legjelentősebb eredmény az volt, hogy az ételmaradék mennyisége majdnem a felére csökkent. Ez azért fontos, mert ma Magyarországon a közétkeztetésben az étel 27 százalékából lesz hulladék, évi 200 ezer tonnából több mint 50 ezer tonna.

Az is kiderült, hogy a gyerekeket ilyen keretek között könnyebb megtanítani arra, hogy annyit szedjenek, amennyit meg is esznek. A rendszer ott működött a legjobban, ahol a tanárok segítettek a bevezetésében. 

A tervek szerint a következő tanévtől újabb iskolák csatlakoznak, így mintegy huszonötezer diák fog így étkezni. 

A HunGast harminc éve működik, mostanra közel 800 iskola, 130 ezer diák ellátásáért felel.

 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.