Bizalmat szavazott a PIM dolgozóinak többsége Demeter Szilárdnak

  • narancs.hu
  • 2020. december 11.

Belpol

Korábban a dolgozók harmada elhatárolódott a főigazgató kijelentéseitől, most a múzeum közlése szerint a háromnegyedük szavazott bizalmat Demeternek. 

Közleményt adott ki a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), amely szerint az intézmény dolgozóinak többsége bizalmat szavazott Demeter Szilárd főigazgatónak. 

Mint ismert, Demeter november végén egy olyan írást jelentetett meg az Origón, amelyben Soros Györgyöt "liberális Führernek" nevezte, és arról írt, hogy "Európa Soros György gázkamrája". Demeter szavai ellen mindkét zsidó szervezet, a Mazsihisz és az EMIH is tiltakozott, a PIM dolgozói pedig közleményben határolódtak el a főigazgató kijelentéseitől

A Mandiner.hu-n megjelent mostani közleményben ugyanakkor a PIM azt írta, "a PIM Főigazgatósága és Munkavállalói Tanácsa anonim véleménynyilvánító szavazást kezdeményezett a PIM-mel munkaviszonyban álló kollégák körében a Múzeum körül kialakult helyzet kapcsán", és 

"a leadott szavazatok alapján a PIM munkavállalóinak háromnegyede bizalmat szavazott Demeter Szilárd főigazgatónak".

Hozzátették, a Múzeum az ügyben további nyilatkozatot nem kíván tenni.

Úgy tudjuk, az intézmény dolgozóit online, névtelen szavazáson kérdezték, ezen a múzeum nagyjából 280 munkatársa nyilváníthatott véleményt, de azt velük sem közölték, hogy valójában hányan tették ezt meg.

A korábbi, Demetertől elhatárolódó nyilatkozatot 95-en írták alá, ami a dolgozók nagyjából egyharmada. Ők főleg, de nem kizárólag muzeológusok voltak, a mostani szavazáson pedig a múzeum és filiáléi teljes állománya részt vehetett.

Pénteken a Kontra.hu is közölt interjút a főigazgatóval. A lap szerkesztője Demeter Szilárd tanácsadójaként is dolgozó barátja, Megadja Gábor. Az interjúban Demeter arról beszélt, hogy leült az elhatárolódó nyilatkozatot kezdeményező kollégákkal, akik azt mondták neki, hogy nem a főigazgatói tevékenységével van bajuk, "hanem az ominózus publicisztika néhány mondatával, attól határolódtak el, nem tőlem".

Szerinte ezt az ellenzéki sajtó nem értette meg, de végül abban maradtak, hogy "szerveznek egy belső, anonim szavazást az összes kolléga bevonásával. Megszervezték, háromnegyedes bizalmat szavaztak nekem a kollégáim, azt akarják, hogy továbbra is én vezessem az intézményt. Ez talán elég erős visszaigazolás arra nézvést, hogy elégedettek a főigazgatói munkámmal. Ezzel a témát a PIM-ben lezártuk." 

Demeter az interjúban arról is beszélt, nem számított arra, hogy ekkora vihart fog kelteni az írása, de a cikket visszavonta, és írt a zsidó közösségek vezetőinek egy levelet, amit ügyvédi letétbe helyezett. "Majd amikor úgy vélem, hogy elérkezett az idő, elküldöm."

Közölte azt is, hogy nem olvassa el a támadásokat, mert nagyjából tudja, hogy az ellenségei mit gondolnak róla. "Irracionális az egész. Nem kritika, hanem epeömlés. Érdektelen."

"Mentálisan és lelkileg meg sem tudtak karcolni. Tudom, hogy a szövegem nem antiszemita, soha még csak antiszemita gondolatom se volt. Vagyis a lelkiismeretem rendben van."

Arról is beszélt, hogy sok fenyegető üzenetet kapott, ezeket lementette, és ha bármiféle fizikai agresszió érné a családját, akkor mindenkit feljelent. 

Azt is mondta, hogy a támogatói akartak indítani mellette egy petíciót, "és vállalták, hogy egy hét alatt minimum kétszázezer aláírást gyűjtenek", de megkérte őket, hogy inkább ne csinálják. "Ha a főigazgatói pozícióm demokratikus választás függvénye lenne, akkor beleállnék, persze. De van egy fenntartó, akinek a döntési jogát nem venném el. Magyarország miniszterelnökét nem Bajnai Gordonnak vagy Gyurcsány Ferencnek hívják, mint ahogyan a kulturális kormányzat feje sem az ellenem aláírók közül kerül ki. És amíg az elöljáróim úgy döntenek, hogy maradjak a helyemen, addig én maradok, még akkor is, ha ez a Szépírók Társaságának nem tetszik" - fejtegette.  

A Szépírók Társaságáról azt mondta, akkor fog velük együttműködni, "ha lesz olyan döntés, amelyben megítélésem szerint szerepük kell, hogy legyen". 

Közölte azt is, hogy a Facebookra nem tér vissza, "egyrészt az a platform, ahol letiltják Kertész Imrét, számomra nem kívánatos. És engem egy Kertész-idézet miatt tiltottak le. Másrészt a Facebook-nélküli élet olyan, mint amikor az ember felbukkan a víz alól, és végre kap levegőt. Vagy még jobb: mint amikor a szmogból kimész a hegytetőre. Csak ajánlani tudom mindenkinek."

Végül arról, hogy továbbra is tartja-e az írásában foglaltakat, azt mondta: "Az általános olvasat, hogy a fő tételmondatom: Soros György a liberális Führer. Nos, Soros és csatlósai biztosan nem liberálisok, mert nem tűrik az ellenvéleményt, képtelenek a racionális vitára. Ebben tévedtem."

Egy hete egyébként Prőhle Gergely, a PIM Demeter előtti főigazgatója az ATV-ben arról beszélt, hogy ha Demeter tényleg szilenciumra inti magát, mint ahogy ígérte, akkor az intézmény és mindenki jobban jár, ha a helyén marad, mint ha újabb "totó" kezdődik, hogy vajon melyik "futóbolond" lesz a főigazgató. Elmondása szerint ugyanis az ő leváltásakor az illetékes miniszter furcsa jelöltekkel állt elő, köztük radikális jobboldali nevekkel is, helyettük lett Demeter a főigazgató. Akkoriban szó volt arról is, hogy Takaró Mihály venné át Prőhle helyét

Prőhle hozzátette azt is, Demeter egyébként egyelőre minimálisan sem nyúlt bele a múzeum tevékenységbe, mindenki a helyén maradt, még a kiadványok dizájnja sem változott.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”