A Hunvald-ügy hordaléka – 1. rész

Bizniszházak

Belpol

Üresen kongó épületek, foghíjtelken parkoló autók, műemléki házakban üzemelő romkocsmák – Erzsébetváros ma is számos pontján emlékeztet Hunvald György polgármester kerületfejlesztő tevékenységére. Cikksorozatunkban a Hunvald-ügy városképi és büntetőjogi következményeit összegezzük.

„Hunvald György minden idők legkorruptabb kormányzásának szimbóluma” – írta közleményében a Fidesz, miután április 24-én a Szegedi Ítélőtábla két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a VII. kerületet 2002 és 2010 között irányító szocialista polgármestert. A „milliárdos erzsébetvárosi ingatlan-panamaként” emlegetett Hunvald-ügy e nyomatékosítás nélkül is a szocialista–szabad demokrata bűnözés egyik bizonyítékaként él a közvéleményben. Az „elmúlt nyolc év” országosan ismert önkormányzati korrupciós ügyei közül a Hunvaldé az egyetlen, amelyben jogerős elmarasztaló ítéletet hozott a bíróság (a VI. kerületi ingatlaneladások és Hagyó Miklós pere jelenleg is zajlik, Molnár Gyula volt újbudai polgármestert pedig fölmentették). Bár az áprilisi verdiktet Hunvald és védője a Kúrián még megtámadhatja, a vádak egy másik csoportjában már a Legfelsőbb Bíróság is bűnösnek találta, és egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a politikust – aki büntetését az előzetes letartóztatásban kitöltötte.

Kevesebb publicitást kapott viszont, hogy sem a tavalyi egyéves, sem az idei két és fél éves büntetésnek nincs köze az ingatlanpanama-vádhoz; Hunvald Györgyöt a házak eladásával kapcsolatos vádpontokban jogerősen felmentették. A bűnös privatizációban játszott szerepe miatt csupán a jelenleg is büntetését töltő Gál György, a kerületi SZDSZ egykori frakcióvezetője, az önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke kapott nyolc és fél év letöltendőt. A bíróság szerint Gál egyes ingatlanok áron aluli értékesítésével 233 milliós kárt okozott a kerületnek, és 366 millió forint vesztegetési pénzt is elfogadott. Nem tévedés, a bizonyítási eljárás arra jutott, hogy a helyi SZDSZ-vezér magasabb összegű kenőpénzt kért az előnyhöz juttatott vállalkozói körtől, mint amekkora előnyt aztán elintézett nekik. És még csak nem is ez a legnagyobb ellentmondás a Hunvald-ügy körül.

Nem meglepő módon az ítélettel egyik oldal sem elégedett. Akik meg vannak győződve Hunvald bűnösségéről, úgy látják, a nem megfelelő ügyészi és bírói munka nyomán a volt polgármestert „kimosták” az ügyből. Hunvald környezetében ellenben gyakran utalnak irányított nyomozásra, szándékos ügyészségi csúsztatásokra. Az ügy és a per részleteinek megismerése talán érthetővé teheti Hunvald György ellentmondásos megítélésének okait. Az itt következőkben ezért először bemutatjuk azt az erzsébetvárosi önkormányzat által 2003–2004-ben alkalmazott sajátos ingatlanértékesítési módszert, ami miatt hosszabb-rövidebb időre rács mögé kerültek a kerület erős emberei, majd pedig leltározzuk a Hunvald-ügyben érintett fontosabb épületek mai állapotát és tulajdonviszonyait. Cikkünk második, következő részében az ügyészség vádirata és a bírósági ítéletek segítségével értékeljük az igazságszolgáltatás Hunvald-ügyben nyújtott teljesítményét, s megpróbáljuk megfejteni, végbemehetett-e az ingatlanok elsinkófálása a polgármester tudta és közreműködése nélkül.

Konstrukció

 

„A lakók jelentős része megvásárolhatta a lakását, néhányan már túl is adtak rajta. Érkeznek az új szomszédok” – meséli lapunknak a Király utca 15. egyik friss lakástulajdonosa. A Király 15. az erzsébetvárosi zsidónegyed főutcájának egyik leghíresebb épülete. A háromemeletes, romantikus sarokbérház a 19. század közepén, Pollack Ágoston tervei alapján épült, hátsó udvarában ma is sokan keresik fel az 1944 novemberében kijelölt pesti gettó utolsó megmaradt falszakaszát. (Az emlékhelyet 2006-ban a Gozsdu-udvari beruházás miatt elbontották, 2010-ben állították vissza.) Ez a ház lett a Hunvald-ügy epicentruma is. A bérlők egy része egészen a közelmúltig perben állt az önkormányzattal, mert úgy vélték, Hunvald György polgármester megsértette elővásárlási jogukat, amikor 2004. július 14-én az egész házra adásvételi szerződést kötött a Király Palace Kft.-vel.

A bérlők joggal érezhették, hogy az önkormányzat „a fejük felett”, megkérdezésük nélkül adta el a házat, jóllehet a VII. kerületben a 2000-es évek elején alkalmazott értékesítési konstrukció ennél bonyolultabb helyzetet eredményezett. Erzsébetváros ebben az időben bérlők által lakott ingatlanjait sokszor egyben értékesítette; nem egyes lakásokat privatizált, hanem egész épületeket adott tovább befektetőknek. Az eladás tényével nem szűnt meg a lakók bérleti jogviszonya, mert Hunvaldék az adásvételi szerződéseket tulajdonjog-fenntartással kötötték: egészen addig az önkormányzat maradt a tulajdonos, amíg a vevő nem állapodott meg minden bérlővel kiköltözése feltételeiről. Az önkormányzati értékbecslés alapján szerződésbe foglalt vételár felülről nyitott összeg volt: a bérlőkkel történt megállapodás után a vevőnek ennyit mindenképp fizetnie kellett, de ha a kiköltöztetés költsége túllépte a vételárat, a többletet is a magánfél állta. Ha a vevő cég megegyezett a lakókkal, átutalta a lelépési pénzt az önkormányzat számlájára, Hunvaldék pedig rögtön továbbutalták bérlőiknek, hogy azok ki tudják fizetni új lakásukat. Erzsébetváros így – költségvetési értelemben – nullszaldósra hozta az üzletet.

Hunvald György ma is úgy látja: ez a gyakorlat önkormányzati szempontból előnyös volt. „Azt láttuk, hogy rossz szerkezeti állapotban lévő, tíznél több bérlővel rendelkező épületeknél a bérlők elhelyezése sokkal többe kerül, mint amennyit az épület ér” – magyarázza, miért jutottak erre a megoldásra még 2000-ben, gazdasági alpolgármestersége idején. A Gozsdu-udvar hosszadalmas kiürítésére például majdnem 1,5 milliárdot áldoztak, az ingatlant mégsem tudták 700 milliónál magasabb összegért értékesíteni. Az új konstrukció a tetemes veszteség kockázatától kétségkívül mentesítette az önkormányzatot, ám az erzsébetvárosi politikusok ugyanezzel a lendülettel lehetővé tették, hogy az ingatlanok vételi jogát olyan spekulánsok szerezzék meg, akiknek szándékukban sem állt a vételár megfizetése. Ebben a modellben ugyanis a szerződés megkötésekor a vevő egy fillért sem fizet az önkormányzatnak, három évre mégis kizárólagos jogot szerez az ingatlan megvásárlására. Szemfüles ingatlanközvetítők ezt az időszakot könnyen kihasználhatják olyan befektetők felhajtására, akik a lakók kiköltöztetési költségénél jóval többet is áldoznának az épületért, és ezt a többletet így nem az önkormányzatnak, hanem az opciós jogot szerzett cégnek fizetik meg. Ha mégsem jön a befektető, vagy túl magasra rúgna a lakók elhelyezési költsége, az ingatlanközvetítő minden kockázat nélkül elállhat az üzlettől.

Pontosan erre az akár szándékosan, akár gondatlanságból megteremtett bomba üzletre csapott le 2003–2004 folyamán egy VII. kerületi vállalkozói kör. Lapunk már 2004 nyarán megírta, hogy az ingatlanok opciós jogát számos esetben még csak bejegyzés alatt álló kis kft.-k (projektcégek) szerzik meg, a cégek tulajdonosai között rendre ugyanazok a személyek tűnnek fel (lásd: Lesz mit aprítani, Magyar Narancs, 2004. július 22.). A hvg.hu 2006-os cikkeiből az is kiderült, hogy a tulajdonosok – Sz. Piroska, H. László, H. Zoltán, O. Krisztina – valójában Nagy György erzsébetvárosi ingatlanvállalkozó strómanjai. Nagy nem állt távol a politikától, a ’90-es évek elején részt vett az erzsébetvárosi üzlethelyiségek privatizációjában, 2000-ben közös lakásépítő céget hozott létre az önkormányzattal (az ERLAK Kft.-ből Hunvaldék éppen a házeladások felpörgésének idején kezdték kivásárolni Nagy cégét). A frissen alapított cégek többségében felbukkanó Sz. Piroska Nagy titkárnője és élettársa volt. Az önkormányzati ingatlan vételi jogának megszerzése után a strómanok szinte azonnal továbbadták tulajdonrészüket egy ciprusi vagy Seychelle-szigeteki offshore cégnek, melyet ugyanők működtettek; jellemző, hogy az üzletrész-átruházási szerződések némelyikét Sz. Piroska eladóként és vevőként is aláírta. Ezt követően az offshore cég tulajdonrészét ír, brit, spanyol vagy izraeli befektetők szerezték meg, az ingatlan vételáránál rendre magasabb áron. A terv az volt, hogy Nagy Györgyék megegyeznek a bérlőkkel a kiköltöztetési költségről, de ezt nem ők, hanem az ingatlan vételi jogát birtokló projektcég új, külföldi tulajdonosai fizetik meg az önkormányzatnak, és ezen felül fizetnek még sok millió forintot Nagyéknak az üzletrészért.

A Dembinszky utca 32.-t például 2003. november 28-án adta el az önkormányzat tulajdonjog-fenntartással a Dembinvest Kft.-nek 70,4 millió forintért. A Dembinvest 90 százalékos üzletrészét Sz. Piroska december 10-én névértéken adta tovább a ciprusi Merita Ltd.-nek. Ugyanezért az üzletrészért 2004. január 6-án ír magánszemélyek már 79,4 milliót fizettek. Miután Nagy Györgyék megállapodtak a bérlők lelépési összegéről, ezt is az írek utalták az önkormányzatnak. A projektcég a befektetők felé a bérlőkkel folytatott tárgyaláson kívül vállalta a szükséges bontási és építési engedélyek beszerzését is, de az ügyletenként több tíz- vagy százmilliós hasznot nyilván nem e munkáknak köszönhették, hanem annak, hogy az önkormányzat – pályázaton kívül, zárt ülésen – kizárólagos vételi jogot adott a Nagy érdekeltségi körébe tartozó cégnek.

Dekonstrukció

 

Nagy György és üzlettársai 2003-ban és 2004-ben összesen 17 önkormányzati ingatlan vételi jogát szerezték meg, ezek több mint a fele az Andrássy úti világörökség védőzónájában, a 2002 óta UNESCO-védelem alatt álló Károly körút – Rumbach Sebestyén utca – Király utca – Csányi utca – Klauzál tér – Klauzál utca – Dohány utca által határolt területen fekszik. Kinézték maguknak az 1800-as évek elején-közepén épült Király utca 15., 21., 25., 27., 29. szám alatti lakóépületeket, a Dob utca 14. és 18. klasszicista házait, a Klauzál utca 8–10.-et és a Károly körút 3/A 1250 négyzetméteres tetőterét. A külföldi befektetők a műemléki védelmet ekkor még nem élvező ingatlanoknál kivétel nélkül bontással vagy jelentős átalakítással számoltak: a kétemeletes Klauzál 8–10. helyére egybefüggő nyolcemeletes lakóházat álmodtak, de a Dob utcába is ötemeletes, a környező beépítést jelentősen meghaladó magasságú épületeket vizionáltak. A Király utcai műemléki házaknál átépítésre és/vagy mélygarázs létesítésére kértek volna engedélyt.

A VII. kerületi városfejlesztés Nagy György üzleti tevékenységétől függetlenül is kiváltotta a volt zsidónegyed tradicionális városképét szívükön viselő építészek és egyéb értelmiségiek ellenérzését. A Madách sétány 2000-ben leporolt terve radikálisan átszabta volna a negyedet, a terület számos értékes házát bonthatónak vagy egyenesen bontandónak nyilvánította, a Dob utcát árkádosítani rendelte, a környéket pedig szó szerint telenyomta volna mélygarázzsal. Az Óvás! egyesület későbbi tagjai kezdettől elhibázottnak tartották a koncepciót, a hangos civil ellenállás azonban csak 2004 tavaszán kezdődött: ekkor bontották el a Holló utca 11. háromemeletes, szecessziós „ezüstműves házát” egy (újabb) jellegtelen beruházás kedvéért. „Teljesen abszurd helyzet volt, hogy a nemzetközi védelem ellenére sehol nem történt annyi bontás, mint Belső-Erzsébetvárosban. Egy olyan negyedben, ahol egyébként is rengeteg üres telek és lakatlan ház állt” – emlékezik vissza Perczel Anna építész az Óvás! alapítására. A civilek az erőltetett városfejlesztéssel a spontán kialakult zegzugos utcaszerkezetet, a sokemeletes monstrumokkal a viszonylag alacsony beépítést, az átjáróházak és kertek sokaságát állították szembe. „Nagyon komoly tervezett lakosságcsere is kapcsolódott a folyamathoz. A kiköltöztetések hatására a szegények, jelentős részben cigány családok kiszorultak a városközpontból, Pest külső részén jöttek létre gettósodó területek, de sokan kisebb iparvárosokba, aprófalvakba kényszerültek” – teszi hozzá Ladányi János szociológus, az Óvás! alapítója. Perczelék ösztönzésére a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is aktivizálta magát, egyéves ideiglenes védelem alá vonta a zsidónegyedet, majd 2005 februárjában 51 épületnek egyedi védettséget adott, nem kis bosszúságot okozva Hunvald Györgynek és a rajtra kész befektetőknek.

 

Rekonstrukció

 

Még kellemetlenebb lehetett Hunvaldéknak a lakásbérlők felől érkező támadás, hiszen az egész konstrukciót a bérlők érdekeivel indokolták. A Király utca 15. szám alatti ház 39 bérlője 2005-ben beperelte az önkormányzatot elővásárlási joguk megsértése miatt. Nem könnyű eldönteni, hogy ebben a vitában kinek volt igaza. Az önkormányzat akkor hatályos rendelete szerint „a lakást és helyiséget vagy a lakást és helyiséget magában foglaló épületet (épületrészt) a bérlőknek vagy – a bérlők bérleti jogviszonya megszüntetésének előzetes feltételével – harmadik személynek kell felajánlani”. Hunvald értelmezésében ez a kitétel nem sérült, hiszen az adásvételi szerződések akkor és csak akkor „mentek teljesedésbe”, ha minden bérlő elfogadta a felajánlott kiköltöztetési összeget, tehát megszűnt a bérlői jogviszonyuk. A bérlők képviselői a perben arra is hivatkoztak, hogy magasabb jogszabály, a lakástörvény garantálta az elővásárlási jogot, ez azonban csak arra az esetre igaz, ha az épület társasházzá alakítható. Márpedig az önkormányzat jogi álláspontja szerint a Nagy György körének eladott ingatlanokat nem lehetett társasházzá alakítani vagy leromlott állapotuk, vagy műemléki státuszuk miatt. Ennek látszólag ellentmond, hogy a Király 15. és 21. azóta társasházzá tudott alakulni, de Hunvaldnak erre is van válasza: a műemlékvédelmi hatóságot 2010 után megfosztották jogköreitől, ezért sikerülhetett a társasházasítás.

A Király 15.-ben üzlethelyiséget bérlő ügyvéd házaspár (Hoffmann László és Markó Judit) 2006 júliusában büntetőfeljelentést is tett az ingatlaneladások miatt, hivatali visszaéléssel, hűtlen kezeléssel, közokirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalással vádolták az önkormányzat illetékeseit és a vevőket. A nyomozás 2006 augusztusában indult a Nemzeti Nyomozó Irodán, de 2007 decemberében az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészség vette át. Sokan e fordulattal magyarázzák, hogy az önkormányzat 2008 elején az öt Király utcai házra kötött szerződéstől elállt (e szerződések még nem „mentek teljesedésbe”, mert a kiköltöztetés elhúzódott). Hivatalosan a szerződésben kikötött határidő lejárta volt az ok, de az önkormányzat más esetekben nem volt ennyire szőrösszívű. Bajkai István erzsébetvárosi alpolgármester tájékoztatása szerint a Király 15. és 21. társasházzá alakítása megtörtént, a 21. lakói mind megvásárolhatták ingatlanjukat, a 15. értékesítése folyamatban van, a 43 bérlő többsége már megkapta az önkormányzat ajánlatát. A Király utca 25–27–29. egykori vevője, a Király 27. Kft. jelenleg is perben áll az önkormányzattal a szerződés felmondása miatt, így e házak helyzetének rendezése elhúzódik, bár itt is szabványosították az életveszélyes kéményeket, felújították az elektromos hálózatot.

A Dob utca 14.-re kötött szerződést 2009 februárjában, Hunvald György előzetes letartóztatása után mondta fel az önkormányzat egy belső vizsgálat nyomán. A vizsgálatot azután rendelték el, hogy az ügyészség 2008 októberében először Nagy Györgyöt, egy hónapra rá Gál Györgyöt is őrizetbe vette. A jelentést elfogadó képviselő-testületi ülésen már Hunvald sem tudott részt venni, az ügyészek éppen előző nap, 2009. február 10-én hallgatták ki. Hunvald és Gál hosszú időt töltött előzetes letartóztatásban, azt is a börtönből tudták meg, hogy 2010. október 29-én elkészült az ügyészség vádirata. A felfokozott várakozásokhoz képest egészen szerény, 603 millió forintos károkozással vádolták Gál Györgyöt (és bűnsegédként Hunvaldot), ehhez társult a 366 milliós vesztegetési összeg és további 1,7 milliárdos károkozás kísérlete is (a kísérleti jelleg a szerződések felmondásából adódott). A kiterjedt, lehallgatásokkal is operáló nyomozás után egy rakás személyt vádoltak meg az ingatlanpanamához nem is kötődő kisebb visszaélésekkel. A 25 vádlott között azonban Nagy György neve már nem szerepelt, a vállalkozó a vád első számú tanújaként jelent meg a perben. (Folytatása következik!)

Hunvald-házak

A fejlesztés nem ment zökkenőmentesen a ténylegesen Nagy György projektcégeihez került kilenc ingatlannál sem – hol a műemlékvédelem, hol a gazdasági válság, hol a tulajdonosok egymás közti vitája tett be a terveknek.

A Rózsa utca 18/A egyemeletes lakóháza helyén és a Dob utca 34. alatti ingatlanon ma őrzött parkoló működik, előbbi magyar, utóbbi ír magánszemélyek tulajdonában. A Dembinszky utca 26. szám alatt elbontották az önkormányzat egykori szociális irodáját, az üres telek jelenlegi tulajdonosai ír és angol magánszemélyek és egy Virgin-szigeteki cég. A Dembinszky utca 32. földszintes üzemi épülete helyére a hatalmas telken ötemeletes ingatlanfejlesztést terveztek ír befektetők, de a gazdasági válság hatására leállt az építési engedéllyel is rendelkező projekt. A terület mai birtokosa öt magyar magánszemély, az épület raktár, telephely, üzlethelyiség céljára kiadó. A műemlékvédelmi hivatal közbelépése okán ír tulajdonosai nem tudták lebontani a Klauzál utca 8–10.-et. A Hungária fürdő egykori kiszolgáló épülete ma üresen, igen leromlott állapotban áll, a Pesti Magyar Német Evangélikus Egyházközség volt iskoláját, a gettó gyermek- és csecsemőotthonát a Doboz szórakozóhely és egy vívóklub bérli. Mind­két épület a tavaly elhunyt Alexandru Mudura nagyváradi vállalkozó fiának tulajdonában van. A Károly körút 3/A tetőterének átalakítását szintén a műemlékvédelem blokkolta, a tulajdonos Panoráma Penthouse Kft.-vel az ír befektetők csődbe mentek, sok millió forint közös költséggel is tartoztak a társasháznak. A tetőtér ma Szita Dánielé. A Dob utca 18. bontása is műemlékvédelmi okokból hiúsult meg, az 1845-ben épült klasszicista lakóház ma a Lokál bárnak ad otthont, tulajdonosa egy ciprusi cég. Az egyetlen sikeresnek mondható beruházás a Dob utca 107. alatt valósult meg, a korábban itt álló, 1850 körül épült földszintes lakóház helyére ötemeletes társasházat húztak fel izraeli befektetők – igaz, a kaputelefont elnézve a 42 lakás nem kis része itt is üresen áll.

Nehezen megválaszolható kérdés, hogy Nagy György és üzlettársai mennyit kerestek ezeken az „ingatlanfejlesztéseken”. Az ügyészség 603 milliója akkor jön ki, ha a kilenc ingatlan szerződéses árát kivonjuk abból, amit a külföldi befektetők ténylegesen fizettek a projektcégért a lakók kiköltöztetésére és Nagy Györgyéknek. A lakók kiköltöztetési költsége viszont gyakran túllépte a szerződésben megállapított értékét, és ezt a kockázatot a befektetők Nagyra és üzlettársaira hárították. A Klauzál 8–10.-nél például annyira elszállt a bérlőknek fizetendő összeg, hogy üzletrész-vétel­ár címén Nagyéknak egy forintot sem kellett volna kapniuk (igaz, Dolinay Eszter, a befektetőket képviselő ügyvéd vallomása szerint nem fizették vissza az íreknek az ügyvédi letétbe helyezett előleget). Ha feltételezzük, hogy Nagy valóban 366 millió forint vesztegetési pénzt adott át Gál Györgynek, az ingatlan-panamán realizált teljes haszon nem sokkal lehetett több 200 millió forintnál.

Neked ajánljuk