Biszku-per újratöltve – Megint ugyanaz

  • L.T.
  • 2015. október 2.

Belpol

Ma ismét bíróság elé állítják Biszku Bélát, akit tavaly májusban első fokon a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélt, ám júniusban a Fővárosi Ítélőtábla visszadobta első fokra. Vagyis minden kezdődik elölről.

A tábla júniusban kimondta: az elsőfokú döntés annyira megalapozatlan, hogy arra érdemi másodfokú határozatot nem lehet építeni, sőt a megismételt elsőfokú büntetőper lefolytatásához részletes utasításokat is adott. Előírta például annak tisztázását, hogy milyen körülmények között keletkeztek a bizonyítékként felhasznált, több mint fél évszázaddal ezelőtti dokumentumok, és hogyan működött a karhatalom. Ibolya Tibor fővárosi főügyész ekkor arcpirítónak nevezte a másodfokú határozatot, mint mondta: a védelem „csörgősipkás bohócot” csinált a táblából, amely nem mert eleget tenni kötelességének, és inkább mondvacsinált indokokkal visszaküldte az ügyet első fokra.

A ma kezdődő eljárás vádirata tulajdonképpen nem változott. Az MTI összefoglalója szerint „Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában. A karhatalom a forradalmat követően halálos áldozatokat követelő sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló polgárokra. Ezek közül a vádirat tartalmazza az 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál történt, három halálos áldozatot követelő sortüzet és a két nappal később, Salgótarjánban lezajlott eseményeket, ahol karhatalmisták és szovjet katonák fegyvereitől negyvenhatan haltak meg, köztük nők és gyerekek.
 A vád Biszku Béla terhére rója azt is, hogy karhatalmisták 1957 márciusában három akadémiai kutatót súlyosan bántalmaztak Martonvásáron, ám a felelősségre vonás elmaradt.”

false

 

Fotó: MTI

Lapunk még tavaly tudósított a Biszku-perről, az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt. Ebből közlünk most egy részletet, amely azt jelzi, hogy ügyészség nem végezte el rendesen a dolgát:

„A parlament 2011-ben fogadta el az ún. lex Biszkut (2011. évi CCX. törvény) »az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről«. A törvény hatálybalépését követően, 2012-ben a Fővárosi Főügyészség a Jobbik feljelentésére nyomozást indított Biszku Béla ellen több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Ezután Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, hogy e bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A főügyész a rendszerváltás utáni magyar büntető igazságszolgáltatás jelentős mérföldkövének nevezte az eljárást; szerinte Biszku a forradalom utáni megtorlások fő irányítója és felelőse, akit a Nyugati téri és a salgótarjáni sortűzzel összefüggésben is meggyanúsítanak. Ám arról nem beszélt, hogy ha ezt így látja, akkor miért nem Biszku belügyminiszteri tevékenysége került az ügyészség látóterébe? Miért az 1956. decemberi sortüzek alapján kívánnak vádat emelni, vagyis olyan ügyekben, amikkel – ahogyan a főügyész is megjegyezte – a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori ideiglenes intézőbizottságának (IIB) valamennyi tagja gyanúsítható lenne? Közülük már csak Biszku Béla él – aki akkor még nem volt belügyminiszter.

Az egy évvel később elkészült vádirat lényegében ugyanazt tartalmazta, amit már elmondott a főügyész: Biszku az IIB tagjaként közreműködött a korabeli erőszakszervezet, a karhatalom létrehozásában, közvetlenül irányította annak vezető testületét, a katonai tanácsot, részére feladatokat határozott meg, és célokat tűzött ki, melyeket a karhatalmi erők végrehajtottak. A fegyveres alakulatok a polgári lakosságra nyitott sortüzekkel szándékos emberölést követtek el az ország területén. 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál hárman, majd 1956. december 8-án Salgótarjánban negyvenhatan vesztették életüket. Továbbá a vád szerint 1957. március 9-én a székesfehérvári karhatalom tagjai Martonvásáron a Magyar Tudományos Akadémia három kutatóját is előállították, majd súlyosan bántalmazták őket, aminek következtében az egyik sértett súlyos sérülést szenvedett. Biszku Bélának – aki akkor már belügyminiszter volt – a cselekményről szóló hivatalos jelentést 1957. április 9-én bemutatták, azonban ő – az akkor hatályos törvényi rendelkezéssel is ellentétben – nem kezdeményezett hivatalból büntetőeljárást, hanem elrendelte az ügy dokumentumainak irattározását. Az ügyészség szerint mindez az 1954. évi 32. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezményben meghatározott súlyos jogsértésnek minősülő, felbujtóként, aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntett.

Ibolya Tibor a Magyar Nemzetnek akkor azt nyilatkozta, hogy az ügyészség álláspontja szerint »a pártállam idején kiadott pártutasítás gyakorlatilag parancsnak tekinthető, és ha az alapján embereket öltek meg vagy bántalmaztak, akkor azért a parancs kiadója is büntetőjogi felelősséggel tartozik«.

Az eljárás tálalása közben teljesen háttérbe szorult, hogy a vádirat legsúlyosabb pontjai nem az egykori belügyminiszter felelősségét taglalják, hanem az ideiglenes intézőbizottságét, amelynek egyik tagja valóban Biszku volt, de az ő felelőssége semmivel sem kisebb vagy nagyobb, mint a többieké, akik már nincsenek az élők sorában.

Gellért Ádám nemzetközi jogász, a lex Biszku egyik megalkotója már 2010-ben küldött egy beadványt a Fővárosi Főügyészségnek, melyben nemzetközi jogi egyezményekre hivatkozva felhívta a nyomozók figyelmét Biszku Béla szerepére az 1956 utáni megtorlásban. A beadványt akkor az ügyészség minden fokon és érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy azért utasították el a beadványt, mert »az akkor tett feljelentés olyan cselekményre vonatkozott, ami nem volt beilleszthető a nemzetközi jog által meghatározott bűncselekmények körébe, az a bűncselekmény pedig, amire a feljelentés vonatkozott, elévült«.

Ebből akár arra is következtetnénk, hogy a lex Biszku kellett a vádemeléshez, ám Gellért Ádám szerint az ügyészség pusztán a genfi egyezmények alapján jár el – ami alapján megtehette volna ezt jóval korábban is. A mostani eljárást a Jobbik feljelentése alapján indították el, ez viszont valóban a lex Biszku alapján született, hiszen a vádlott belügyminiszteri tevékenységével állt kapcsolatban. Csakhogy azt a nyomozást elkülönítették ettől az ügytől, és az jelenleg is folyik. »Nehezen érthető, miként kerültek elő a sortűzügyek, hiszen rájuk vonatkozóan nem is érkezett feljelentés – mondja Gellért Ádám. – Valószínűleg az történt, hogy volt egy már meglévő iratanyag, amire a kirendelt történész szakértő felhívta az ügyészség figyelmét, ezért indultak el ezen az úton. Abban az eljárásban, ami az eredeti feljelentések alapján született, két éve nyomoznak ismeretlen tettes ellen. Biszkut ki sem hallgatták. De kihallgathattak volna későbbi pb-tagokat is, amilyen például Pozsgay Imre vagy Nyers Rezső. Ez eddig nem történt meg. Csak találgatni lehet, hogy miért. Mindenképp óriási munka bizonyítani, hogy Biszku belügyminisztersége alatt a politikai vezetés miként folyt bele – büntetőjogilag is értékelhető módon – az ügyészség és a bíróságok munkájába. Ez azonban roppant nehéz: levéltárakat kell bújni, át kell nézni több száz ügyet, a még élő tanúkat kihallgatni. Az ügyészség leterhelt. Pedig ennek az ügynek az is lehetne a feladata, hogy akár megkésett katarzist adjon. Az IIB sortűzügyekben játszott szerepét ma már rendkívül nehéz bizonyítani. Ezért aztán nem szabad meglepődni, ha felmentő ítélet születik, mert egyelőre nem került elő közvetlen bizonyíték Biszku felelősségével kapcsolatban.«”

(Teljes cikkünket itt olvashatják.)

Neked ajánljuk